A napokban volt szerencsém pótolni az első három Mission: Impossible filmet, így a friss élményeknek hála, teljes meggyőződéssel jelenthetem ki, hogy ez a franchise bizony részről-részre csak jobb lesz, ami igen ritka jelenség Hollywoodban. A Fantom Protokoll még több akcióval, még látványosabb elemekkel, még színesebb figurákkal, még izgalmasabb üggyel, valamint egy raklapnyi öniróniával megfűszerezve tör utat magának a mostanság tucatgyártott, fantáziátlan akciófilmek között, ennek köszönhetően pedig cseppet sem érezzük elcsépeltnek vagy lerágottnak a témát. Másfél évtizeddel az első rész után Ethan Hunt jobb formában van, mint valaha, és zsír új csapatot is kapott maga köré.
A történet szerint az IMF-et leállították terrorizmus gyanúja miatt, ezzel pedig beindult a Fantom protokoll, azaz Ethan Huntnak és újdonsült társainak titokban, bármiféle külső segítség nélkül kell tisztára mosnia a szervezet nevét, és megakadályoznia egy esetleges atomháború kitörését. A küldetés tehát minden eddiginél lehetetlenebb, de hőseink szerencsére nem esnek kétségbe, hanem minden erejüket, kitartásukat, kreativitásukat és humorérzéküket beleadva szállnak szembe a terroristákkal.
A show-t természetesen Tom Cruise viszi, de Paula Patton, Jeremy Renner és Simon Pegg is kiveszi a részét a mókából, utóbbi kifejezetten kellemes humorral visz frissességet az akciókavalkádba. Ennek következtében pedig senki és semmi nem állhat az útjukba, legyen az egy orosz börtön, egy homokvihar vagy egy száznál is több emeletes felhőkarcoló, ők mindenhonnan kivágják magukat. Hihetetlenül pörgős és látványos a film, de az akciómentes részek se kevésbé érdekesek, mert a párbeszédeket se csak felhányták a papírra, hanem ügyesen kidolgozták őket, nem egyszer csípős poénokkal fűszerezve. Emellett egy nagy adag önirónia is szorult a forgatókönyvbe, ügyesen kacsingatva az előző részekre, és ezek az apró ötletek gondoskodnak róla, hogy egy másodpercre se jusson eszünkbe az óránkra pillantani, pedig a játékidő nem rövid, a két órát is meghaladja. És még egy nagy pozitívumot ki kell emelnem, amiért hatalmas elismerés illeti a készítőket, ugyanis semmiféle romantikus szállal nem rondítottak bele a filmbe, így zavartalanul élvezhetjük a poénok és az akció áradatát.
Hogy a sok dicséret mellett valamibe azért bele is kössek, a főgonosz karakterét jobban is kipofozhatták volna, mert elég jellemtelenre sikeredett szegény, ráadásul alig néhány jelenetet kapott. Ezen kívül még minimálisan zavart Ethan halhatatlansága, ill. a Rozsomákot megszégyenítő regenerálódási képessége egy-egy akció után, de semmi komolyabb problémával nem szembesültem, ami jelentősen csökkentette volna a film élvezeti értékét.
Nagyon kellemes meglepetés volt a Fantom Protokoll, nem hittem volna, hogy képes lesz túlszárnyalni a 3. részt, mert J. J. Abrams ott azért elég rendesen feladta a leckét, de Brad Bird remekül helytállt, és egy lélegzetelállítóan lendületes, minőségi akciófilmmel kedveskedett a M:I régi és új rajongóinak egyaránt. Bivalyerős 8/10.
