Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Rescue me 7. évad: sírva nevetünk

2011.11.29. 00:10 Gevin

Nem volt még egy olyan sorozat, amely a tesztoszteronnal dúsított macsó humort ennyire életszerűen adagolta volna a lüktető dráma közé. Két szívatás között a 62-es egység vérprofi tűzoltói viszont égő házakból rohangáltak ki-be, hogy mentsenek gyereket, felnőttet, öreget, fiatalt, bárkit akit még lehetett, mert ez a dolguk. Dennis Leary és Peter Tolan 7 évados szivatás-szenvedés kálváriájában voltak mélypontok és az utolsó szakaszban bizony elég erőteljes minőségi és financiális gondok is adódtak, mégis méltóképp tettek pontot a végére. Tommy Gavin irreálisan eltorzult alkoholista lelke elért a végszóhoz. Egy korty viszkit mindenki elszürcsölhet érte.

Kezdhetném azzal, hogy a hatodik évad mennyire gyér volt, vagy hogy honnan kezdődtek a gondok - 4. évad.. -, de tekintsünk most el a hibáitól egy pillanatra, mert a hetedik évad minden szarság ellenére képes volt összekapnia magát. Nem váltott nagyot, nem hozott gigászi drámát, de még utoljára megcsillantotta a fénykorát.

A kezdőrész még magán hordozta az útközben begyűjtött betegségek nagyját, amit az idők során felszedett, de az irány megvolt hozzá, hogy kigyógyuljon belőle. Jelentem sikerült. Az ír piagép visszanövesztette a golyóit és elkezdte megmondani a frankót azoknak az eltorzult, már-már olaszos mentalitást felvevő nőszemélyeknek, akik lefokozták őt csicskává - egyébként nem meglepő módon pont ők a legidegesítőbb és legzavaróbb pontjai az évadnak. A szappan jelleg nem tűnt el, de azt a női elnyomással szembeni hozzáállást Leary-ék végre megpróbálták ellensúlyozni - ami persze végül ugyanúgy csattant, önmagára remekül reflektáló humorral -, a melóban pedig patetikus feszültséget szítottak karaktereik közt miközben a tahócinikus, pikírt férfi humort részről részre nagyobb hullámú rekeszizomgörcsökkel konstatálhattuk.

Azért gyönyörűen látszott, hogy a koncepciót már időben kőbe vésték - ketté szedve ugyan az utolsó 19 részt - és ezáltal a lezárás zökkenőmentesen, kidolgozottan vetült a tévéképernyőre. Konkrétan a záró évad részről részre jobb volt. Túlsúlyban persze ismét a humort vették elő - ami nem csoda, hisz ha az előzményekre gondolunk, szinte már mindent megléptek dráma fronton, ennek ellenére a levelek jó húzás volt - és ahogy szinte röhögve meneteltünk a finálé felé, ott bujkált minden nézőben a gondolat, hogy Tommy Gavin élve támolyog-e ki a lángcsóvák és füstoszlopok közül, avagy az örökre magába nyeli. Az utolsó előtti részben aztán hirtelen felfűtötték a hangulatot, szívkalapáló izgalmakkal hagytak minket magunkra, hogy aztán az utolsó részben minden kiderüljön. Jó hírt vagy rosszat kapunk-e? Mennyire lesz tragikus, mennyire lesz erős, de legfőképp mennyire lesz méltó a nívóhoz?

Leary-ék befejezése azért ütött igazán nagyot, mert ez volt az a verzió, amire kevésbé számíthattunk. Nem volt epikusra növesztett dráma - na mondjuk azért az utolsó rész cold openjén férfiasságom megőrzése jóvoltából visszafojtottam azt a pár kósza könnycseppet -, de kellő mértékű öniróniával röhögtek a pofánkba, hogy aztán ezt a hét évadot egy masszív, profikhoz illő keretbe foglalják. És hiába fosztottak meg minket attól a bizonyos tökéletes kimenetelű végtől, egyszerűen csak mosolyogva tudunk megválni a 62-es egységtől. És ez pontosan így maga a tökély.

Vendégszereplők tekintetében az egyetlen igazán - nagyra - értékelhető női szereplőt a visszatérő Maura Tierney hozta - Tommy nőkkel folytatott párbeszédei évek óta nem voltak ennyire reálisan, életszerűen csodálatosak, mint amit Tierney karaktere itt kihozott belőle. Azt a balga idiotizmust, Tommy rég elcseszett kapcsolati hálóját a gyengébbik nemmel kínkeservesen fájdalmas volt az utóbbi évadokban nyomon követni. Kelly friss oxigént pumpált bele ebbe a fuldokló dramaturgiába. Természetesen ellenpólus szintén akadt: Colleen nem meglepően hatalmas csínadrattával és poénörvénnyel megrendezett esküvőjén Sheila minden eddigi gyengeségének mélypontját sikerült produkálnia, ostoba túljátszott, részeges ripacskodásával.

Szomorú szájízzel nem zárhatom a posztot, hiszen az a bensőséges már-már családi hangulat, amely a Rescue me-t éveken keresztül páratlanná tette megvolt. Akármekkora bazmeg-okkal tarkított nézeteltérések is kerekedtek ki az utolsó évadban, az egység által összekovácsolódott férfibanda megmaradt olyannak, amilyen: humorosnak, tahónak, macsónak, hülyének, de mindig bajtársiasnak. És amikor az utolsó epizódban ezt kiélezve robognak a kocsiban, ahol az a bizonyos incidens megtörténik, akármekkora sajnálat is van a szívedben csak röhögni bírsz - pont úgy, ahogy a legutolsó jelenet ironikus, önreflektáló párbeszédjén.

Szólj hozzá!

Címkék: rescue me sorozatkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr833414014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...