Újabb ''húzóneves'' sorozat számomra, ezúttal Drew Fuller (a nagy Charmed béli ''szerelmem'' :P) által. A sokadik ismétlése a sorozatnak késztetett arra, hogy megnézzem magamnak, hogy a srác éppen mit csinál, és elképedve láttam, hogy már négy éve játszik az Army Wives-ban. Na, kaptam is az alkalmon, elkezdtem nézni a sorozatot és (mint általában) nem kellett csalódnom. A címéhez híven, ez tényleg a katona feleségek életéről szól, és itt leszögezném, ez egy igazi drámasorozat: az első két évad minden egyes epizódját végig sírtam.

 

Hát meg kell mondjam, rég nevettem annyit, mint tegnap. Továbbra sem áll szándékomban a rossz énekhangokról írni, ők ugyanolyan emberek, mint mi, és épp elég, ha tvnézés közben kinevetem őket. Amúgy a tegnapi adás inkább őróluk szólt, és bőségesen csemegézhettünk a mentorok csípős odaszólásaiból, de voltak kiemelkedően jó énekhangok is, és azért nekik jutott jó pár dicsérő szó.

Végre egy héttel ezelőtt, szeptember 3.-án elindult a X-Faktor második szériája az RTL KLubon, amit persze lelkes várakozás előzött meg, és első adás után bátran kijelenthetjük, hogy ez évben sem fogunk hiányt szenvedni tehetségekben. A zsűri felállása maradt a régi, úgyhogy továbbra is:

Geszti Péter
Keresztes Ildikó
Malek Miklós
és Nagy Feró   bírálja el a jelentkezőket.

A tavalyi évben és a legelső évadban szereplőkön felbuzdulva, sokan próbálkoztak hasonló stílusban, mint Vastag Csaba vagy Király L. Norbi, és sokan énekelték Wolf Kati slágerét is. Mégis a legnagyobb tetszést nem ezek a produkciók nyerték el. (legalábbis így az első adásban)

Az olasz maffia csendben intéz el: néhány golyóval a mellkasodban alszol majd a halakkal, ha az útjukban állsz. Az ír maffia pépesre veri az arcodat, egyenként kipattintja a fogaidat, letépi a töködet majd a szádba tömi és whiskyvel kimossa magából még az emlékedet is. A Kill the Irishman Danny Greene élettörténet viszi vászonra kissé vázlatosan, alapvető gengszterfilm-panelekből építkezve, de mindezt olyan ügyesen, hogy az ír betyárbecsülettel, tisztességgel, és a mindig sugárzó tökös-vagány attitűddel együttesen rendelkező bajszos verőgép ikonja elbűvöl az utolsó percig.

A Brad Pitt főszereplésével készülő komplex zombifilm, amit Max Brooks könyvéből adaptálnak, és amibe kis hazánkból is toboroztak statisztákat. Ez egy forgatási videó, ahol özönlenek az élőhalottak, ráadásul olyan gyorsak, mint a mérgezett egér és profi brékeseket megszégyenítő bravúrokat hajtanak végre. Egyébként nagyszabású zombiháború koncepcióval készülnek, mindenképpen érdekes, a zsánertől valamelyest eltérő produkcióra lehet számítani, amit Marc Foster (Szörnyek keringője, A Quantom csendje) rendező dirigál.

Vártam ezt a filmet, pedig életem során összesen egy régi Pókember-crossoverben találkoztam a Thor névvel, és abból se nagyon jöttem rá, ki az, pedig érdekesnek tűnt a fickó a kis (nagy) kalapácsával. Na mindegy, ezzel mindössze arra akarok kilyukadni, hogy akit esetleg az érdekelne, mennyire lett hű a film a képregényhez képest, az nem biztos, hogy a legjobb ajtón kopogtat.

Igen, vagyok olyan perverz, hogy szinkronnal nézem a How I met Your Mothert és még merész is vagyok, mert ki merem jelenteni, hogy bejön. 4 részt pergetett le a csatorna hétfőn, ami az ínséges idők után egész kellemes tévé előtti döglést eredményezett. Hiszen ennyi évad - és tucatnyi minőségingadozás - után ki az a barom, aki még mindig a "Ki lesz az anyátok?"- témakörtől vár innovativitást - nem kell jelentkezni.

(A cikk másodközlés, először a Filmdroidon jelent meg.)

A film műfaji besorolásai között nem szerepel a krimi több adatbázisban sem. Hm. Ha a Szemekbe zárt titkok nem egy szövevényes, embert próbáló bűnügyi regény tökéletes megvalósítása vásznon, strukturált érzelmi szálakkal, akkor Michael Bay a legjobb rendező a világon. Tömör, egységes, részletekbe bocsátkozó történet, szerelemről, gyűlöletről, hatalomról, barátságról, 25 évnyi tömény kopó életről, amelyben mindenki megkeresheti, hogy mire érdemes belőle emlékezni és mi az, amit el kell felejteni. Mert az emlékeinken kívül mindent meg tudunk ölni. Benjamin Esposito egy megkeseredett, s mára talán kiüresedett, megőszült zsaru, aki nyugodt évei elébe nézve, úgy dönt regényt ír. Könyvet ír, arról az ügyről, amely szinte egész életén át hajtotta, amelyből megtanulta milyen a veszteség, a megerőszakolt és múltba omladozó szerelem, és a kimondatlan, szemekbe zárt titok.

Már-már kételyeim támadtak, hogy kap-e rendes lezárást a sorozat, és bár egészen biztos vagyok benne, hogy nem, most mégis megkezdődött végre valahára a már oly sokat emlegetett szálak elvarrása, így a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Ennyire az évad végén ez már igencsak időszerű húzás volt (de az is lehet, hogy rögtön ezzel kellett volna kezdeni…).

Raymond Chandler az amerikai krimi-irodalom fenegyereke, hardboiled stílusú regényeivel óriási hatással volt a zsánerre, amelyeknek főhőse Philip Marlowe a szenvtelen, pofátlanul arrogáns és cinikus magándetektív. Állandó szereplő, aki előszeretettel cibálja zsinóron az ügyeiben felbukkanó emberfajtákat.

Marlowe-t ezúttal egy Derace Kingsley nevű pénzes fickó béreli fel, hogy kerítse elő - az állítólag - Mexikóba szökött feleségét, aki lelépett egy jóképű, ribancvadász faszkalappal. Az ügy felgöngyölítése egy kaliforniai kisvárosba szólítja Marlowe-t, ahol rögtön az elsők közt kikérdezett tóparti parasztember neje kerül elő az Őzgida-tó fenekéről holtan. Falfehérré meszelődött, kopott, elmosódott arca, duzzadt teste szinte felismerhetetlenségig torzult állapotban bukkan elő, de a ruhái és az előzmények figyelembe vételével nem kétséges a kiléte. Marlowe máris két megoldatlan ügy kellős közepén találja magát, ráadásul a helyiek legszívesebben seggbe rugdosva tessékelnék ki meghitt kisvárosukból. De nem úgy van az: Marlowe-t nem lehet eltántorítani, sem megvenni, a megbízójával szemben mindvégig lojális - és őszinte - marad. Mocskos, szövevényes és eszméletvesztésektől sem mentes ügybe bonyolódik, ahol simán bejátszhat, hogy saját magát kell tisztáznia.