Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

A rettegés íze: Funny Games U.S. (2007)

2012.01.30. 11:00 Dr.Jones

Sokak számára ismerős lehet a cím, hiszen egy ’97-es osztrák thriller remake-jéről van szó, amit ugyanúgy Michael Haneke rendezett, ahogy tette azt 10 évvel korábban, csak éppenséggel most amerikai színészekkel. Mivel az eredeti művet nem láttam, így megerősíteni sem tudom, de állítólag képkockáról képkockára megegyezik a két film. A különbség mindössze a már említett színészcseréből adódik, ezúttal ugyanis Naomi Watts, Tim Roth és Devon Gearhart alakítja azt a nyaralni induló családot, amely rövidesen két unatkozó fiatal (Michael Pitt & Brady Corbet) ördögi játékainak célpontjává válik.

„-Why are you doing this?
 -Why not?”

A közhelyes alapszituáció ellenére azonban a testi-lelki terror különböző szintjeit bemutató képsorok magasan túlnőnek a műfajra jellemző, feleslegesen véres és öncélú magamutogatáson, Haneke ugyanis nem elégszik meg a filmjében szereplő család kínzásával, hanem kiterjeszti mindezt a közönségére, azaz ránk is. Az ehhez hasonló thrillerek már eleve azért működőképesek, mert elhitetik velünk, hogy akár mi is lehetnénk az áldozatok helyében, de Haneke ennél jóval tovább megy, és szó szerint játszik velünk - egy beteg, szadista sportot űz az idegeinkkel, és közben a képünkbe röhögve bizonygatja, hogy bármennyire is „viccesek” ezek a játékok, nem lesz kedvünk nevetni a végén. Kifejezetten rossz érzés nézni ezt a filmet, mégis egy kifejezetten jó film ez.

Hogy ez meg miként lehetséges? Nos, úgy, hogy Hanekének esze ágában sincs szórakoztatni bennünket - épp ellenkezőleg, egy kíméletlen és felettébb hatásos leckét szór a fejünkre, amiért hagytuk, hogy többek közt a tévé és a mozi hatására az erőszak beépüljön a mindennapjainkba, és élvezeti cikké váljon. A rendező pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy a véres tanmese valóban emlékezetes legyen; már a zseniálisan megkomponált intróban megalapozza mindazt a képi és zenei kontrasztokra épülő, a borzalmak tárházát ránk zúdító eseménysort, amit mindössze néhány összetört tojás indít el.

A családhoz váratlanul beállító, két talpig fehérbe öltözött fiúval együtt a nyugtalanság érzése is beköltözik a csendes, tóparti házba, ahol eztán minden egyes mondattal, mozdulattal, apró rezdüléssel csak hízik és hízik a feszültség, mígnem akkorára duzzad, hogy feszengeni kezdünk a hirtelen valamilyen rejtélyes okból kényelmetlenné vált székünkben. A kiszolgáltatottság és a tehetetlenség együttesének mindennél nyomasztóbb érzése telepszik ránk, miközben végig azon töprengünk, hogy mi miként cselekednénk az áldozatok helyében? A beleélést pedig tovább fokozandó, az egyik fiú időnként egyenesen a szemünkbe nézve megszólít minket, egy egészen különleges és személyes kontaktust teremtve a film és a közönség közt.

Haneke eközben önmagának ellentmondva, gyermeteg, már-már komikumba hajló fordulataival mintha azt sugallná, hogy egy pillanatra sem szabad komolyan venni a filmet, de erre rendszerint azonnal rácáfol néhány végtelenül nyomasztó, kellemetlenül hosszú percekig kitartott snittel, melyek súlya ólomként nehezedik az addigra már jócskán kikezdett lelkünkre, kipréselve belőle a maradék életkedvet is. Az öncélúan erőszakos filmeknek tudatosan ellentmondva, makacsul elfordítja a kamerát a durva történéseknél, hogy roppant leleményes képi és hangi megoldásainak teret adva, egy szendvics elkészítésének bemutatásával is nagyobb és sokkolóbb hatást érjen el, mintha agyvelődarabokat robbantana a kamera lencséjére. A végén pedig egy teljesen abszurd és kiszámíthatatlan jelenettel vágja gyomorszájon a műfajt, és vele együtt a nézőt is, aki ezt követően a székén csendesen összekuporodva magára marad a gondolataival.

Michael Haneke nevelési célzatú tortúrafilmje roppant megosztó mű, ami kompromisszumokról hallani sem akarva kiszipolyoz, demoralizál és a földbe döngöl. Vagy egyszerűen csak felbosszant. Ennek következtében pedig vagy imádni, vagy utálni fogod, de hogy valamilyen módon tartósan kizökkent a nyugalmadból, és hosszas töprengésre sarkall, arra mérget vehetsz. 8/10

1 komment

Címkék: thriller filmkritika 8/10 a rettegés íze horror rovat

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr573970509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...