Oké. Említettem már, hogy vannak ''húzóneveim''. Na ez most nem az az eset. Vannak nekem csodás barátaim is, akiknek remek sorozatos ízlése van, főképp mert hasonlít az enyémre :D. Szóval egyikük sugallta, hogy talán ezt meg kellene néznem magamnak.
Tehát elkezdtem a sorozatot, és megmondom őszintén úgy voltam vele az elején, hogy váó, erről írnom kell, a közepe fele inkább azt gondoltam, áh, hagyjuk, ez nem olyan, de a végére arra jutottam, hogy ez nagyon is megér egy posztot. Egy igazi komédia, ami egyben egy igazi dráma is, ha meg hozzáteszem, hogy mindez egy kis fantasy felhanggal van fűszerezve, akkor mindenki rohan, hogy láthassa. De igaz, ami igaz, egy Bryan Fuller -féle sorozattól nem is várunk mást.
Azt meg kell jegyeznem, hogy annyira bízom ebben a bizonyos személy ízlésében, hogy még csak utána se néztem, hogy pontosan miről van szó, csak belevágtam. A hangulat azonnal elkapott, és ez hatással volt az írásomra (majd meglátod).Szóval itt van nekünk Jaye Taylor, egy 24 éves filozófiából diplomázott lány, aki a ''Wonderfalls''' nevű ajándékboltban eladó a Niagara-vízesésnél, egy lakókocsiban lakik, vagány, okos, érdes modorú, vicces, kicsit a család fekete báránya. Éli hétköznapi életét addig a napig, amikor is azt hiszi, hogy teljesen elment az esze. Létezik ugyanis egy legenda, miszerint a vízesésben él/élt egy isten, aki embereket ölt, az indiánok féltek tőle, ezért kitalálták, hogy áldoznak neki, azonban az étel vagy állat áldozat nem volt elég, ezért a főnök felajánlotta a lányát, ami már megfelelt az istennek, így mindenki megbékélt mindenkivel (ez a zanzásított verzió). Így ennek tiszteletére sok évvel később emeltek egy kenujával a vízesésbe zuhanó lányt ábrázoló szobrot, körülötte egy kúttal (persze nem az indiánok, félreértések elkerülése végett). Szóval egy nap, mérgében maga mögé dob Jaye egy pénzérmét, ami nekiütődik ennek a szobor fejének, majd Jaye-nek és végül a kívánság kút vízében landol véletlen. Na, ezzel kezdődik az őrület. Ő minderről mit sem tud, amíg a boltban egyszer csak hozzá nem szól egy élettelen tárgy, egy viasz oroszlán. Ami persze ettől már nem is lesz annyira élettelen.
Ha azt hitted, itt vége van, kidobod az oroszlánt és ennyi, akkor tévedsz. Minden más állat formájú tárgy hozzád szólhat és megkérhet dolgokra, és az nem segít rajtad, hogy van egy orvos apád, egy igazán elbűvölő író anyád, egy idegroncs ügyvéd nővéred, és egy bátyád, aki épp összehasonlító vallás témában doktorál, a barátokról és a felbukkanó idegenekről meg aztán ne is beszéljünk. A kérések pedig... a kis "állatkák" ködösítenek, ezzel nem kis felfordulást okozva, miközben meg kell fejtened, hogy tulajdonképpen mit tegyél vagy ne tegyél. Na ez aztán a komplikált helyzet.
Jaye meg csak belecsöppen ebbe a szituációba, és nem tehet mást, minthogy engedelmeskedik, megpróbálja megoldani ezt az új helyzetet, segíteni az embereken, úgy hogy ne tűnjön totál kattantnak. Bár elég nehéz nem annak kinézni, ha például egy plüsskaméleonnal kiabálsz egy autóban, ahol egy bankrabló túsza vagy:
„Saaaaaaaaay sooomethiiiing!!!!!” (- de vicces.)
Ezek alapján, lehet páran rögtön a Joan Of Arcadia című sorozatra asszociálnak, és van is hasonlóság, de hangsúlyoznám, ez egy komédia, az pedig dráma. Óriási különbség. Itt inkább a vicces oldalát fogták meg, igazi különc képi világgal párosítva. Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám, hogy elvont. Jó értelemben. Szórakoztató, mégis ha a sorok mögé nézünk... igen, a sorok mögé nézünk... tényleg ezt írtam. Nem tehetek róla, ez illik ide. Na jó! Legyen. Akkor a függöny mögé nézünk, vagy a sorok között olvasunk, meglátjuk... most mindenki boldog? Mindegy... szóval... nem írom le még egyszer! Lényeg, hogy közelebbről nézve meglátod a drámát is. A fantasy részt pedig szerintem nem kell magyaráznom. Az epizódok külön története kicsit hogy is mondjam, hát a minőségi mutató ide-oda csúszkál a jó és rossz között folyton, kábé mint egy visszaeső bűnöző, aki ki-be járkál a börtönből. Ez a fajta börtön effektus a karakterekre is igaz, bár arra inkább a ''kijárkálnak a börtönből'' jellemző, szóval magyarul, habár Jaye karakterére épül az egész, a többi szereplő mégsem tűnik el, remek az egyensúly, bár azért vannak idegesítő egyedek. A főcímről meg nem fogok beszélni. Na jó de, csak annyit: borzalmas. Tényleg.
Aki miatt igazán élvezzük, az pedig Jaye-t megszemélyesítő Caroline Dhavernas kanadai színésznő, akinek alakítása egyenesen lebilincselő, briliáns, és nem tudsz nem rá figyelni, ha ő van a jelenetben. Persze ez a többiekről is elmondható, lásd az ügyvéd nővért játszó Tony-díjas Katie Finneran, az öccsöt alakító Lee Pace, a méltán híres William Sadler (apa) és Diana Scarwid (anya) Oscar-jelölt színésznő, akiket... felsorolni is nehéz lenne, hány sorozatból és filmből ismerünk.Egyszóval (ami persze egyértelműen több lesz, mint egy) mi okod lenne, hogy ne nézd meg ezt a 2004-ben a Foxon futó mindössze egy évadot megélt 13 részes sorozatot? Semmi, tehát nézd meg. Oh, oh és azt még nem is mondtam, hogy ha egy milliószor nem hangzik el a „sweetheart” akkor egyszer se. Na meg a legelején említettem, hogy ez egy ''Bryan Fuller''. (Mint amikor egy festményre azt mondod, hogy ez egy Picasso vagy vki/vmi más)
Most már tényleg nincs okod nem megnézni. Ja és 8/10.
