Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

„Jack Bauer szövetségi ügynök vagyok, ez életem leghosszabb napja…”

2011.10.14. 11:41 vendegblogger

..hallható az első nap, azaz az első évad főcímében, ami mára már fogalommá vált a rajongók körében. A 24-et teljesen véletlenül kezdtem el nézni, amikor egyik nyáron kapcsolgattam a tv-t és egyszer csak: "jééé Kiefer Sutherland van a filmben", mert hogy először egy filmnek gondoltam, de amikor vége lett, jött egy ajánló a következő részről, és ekkor elhatároztam, hogy azt is megnézem. Ekkor még az M1-en csak vasárnaponként adták, és ahogy teltek a részek, egyre jobban beleszerettem Jack Bauer és kollégái történetébe. Szerencsém volt a storyval, mert még pont az első évad második felénél kapcsolódtam bele… és így amikor vége lett az évadnak rögtön le is töltöttem az egészet, hogy egybe végignézzem.

Jack Bauer a CTU (Counter Terrorist Unit azaz terrorista-elhárító egység) kormányszervezet egyik kulcsembere, aki csapatával többször is segít megakadályozni az Egyesült Államok ellen irányuló terrortámadásokat, megmentve ezzel rengeteg civil és a kormány vezetőinek életét. Mint minden szövetségi ügynöknek, neki is sok ellensége van, szóval a terroristák előszeretettel veszik célba nem csak országát, de őt magát is. A történet tehát egyszerű. Egy kormányszerv egyik kiemelkedő alakjának életét boncolgatva vezetnek be minket a terrorista-elhárítás mindennapi életébe. A 24 azonban nem csak ennyi.

Különlegessége, hogy a történet valós időben zajlik: minden egyes adás perc egy percnek felel meg a szereplők életéből. Ezt az érzetet tovább erősíti a képernyőn felbukkanó digitális óra és az osztott képernyős megoldás, így egyszerre láthatjuk a különböző helyeken különböző emberekkel történteket. Egy évad egy napnak, egy epizód pedig egy órának felel meg. Plusz, ha bármikor is úgy gondolod, hogy most már tényleg meghalt Bauer a sorozatban, hát akkor ezt gondold át még egyszer a következő tény fényében: Jack Bauer halhatatlan. Vagy legalábbis mindent túlél.

Mivel Jack nélkül nem is létezik a sorozat, tulajdonképpen róla szól az egész, nem árt róla kicsit többet megtudni: Kaliforniában született, 1966. február 18-án. A középiskola után a UCLA-n angol irodalomból diplomázott, nem sokkal később pedig UC Berkeley-n kriminológiából és jogból. Tanulmányai után csatlakozott a hadsereghez. Jó eredményei miatt meghívást kapott a Delta Force-hoz, majd helyet ajánlottak neki egy titkos osztagnál, a „Korallkígyók”-nál. Leszerelése után az LAPD SWAT osztagának tagja volt évekig. Állítólag a CIA ügynökeként (is) dolgozott, mielőtt a CTU-hoz került volna. Az itt eltöltött évek során a Proteus Hadművelet irányítója volt, és ügyosztályvezető a Los Angeles Hotel elleni támadás idején. Később pár ügynök lebuktatása után Jack elvesztette támogatói bázisát a CTU hierarchiában, és mindenki besúgónak könyvelte el. Minden ellenére maradt egy-két ember, aki megbízott benne, mint például felettese és mentora, Richard Walsh. De a beosztottjai is bíznak munkájában és ítélőképességében, még ha olykor nem értenek egyet. Házas, felesége Teri, akivel egy közös lányuk van, Kim.

