Majd’ 30 év telt el azóta, hogy John Carpenter megalkotta minden idők egyik legnépszerűbb horrorfilmjét, a The Thinget, ami mellesleg szerintem egyáltalán nem egy nagy dobás (bár elképzelhető, hogy egész másként vélekednék róla, ha nem pár hónapja láttam volna először). A remake-ek és a folytatások fénykorában pedig már az is csoda, hogy csak most került felszínre újra ez a projekt, az meg aztán végképp hihetetlen, hogy nem szimplán újraforgatták az egészet, hanem egy olyan előzményfilmet készítettek, ami abszolút méltó az elődhöz.

Annak a norvég és amerikai tudósfélékből álló kutatócsoportnak követhetjük nyomon az utolsó földi napjait, akiket anno Kurt Russelék meglátogattak, de csak egy elég csúnya tömegmészárlás színhelye fogadta őket. Most pedig végre megtudhatjuk azt is, hogy miként keveredtek az Antarktiszra, hogyan bukkantak rá az idegen űrhajóra, és miért csúszott ki „a dolog” az irányításuk alól?

Előzményfilmet készíteni nem lehet túl hálás feladat, hiszen a néző nem csupán a végkifejletet ismeri, hanem a különféle szabályokkal is tisztában van, így aztán eléggé meg kell erőltetnie magát az írónak, ha meg akarja lepni a nagyérdeműt. És ez jelen esetben sikerült is, ugyanis bármennyire hajaz helyenként a film a ’82-es Thingre, valahogy mindig sikerül kivágnia magát a szituációból úgy, hogy elkerülje a túlzott koppintást, és visz bele annyi kreativitást, amitől nem csak egy újrahasznosított ötletet kapunk, hanem egy teljesen friss horrorfilmet.

A készítők láthatóan külön gondot fordítottak a képi világ, a zene és a hangulat megőrzésére, ami szintén remek húzás volt, mert ha nem is sikerült ugyanazt az atmoszférát megteremteniük, azért világosan érződik a Carpenter klasszikusa felé áradó tisztelet, és a sok apró utalás is erről árulkodik. A trükkök persze korszerűbbek lettek, és a szörnyek is jóval több teret kaptak, így akcióból is több jut, mint amennyit az előd felmutatott. Az imitációk pedig gusztustalanabbak, mint valaha, és látszik, hogy nagy igényt fordítottak a megalkotásukra, de azért nem kell Majmok bolygója szintű élethűségre számítani.

Helyenként picit untam, és nem is nagyon ijedeztem alatta, no meg a CGI se hitette el velem, hogy igaz, amit látok, szóval néhány pontot kénytelen vagyok levonni, de azért egy 7/10 kőkeményen kijár neki, mert mindent összevetve eléggé bejött, és pozitív érzésekkel búcsúztam a filmtől. Ezzel pedig nem sokan fognak egyetérteni, de szerintem jobb lett, mint a ’82-es Carpenter-klasszik.