Újabb hét, újabb Törtetők, újabb kérdőjelek. Nem igazán tudom hova tenni ezt az évadot, és lehet, hogy már unalmas, de továbbra is csak azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem érződik a sorozatzáró közeledte. Múlt héten pedig már felcsillant a remény egy apró sugaracskája, hogy lassan visszatér a jó öreg Entourage-fíling, annak laza stílusával, könnyed hangulatával, remek humorával és minden más pozitív tulajdonságával, ám az írók sajnos egészen másban gondolkodnak. Legutóbb tettünk egy lépést előre – most meg egyet hátra. 

„Hi, I’m Vincent Chase, and I’m a drug-addict.” Az efféle mondatok nem hiányoztak nekem a Törtetőkből sohasem, most viszont annál többet kapok belőle, pedig szívesebben hallgatnám mondjuk Drama és Turtle állandó civakodását, ami ennyi évad után még mindig megunhatatlan, míg a dolgozó Turtle-ből és a nem dolgozó Vince-ből, valamint a szétcsúszott Ariból 1-2 rész is bőven elég lett volna, nem is beszélve arról a depis hangulatról, ami az utóbbi időben eluralkodott a sorozaton. Persze az élet nem lehet fenékig tejfel - még egy befutott sztárnak sem -, kellenek néha komolyabb hangvételű, drámai pillanatok is, de szerény véleményem szerint a dráma olyan, mint a vitamin: szükség van rá, de csak kis mennyiségben.

El kellene már felejteni ezt a lehangoló, baljós irányzatot, és visszaterelni a szériát a régi kerékvágásba. Ez a mostani egy igazán remek epizód is lehetett volna, ha nem lenne már elegem ebből a drámai vonalból, mert bármennyire is igyekezett sokkoló lenni a vége, semmilyen hatást nem gyakorolt rám, pedig néhány évaddal ezelőtt még ütött volna. Megint egy depis részt kaptunk, és ezúttal még Drama se volt vicces, ez pedig így nagyon nem jó; szeretném már visszakapni azt a Vince-t, aki úgy veti bele magát elmaradhatatlan sleppje társaságában a los angelesi éjszakába, hogy közben magasról tesz a gondokra. A jelenlegi felállás szerint viszont erre még várhatok egy ideig. 6/10