A sorozat 2001-ben került először adásba Amerikában. A készítők féltek attól, hogy fogják fogadni az emberek, mert pont a sorozat indulása előtt volt a szeptember 11-ei terrortámadás és a Pilot epizódot egy repülőgép- katasztrófával zárták. Tartottak tőle, hogy ezért esetleg nem lesz majd nagy nézettsége és az elején elbuknak, de a FOX csatornának tetszett Jack versenyfutása az idővel és műsorra tűzték. Eddig összesen 8 évadot forgattak és vetítettek le, és egyelőre úgy néz ki, hogy vége. Mivel az utolsó évadot úgy zárták le, hogy bármikor folytatható legyen, így nem kizárt, hogy egyszer folytatódik vagy csinálnak belőle egy mozifilmet, ahogy már a 6. évad után is tervezték és ezért lett a 7. évad előtt egy két órás bevezető film a „Redemption” vagyis a „Szabadulás”. A 24 mozifilmet a legutóbbi hírek szerint 2012-re tervezik.

A széria 8 évében rengetegen fordultak meg, nehéz is lenne egy konkrét szereplőgárdát felállítani. De itt vannak a legtöbbet szerepelt és főbb karaktereket megszemélyesítők: Kiefer Sutherland (Jack Bauer), Leslie Hope (Teri Bauer), Elisha Cuthbert (Kim Bauer), Mary Lynn Rajskub (Chloe O'Brian), Carlos Bernard (Tony Almeida), Dennis Haysbert (David Palmer), James Morrison (Bill Buchanan), Reiko Aylesworth (Michelle Dessler), Jude Ciccolella (Mike Novick), Kim Raver (Audrey Raines), Glenn Morshower (Aaron Pierce)

Érdekességek:

Jack Bauert Kiefer Sutherland játssza a sorozatban és a sorozatból készült 24: The Game című videójátékban is, ami a Második és Harmadik Nap között játszódik (vagyis a 2. és 3. évad között). A 24 fő karaktereként Jack játssza a meghatározó szerepet s a sorozat mind a 194 (192+ a „Redemption” 2 órája) epizódjában láthatjuk. Rajta kívül senki nem szerepel ennyit (évadok szempontjából), csak Glenn Morshower, aki Aaron Pierce titkosszolgálati ügynököt alakítja az első 7 szezonban.

Sarah Clark (Nina Myers) 2008-ban szerepet kapott a híres Stephenie Meyer regény alapján készült Twilight filmben, ahol Bella anyját alakította. Valamint szerelem is szövődött közte és a 24-ben George Masont alakító Xander Berkeley között. Dennis Haysbert David Palmert, az első afroamerikai elnököt alakítja 5 teljes évadon keresztül. A 24 után több TV- sorozatban és filmben szerepelt olyan híres színészek és színésznők oldalán, mint Natalie Portman, Tom Selleck vagy Michelle Pfeiffer. Carlos Bernard (személyes kedvencem) sok ismert és kevésbé ismert sorozatban és filmben bukkan fel mellék- illetve főszerepekben, de az igazi siker számára a 24 volt. Pl.: szerepelt a Walker – The Texas Ranger-ben, a Babylon 5 egyik önálló filmjében, a Silk Stalkings-ban Rob Estes-el. Ismertebb filmjei: 10,5 Apocalypse, Alien Raiders.

Jack Bauert számos sorozatban említik, mint pop-kulturális alakot.

A szintén FOX produkció, House egyik részében (2x21) House egy vészhelyzetre reagálva jegyzi meg szarkasztikusan Cuddynak: „Oooh level three?! You should call Jack Bauer.” A South Park  "A merénylet" (11x04) című epizódja teljes egészében a sorozat paródiája, a 24 mind formai, mind tartalmi elemeit felhasználva. A The Simpsons egyik epizódjában nem csak felidézik a 24-et, de szerepeltetik is Bauert, a rajzfilmfigura hangja maga Sutherland volt.

Nos remélem kedvet csináltam ahhoz, hogy megnézzétek és végigizguljátok Jack Bauer szövetségi ügynök történetét… Miként menti meg évadról évadra, családtagjait, barátait, az Egyesült Államok elnökeit és az ártatlanokat a terroristáktól… 9/10.

