"A ma élő legnagyobb amerikai krimiíró." - Stephen King

Igazából ez az idézet vett meg igazán. George Pelecanos a The Wire (A drót) című tévésorozatban közreműködött íróként, ami tekintve, hogy máig az egyik legjobb krimisorozat szintén jó referencia - amiért mellesleg díjat is nyert. A Feketén Fehéren mindezt alátámasztva taszítja bele a nézőt Washington drogos mocskába, miközben azért felfed néhány jellemvonást, amelyekkel ezt a helyet ugyanolyan szerethetőnek és kedvesnek ábrázolja, mint amennyire gonosz és korrupt. Egy fekete és egy fehér férfi összetalálkozása egy tisztázatlan gyilkosság hátterében, amely mindkettejük életében fordulóponthoz vezet. Legyen az szívderítően mosolyra fakasztó, vagy keserűen depresszív.

Derek Strange egy megkopott, erős fizikumú, vén magánnyomozó, aki imádja a klasszikus westernt és az azokhoz írt zenéket. Saját irodát vezet - amire felettébb büszke - ahol egy Ron nevű divatmániás fiatal kigyúrt srác a társa - aki mindig többet foglalkozik saját magával, mint az ügyeivel - és egy szemrevaló középkorú hölgy, Janine a titkárnője. Rutinos szakmabeli volt kopó, aki pontosan ismeri a várost. Derek fekete.

Terry Quinn egy csapzott, indulatos fehér fickó, aki egy könyvesbolt tulajdonosa. Egykoron zsaru volt. Jó zsaru. Addig a pillanatig, amíg le nem lőtt tévedésből egy szolgálaton kívüli fekete zsarut az éjszaka közepén, aki ittasan, tajtékozva a dühtől rátámadt egy másik férfira, állítólag azért mert az illető közterületen hugyozott. Quinn-nek nem volt tudomása róla, hogy az illető zsaru. Miután ez a Chris Wilson névre hallgató fekete civil rendőr egy Kane nevű tag torkát szorongatva előrángatta a szolgálati fegyverét Quinn és társa felé lendítve, Terry lelőtte. A egész egy gyorsan pergő káosz volt: üvöltözés és értelmetlen mondatok hada süvített a levegőben, amiből Terry nem sokat értett és csak feljebb pumpálta az adrenalint az ereiben, ezért tette amit kellett. A körülmények tisztázatlanok. Az ügyet lezárták.

Leona Wilson, a gyászban fuldokló anya felbéreli Strange-t, hogy göngyölítse fel fia ügyét, mert tudja, érzi, hogy fia sosem tett volna még hasonlót sem azon az éjszakán, ha nincs rá nyomós indoka. Strange elvállalja a megbízást, így sodorja össze az élet Terryvel, akivel eleinte távolságtartó és hűvös, majd rövid időn belül a barátjává válik. Egy őszülő fekete nyomozó és egy fiatal fehér, vehemens ex-zsaru barátsága: nem egyszerű az előítéletekben és rasszista felhangokban fuldokló Washingtonban a 80-as 90-es évek környéke táján.

Pelecanos regénye mindvégig a rasszizmus peremén egyensúlyoz, miközben a két férfi egymással szembeni előítéleteit lassan hömpölyögve oldja fel, és teszi őket barátokká. Közben az utcán egyre jobban elszaporodik egy elkorcsosult és lepusztult faj, egy zord, kiábrándítóan gusztustalan világ, amelyben csak a heroin adhat pillanatnyi szárnyakat a szenvedőknek. A Drogkereskedelem központi figurája Washingtonban egy fekete macsóistenség, az a Cherokee Coleman, akit semelyik razzia alkalmával még csak gyanúba keverni sem bírnak. Ő mozgatja a szálakat, amelyek végül Strange-t és Terry-t is elérik.

Pelecanos leírásai pontosak, lényegre törőek, kerülik a felületességet. Kevés karaktert mozgat, de épp emiatt tudja őket elmélyíteni, behatóbban megismertetni az olvasóval. Az expozíció lassú, de rendkívül hatásos. A két főszereplőről pontos jellemrajzot ad: Strange vénsége ellenére ugyanolyan törtető, mint bármelyik taknyos kölyök, ugyanakkor a rutin és a megfontoltság, a biztonság mindig a szeme előtt lebeg, bármilyen helyzet is adódjon. Quinn lelki őrlődése és folyamatos bizonyítási vágya mellett, mindig a tettek mezejére lép, sohasem riad vissza, ráadásul pimasz módon mond ellent a nála jócskán idősebb magánnyomozónak. A kettejük közti kapcsolat mindvégig izgalmas és szimpatikus, a végén pedig őszinte barátsággá alakul.

A rasszizmus kikezdése érdekes téma, amelyen az író az elejétől kezdve végighalad. És ugyan a két főkarakter kapcsolatának végkicsengése pozitív előjelet kap, de a mellékkarakterekben feltűnő alakokkal már nem teljesen ugyanez a helyzet. A drogvilágban szinte szikrázó ellentétek feszülnek egymásnak a bőrszín miatt. A vidéki suttyók egyenesen gyűlölik a magamutogató feketéket, vagy a folyton pofázó barnákat, mégis, az üzlet az üzlet. A fekete maffiózók sírva röhögnek a folyton sört vedelő, buta, falusias, ocsmány képű vidéki parasztokon, ráadásul sorozatosan gúnyt űznek belőlük. Pelecanos humora remekül fordítja ki mindezt a különböző aspektusok oldaláról. A fajok keveredését a szerelmi életben sem leplezi: megmutatja annak minden báját, de az összes kellemetlen velejáróját sem torlaszolja el olcsó kifogásokkal vagy gyenge magyarázatokkal.

A nyomozás felderítése mindezt körbeöleli és teszi izgalmassá, ahogyan a három szálon futó történetet végül egymásnak ereszti - zseniálisan átgondolt és következetes. A feszültséget folyamatosan tartja fenn kisebb rázós szituációkkal, lassú megfigyeléssel, a nyomozás részleteinek nyugodtabb megmutatásával. De mindezt azért, hogy a végén, a tetőpontnál nyakunkba zúdítson mindent: a finálé akciódús és veszettül izgalmas. A gondosan felépített karakterekért nem győzünk eléggé izgulni, mert azokat mindenféle nehézségeknek teszi ki. Nem fél bemocskolni őket, amennyire csak teheti. A befejezésben szinte már félünk a tragédiába torkolló végtől, de Pelecanos ügyesen képes megbolygatni az ember lelkét: az idő múlása és a tényekkel való utóhatás tökéletes mederbe helyezi végül a cselekményt. Aztán pedig minden szálat úgy zár el, hogy nem marad utána hiányérzet. Izgalmas és karakterközpontú krimi, amely a rasszizmus határait feszegeti, miközben a drogdílerek közt gázolva tisztáz egy homályos és tragikus ügyet.