Rövid leszek: ez a plakáton felvonultatott sztárparádé ellenére is baromi unalmas volt. Nagyon nem is érdemes ezt tovább ragozni, mert ez a mondat mindent elmond a filmről, amit tudni érdemes, de azért egy baktériumnyit mélyedjünk bele jobban, hátha valaki mégiscsak kedvet kap hozzá – bár ha rajtam múlik, nem sok ilyen lesz.

A történet szerint egy új, ismeretlen eredetű vírus kezdi el tizedelni az emberiséget, és míg a betegek, ill. a halottak száma napról-napra ugrásszerűen nő, addig egyesek az ellenanyag kifejlesztésén dolgoznak, míg mások egyszerűen csak életben akarnak maradni.

Ahány híresség figyel a poszteren, annyi szálon fut a cselekmény, és ez finoman fogalmazva sem kevés, így nem csak nehezen követhető a sztori, de a szereplőket is alig ismerjük meg, mivel olyan sokan vannak, hogy alig jut rájuk idő. Még talán Matt Damon vonala a legérdekesebb, amivel a leginkább azonosulni lehet, mivel egy átlagos családapa szemszögéből ábrázolja a tragikus eseményeket. Mellette még a bloggert alakító Jude Law-t lehetne kiemelni, ő volt a másik ok, amiért időnként élvezhető volt a film. Laurence Fishburne és Kate Winslet szálában túl sok az orvosi maszlag, amitől olyan érzésem volt, mintha egy unalmas egyetemi előadáson ülnék. Marion Cotillard karaktere meg teljesen felesleges, és a tíz perc után elhunyó Gwyneth Paltrow szerződtetésének is sok értelme volt.

Hiába hullanak ezrével az emberek, feszültség az nulla; a szereplőket alig ismerjük, így izgulni sem lehet értük. Egy világméretű vírus tombol, mégsem tud se érdekes, se megrázó, se izgalmas lenni a film, kb. csak Damon és Law szála tartott ébren. A befejezés nem ért váratlanul, de tetszett, mégis ami a legjobb volt az egészben, az a zene, arra tényleg nem lehet panasz.

Mozit nem ér, és mást se nagyon, max. akkor érdemes megnézni, ha egyszer otthon, unalmadban a csatornák között váltogatva erre a filmre bukkansz, és már a tököd is tele a valóságshow-kkal. Harmatgyenge 4/10.