(A részletekig masírozó ajánlóért Judy-t lehet okolni, ezúton is köszöntük szépen a cikket).

6 komment

Címkék: 24 akció sorozatkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr753259256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.14. 13:06:58

Emlékszem, hogy éppen ínséges idők voltak filmek terén, így gondoltam, hogy belevágok valamibe. Mivel mindenki a 24-től volt kiakadva, így belevágtam a negyedik évadba. Gondoltam megnézek pár részt, amíg nem lesz valami érdekes film. Aztán beszippantott az évad, úgyhogy jött szép sorban a többi is:)

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.10.14. 13:50:07

Én a pilotig bírtam. Megnéztem az első részt, ami közel nem tetszett annyira, hogy én belekezdjek egy 9 évados tömbösítve nézésbe. Mondjuk ahogy Jack karaktere fejlődik, gondolom egyre jobb és durvább lesz - a Lost-nál is így voltam, első évad még lájtos, aztán egyre jobb -, de jelenleg annyira nem érdekel, hogy nekiálljak pótolni. Ha majd egyszer nem lesz másik 10 sorozat, ami sokkal jobban érdekel, akkor pótolni fogom talán az Kiefer kult karakterét.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2011.10.15. 12:08:14

Az egyik kedvenc sorozatom, szerintem nagyon jó volt, persze akadtak lejtmenetek, de összességében mégis zseniális :)

alfabela2 2011.10.16. 18:18:01

Ööö, kicsit utánlövésnek tűnik, miért pont most jött elő ez a téma, amikor az usákok már lezárták a sorozatot, az M1 is végzett az utolsó évaddal? Kb. harmadik nekifutás után végre sikerült leadniuk az összes részt. Jelenleg a 6. évad ismétlése szok menni az M2-n.

Jó sorozat persze, de a 10 éves első évad lassan már retrónak számít :-)

"az első afroamerikai elnököt alakítja 5 teljes évadon keresztül."
Öt évadban szerepel ugyan, de nem mindig mint elnök. Az elsőben elnökjelölt szenátor, a 2. és 3.-ban pedig hivatalban lévő elnök, a 4. és 5.-ben pedig kisebb-nagyobb szerepet betöltő exelnök, ha jól rémlik. Az 5. évadban betöltött szerepét pedig korántsem mondanám teljesnek, de nem akarom lelőni a poént. :-)

alfabela2 2011.10.17. 08:33:13

@Gevin:
"9 évados tömbösítve nézésbe"
Csak 8 évad van, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt az egyik kimaradt.

"Mondjuk ahogy Jack karaktere fejlődik, gondolom egyre jobb és durvább lesz.."
Hát, karakterfejlődés nem nagyon van, max. annyiban merül ki, hogy időnként kisebb kedve van embert kínozni :-)

"első évad még lájtos, aztán egyre jobb"
Sajnos nem egészen így van a 24 esetében. Hiszen igazából csak véges sok módon lehet gyilkolászni és foglyot kínozni, hazát árulni, a nézőknek meglepetést okozni. Aztán 3-4 évad után óhatatlanul előjönnek az ismétlődések.

"első évad még lájtos, aztán egyre jobb"
Az első évad éppen tíz éves, talán azért tűnik lassúnak, pedig éppen műfajteremtő volt. Nem a klónok alapján kellene megítélni a "papát". :-)

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.10.17. 15:21:31

@alfabela2: semmiféle ítélkezésről nincs itt szó. Egyáltalán nem mértem a 24-et hasonló kaliberű sorozatokhoz.

A téma egyébként nem az aktualitás miatt került elő, de miért ne lehetne írni egy olyan sorozatról (amely ráadásul szinte kultikus) ami már nem fut a tévében? Vendégírás, ami összefoglalja, ajánlja a sorozatot.

"Csak 8 évad van, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt az egyik kimaradt." - Na ebből látszik mennyire vagyok képbe, illetve mennyire érdekel a 24.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása