Az általam amolyan félistenként tisztelt Oshii Mamoru rendező urat remélem, már senkinek nem kell bemutatnom, de a teljesség kedvéért elmondom, hogy a világhírű Ghost in the Shell anime alkotójáról van szó, aki már az élőszereplős filmek terén is bizonyított, többek közt a 2001-es Avalon – Virtuális csapda című művével. A szakterületétől, vagyis a futurisztikus-fightolós témától szerencsére az Assault Girlsben sem távolodott el, amire mellesleg teljesen véletlenül bukkantam rá, mialatt céltalanul böngészgettem, és igencsak nagyot néztem, amikor az első percekben tudatosult bennem, hogy hoppá, én most egy Oshii-filmet nézek, és a képernyő túloldalán elterülő táj a továbbfejlesztett Avalon egyik helyszíne.
Akinek nem lenne világos, az Avalon egy háborús játék, aminek egyre több megszállott rajongója van a közeli jövőben, hiszen a virtuális világban olyan dolgokat is elérhetünk, amiket a valóságban sohasem. A fejlett technológia ráadásul lehetővé teszi, hogy a játék keretein belül is mindent ugyanúgy lássanak és érezzenek a résztvevők, mint a való világban. Egyesek csupán kedvtelésből kapcsolódnak rá nap mint nap a hálózatra, míg mások a családjuk eltartásáért játszanak. A történet a sok különböző képességgel, fegyverrel, járművel, valamint egy sereg lezúzásra váró szörnnyel kiegészült Avalon(f) négy legkiválóbb harcosa, Jäger, Gray, Colonel és Lucifer néhány napját meséli el. Ismét előtérbe kerül az egyéni és a csapatjáték dilemmája, hőseink ugyanis csak akkor tudnak a következő szintre lépni, ha összefognak, mivel a küldetés teljesítéséhez legyőzendő boss túl nagy falat egy egyéni játékos számára. A Madara nevű, leginkább egy bálna és egy kígyó keresztezésére hasonlító szörny megöléséhez csapatmunkára, és tökéletes időzítésre van szükség, így a négy harcosnak igencsak fel kell kötnie a gatyát.
Oshii ezúttal jóval több akcióval kedveskedik nekünk, mint legutóbb, de a stílusára jellemző lassú tempójú, gyönyörűen fényképezett átvezetők sem maradhatnak el. Szokásához hűen telezsúfolta szimbólumokkal filmjét, mely ezúttal könnyedebb hangvételt, és sokkal világosabb, ám továbbra is többnyire fakó színek uralta képi világot kapott. A CGI gyenge, a szörnyek és az effektek PC-játék színvonalon mozognak, de mivel maga a film is egy virtuális világban játszódik, ez érdekes módon nem is annyira zavaró, mint hinnénk. Nem azt mondom, hogy a minimál CGI hozzátesz az élményhez, de kétségkívül van egy hangulata, ami miatt a kocka lelkületű néző képes szemet hunyni a látvány gyengeségei felett. Ebben nagy szerepe van Oshii rendkívüli vizuális érzékének, aminek hatására olyan animés kameraállásokat és –mozgásokat alkalmaz, ami után minden jóérzésű geek megnyalja mind a tíz ujját.
Maga a hangulat egyébként az Avalonnal ellentétben nem az FPS-ek, hanem sokkal inkább a körökre osztott RPG-k jellemző vonásait ragadja meg, és ez legfőképp a végső összecsapásnál érződik, de már Jäger és Gray párbaja is tulajdonképpen ezt az érzést mélyíti el. A zenék is jóval könnyedebbek és pörgősebbek, de továbbra is fantasztikusak, hála Kawai Kenji kiváló munkájának. A játékidő mindössze 70 perc, de mivel történet nem nagyon van, ez pont elég, hogy kalandozzunk egyet Avalon(f) izgalmas világában.
Akinek tetszett a Virtuális csapda, az szerintem ezt is imádni fogja, de a megértéshez nem előfeltétel az említett film ismerete, hiszen Oshii az első percekben egy gyors történelmi áttekintéssel világosít fel bennünket. A nagy elődhöz nem ér ugyan fel az Assault Girls, de egy 7/10-es osztályzat kijár neki, ezt azonban ne vegye készpénznek senki, hiszen a film csupán egy nagyon szűk réteget szolgál ki, és az imdb-n szereplő 4.2-es átlag is ezt bizonyítja, szóval csak óvatosan kísérletezzetek vele.
