Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Magnólia / Magnolia (1999)

2012.02.06. 13:49 johnnymoore

"Mi leszámolhattunk a múlttal, de a múlt sajnos nem számolt le velünk."

És ennyi, kész! Azt hiszem, ebben a mondatban benne van minden lényeges frázis, amit tudni kell a Magnólia című filmről. Most pedig akkor kapcsoljuk le a villanyokat, vegyük föl a kabátot és induljunk el haza. (…) Ejj, de milyen jó is lenne, ha ennyivel el tudnánk intézni Paul Thomas Anderson filmjét, ám a helyzet sajnos az, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Ez egy piszkosul nehéz film, amely rettenetesen erős lelki anyagból dolgozik, ráadásul olyan hihetetlen mélységekbe képes elkalauzolni a nézőt, hogy Freud is csak szentségel a sírjában. Mindazonáltal még Andersonnak is három óra kellett ahhoz, hogy végül ne tudjon semmit se mondani ő sem ebben az ügyben, így úgy gondolom, hogy ez éppen elég érv ahhoz, hogy ne hagyjuk szó nélkül a művet.

A Magnólia egy kicsit olyan, mintha kilenc másik film lenne összegyúrva és vékonyan összefűzve annak érdekében, hogy az kellőképpen működjön. Ha most jobban belegondolok, akkor ez a meghatározás egyáltalán nem téves a magyarázatok síkján: a Magnólia tényleg kilenc kis történet, kilenc kis dráma okos egyvelege, ami egyben nézve egy olyan hatalmas adag depressziót ad ki, hogy még a jó kedélyű nézőnek is garantáltan elmegy az életkedve tőle. A sztori egészen pontosan kilenc teljesen eltérő személyiségű, társadalmi helyzetű és korú személy gyötrelmes életét mutatja be, amelyek többségükben mind-mind a múltban gyökerező problémáik miatt olyan siralmasak, mint amilyenek. Mindegyik karakter mély fájdalmat él át és fejvesztve keresi az önnön megváltását, ám egyik sem nagyon tud szabadulni a múlt kísértő démonaitól, amelyek láncra verve tartják a megtisztulásuk intézményét.

Könyörtelenül és végzetesen szerencsétlen emberekről szól a Magnólia, akik nem elég, hogy saját sorsukkal állnak hadiállapotban, de ráadásként még egy modern, arctalan metropolisz apatikus közegében is kénytelenek keresgélni, amely tényező enyhén szólva is megnehezíti a korántsem egyszerű dolgukat. A szóban forgó karakterek többsége egyébként semmi másra nem vágyik, mint a szeretet erejének boldogító hatására, amelyet hol kapni kellene, hol pedig adni, hol adni kellett volna, hol pedig nem elmulasztani azt. Erre az eszmefuttatásomra amúgy kitűnő példa, hogy mindegyik szereplő egyformán tartja hiánycikknek a szeretetet és ennek lehetőség szerint hangot is adnak a filmben. Vegyük például a csodagyerekek kálváriáját. A fiatal csodagyerek egyik megszólalásában azt mondja a közönyös apjának, aki csak fekszik az ágyon, hogy „jobban kellene bánnod velem!” — mire ő csak annyit mond, hogy „menjél lefeküdni!” —mit sem törődve gyermeke lelki vergődésével. Fel is merül az emberben a kérdés, hogy vajon mekkora világot tört össze a gyerekben ezzel a mondattal a szülő az adott helyzetben… Aztán ott van az egykoron csodagyerekként élő, mára már szánalmas homoszexuális vágyakozóvá avanzsálódott lelki torzszülött, aki szintén nem kapott a szüleitől szeretetet. Ráadásul ezen hiányosság súlyos lenyomata végigkísérte és kísértette az egész addigi életét is, amelynek tükrében igencsak szívszorító a szerepének utolsó néhány mondata, amely valahogy imigyen szól: „Pedig annyi, de annyi szeretet van bennem… de nincs… nincs senki, akinek átadhatnám azt…” Fájdalmasan tragikus szavak ezek egy megkeseredett ember szájából.

És hát ez még csak két karakter volt a kilencből, ám akad itt még lányát molesztáló showman — aki bűnbocsánatot keres, szerelmes rendőr, drogos lány, gyermekkorában magára hagyott sovinizmust hirdető szexuális aktivista, haldokló rákos öregember — aki elüldözött családját keresi a halálos ágyán, valamint a hűtlenség bűntudatával vergődő asszony és egy rettenetesen gátlásos ápoló is. Eltérő életű és motivációjú karakterek, ám mégis összeköti őket valami. Ez a valami pedig a szeretet hiánya és a múltban elveszett megváltás nemléte. A végén persze várunk majd katarzist és heppiendet, de az sajnos a rossz időre való tekintettel elmarad. Ami viszont lesz, az némi könnyes egymásba borulás és egy kis biblikus békaeső. Végül ezekkel kell beérnünk... 

Nos, valahogy így lehetne dióhéjban összefoglalni ezt a remek, viszont annál is szívszorítóbb filmet. A három órás játékideje pedig senkit ne ijesszen el, ugyanis a szereplők kiválósága, a forgatókönyv mesteri vonalvezetése (hogy-hogy nem esik szét a film egyetlen pillanatra sem?) és maga a nyomasztó hangulat zsenialitása úgyis mindenkit le fog majd bilincselni a képernyők elé. Nem is félek rádobni a kilencest, simán megérdemli. 9/10

PS: Két dologra pedig különösen felhívnám a figyelmet. Az egyik Tom Cruise játéka, ami egészen egyszerűen zseniális volt, a másik pedig a film soundtrackje, ami szintén, de azon belül is különösen ez a szám volt remek.

3 komment

Címkék: dráma filmkritika 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr564069700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.02.06. 18:23:40

Veri nájsz írás, de bármennyire is profi a film, meg bármennyire is felkeltetted az érdeklődésem, 3 óra lehangoltság most nem hiányzik, úgyhogy egyelőre skippelem.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.02.06. 19:41:46

Hasonlóan vagyok, mint Jones. Egyszer rábukkantam és egyből felkeltette az érdeklődésem, aztán láttam, hogy 3 óra, ráadásul tömény depresszió...úgyhogy én azóta sem szántam rá magam. Fel van írva arra a végeláthatatlan "pótolnivaló filmek" listára.

johnnymoore 2012.02.06. 20:11:25

Nos, ha nem akartok csúnyán lehangolódni, akkor tényleg inkább toljátok el egy szép nyári estére, ahol azért nap közben sok pozitív inger éri az embert. Ugyanis ilyenkor télen háromszor olyan lehangolóak a drámák is, mint nyáron. :)

Amúgy meg remek film, szóval egyszer mindenképpen nézzétek meg.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...