Ryan Murphy aberrációktól nyüzsgő elméje egy perverz és szexuális devianciával agyonbaszott táptalaj. A Kés/alatt-ban ezt már az egyszeri tévénéző is felháborodva konstatálhatta - nem voltam rendszeres néző, de az amit bizonyos részekben műveltek zseniálisan beteges és formabontó volt. Tehát nem kellett meglepődnöm azon, hogyha egy efféle beállítottságú ember készít saját horrorsorozatot, akkor az fuldoklik majd az olyan apró mocskosságokban, mint a szado-mazo szerkós csávó, a torzult gyerekgyilkos, fogszabályzós vörös hajú ikerpár, nimfomán cselédlány vagy a klasszikus csecsemőfej a befőttes üvegben. De ezek még nem is akkora dolgok. Ahogyan Murphy olyan szituációkban párosítja karaktereit saját beteges képzeteivel, amik immorálisak, frusztráltak és idegszaggatóan nyomasztóak, akkor az ember csak néz, hogy itt már van az orrban néhány utca.

A történet valójában hemzseg a kliséktől, de Murphy egész ügyesen csavarja és alkalmazza őket a legjobb pillanatokban. Az utóbbi 5 évben a végtelenségig lehasznált család új házba költözik, ahol előtte valami elbaszottul beteges gyilkosság történt és a ház öl - felállással indulunk itt is neki a pilotnak. Konkrétan egy flashbackel nyit, amiben a már említett két ütnivalóan irritáló fogszabályzós, gonoszkodó hülyegyerek térképezi fel az elhagyatott házat - vagyis rombolja saját kénye-kedve szerint. Itt még csak felsejlik az a zaklatott atmoszféra, amiben később úgy tocsogunk, mint A barlang hősnői a vérben.

Aztán betoppan anyu-apu-tinilány, akik szűk 30 percen belül levedlik azt a mézes-mázas tipikus családi idill egyenruhát, amit előszeretettel alkalmaznak - és amitől már hányingert lehet kapni - a hasonló kaliberű horrorfilmekben. Apu pszichiáter, aki valami fiatal luvnya lukában próbálta feldolgozni azt, hogy anyu elvetélt, aki pedig szemtanúja volt mindennek. Ezért jön a képbe legfőképp a költözés, az új környezet, ahol a beilleszkedésre magasról szaró tinilány rögtön az első napján szembeköpi a suli kokainfüggő ribancát, aki ezért megígéri, hogy agyonveri és félig be is tartja azt. Tehát rögtön feltárják nekünk a főkarakterek leglényegesebb vonásait, amiket ugyan itt-ott talán már láttunk, de egyáltalán nem a megszokott sablongyűjteményből valóak. Miután pedig kissé megismertük őket, Murphy azonnal rámegy, hogy szépen, egy sorozatgyilkos sztoikus nyugalmával kihasználja a bennük lévő potenciált - a bőrszerkós jelenet mennyire kézenfekvő és mennyire baszottul hatásos. Természetesen mindezt a folyamatosan előbukkanó titokzatosabbnál titokzatosabb mellékszereplőkkel igyekszik árnyalni egész ügyesen.

A pilotban egyelőre fel sem merül az olcsó vásári ijesztgetés illúziója vagy az, hogy a hatásvadász horroreszközök dominálnának. És ez akármilyen meglepő, de ettől jó. Mert ha így volna, akkor inkább válna kínosan erőlködővé, mintsem nyomasztóan betegessé és érdekessé. A színészek pedig kiválóan adják eddig azt, ami a dolguk. Connie Britton nem csak, hogy bődületes milf, de emellé még jól is játszik. A szomszédtól a szefós-lányig mindenki közrejátszik abban, hogy létrejöjjön ez a zavarodott és különös vegyületű, frusztráló atmoszféra. Ráadásul még csak Ryan Murphy elméjének előszobájában ácsorgunk. 8/10