Talán kissé bizarr egy Nicolas Cage filmmel kezdeni a karácsonyi filmdömpinget. Legalább annyira, mint az, hogy a multimilliomos Jack Campbell egy zsíros Ferrariból egy kiábrándítóan középszerű átlag férfi testébe teleportálódik. Családapa, aki gumikat ad el kis tételben, napról napra csak néhány órát alszik és ennek tetejében kutyanyállal az arcán ébred minden áldott reggel. Hol van ez a luxusprostitól, akivel karácsony estéjén osztja meg az ágyát, a kétezer dolláros testre szabott öltönytől és attól, hogy bármit megvehet amit csak akar. Mert megvan hozzá mindene. Mennyit ér a hatalom, a gazdagság émelyítő illata a robotoló kisember mindennapjaiba olykor bekúszó felhőtlen boldogság ellenében? - A kérdés ma sem egyszerű.

Amikor már mindenki letudta a bevásárlóközpontok végeláthatatlannak tűnő ostromát, és a mézeskalács is ott gőzölög az asztalon, akkor ideje leheveredni a tévé elé, és kifújni magunkat egy kicsit. A jól bevált kedvencek mellett pedig érdemes idén a mozik felé is néhány csalfa pillantást vetni, ugyanis egy valódi gyöngyszem, egy rendhagyó animációs film is szélesíti a palettát, ami igazán különleges élménnyel gazdagíthatja a karácsonyodat, ami akár fehér, akár fekete, Artúr minden bizonnyal egy kis színt visz majd bele.

Tavaly már faggattunk titeket, hogy mik azok a filmek/sorozatok amik lecsúsznak a mákos bejgli mellé, illetve a szikrázó karácsonyfa mellett miket fogtok nézni. Idén, hogy rendhagyóak legyünk - mondjuk hasonlóan -, de az lenne a kérdés, hogy:

Mik azok a nem karácsonyi témájú filmek/sorozatok, amiket idén néztek, illetve amiket minden karácsonykor elővesztek, habár nem kapcsolódnak szorosan az ünnephez?

Természetesen nem megyünk el mi sem szótlanul az ünnep mellett. Két halászlé közt azért nézzetek fel a blogra. Egyébként meg minden szeretett olvasónknak túlzott szentimentális felhangtól, nyáladzástól, és idegesítő rokonoktól mentes Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Ridley Scott 74 évesen úgy döntött, hogy még forgat egy nagyszabású sci-fit, amitől összeszarjuk magunkat - még akkor is, ha belekényszerítették abba a nyavalyás pg-13-ba.

Alfred Hitchcock minden idők egyik legnagyobb klasszikus filmjét forgatta belőle, '98-ban újra feldolgozták, Norman Bates pedig azóta kultikus horrorikonná vált. Mindezt egy kevesebb, mint 200 oldalas, piszkos jól megírt könyvből. Robert Bloch kegyetlenül pontos, frusztráló és félelmetes pszicho-terrorja a mai napig kiváló mű.

Norman Bates anyjával él, útszéli, mára már vendéget alig-alig látó moteljükben. Úgy is mondhatnám: az izolációban rekedt ember. Anyja diktatórikus, elnyomó jelleme nap, mint nap terrorizálja a nagydarab kövérkés férfit, aki mindezek ellenére képtelen elválni tőle. Gyűlöli. És közben szereti. Mary Crane titkárnőként dolgozik egy ügynökségnél - vagyis dolgozott - mindaddig, amíg lehetősége nem nyílt negyvenezer dollár meglovasítására. Összepakolt egy kisebb bőröndnyi ruhát, ezt-azt, majd elindult a leendő vőlegényéhez Fairvale-be. Az út hosszú, kimerítő, így mielőtt végképp kimerülne a volán mögött, úgy dönt eltölt egy éjszakát valami motelban, aztán másnap már meg is lepi kedvesét - egy valagnyi pénzzel, ami kihúzza őt/őket a szarból. Itt a hiba. Mary miközben utolsó óráit tölti élve-lélegezve, Bates kedves vendégszeretetét élvezve, még csak nem is sejti, hogy hamarosan egy hatalmas penge várja őt kilépve a zuhany alól. Jéghideg és sebészien pontos. De valakinek előbb-utóbb baromira kell majd az a negyvenezer, valakinek pedig a lány...avagy mindkettő.

A Himalája nagyságúra magaslott hype már akkora, hogy még megmászni is nehéz lenne, amit Peter Jackson egy év múlva esedékes fantasyje köré kreáltak. Bevallom én már a harmadik Gyűrűk urán halálra untam magam, így ettől a trélertől sem kell a földről felszedni az államat. A fényképezés viszont már előre szenzációsan gyönyörű.