Valami gyerekkori visszamaradottság lehet nálam, hogy élek-halok a kalózos sztorikért, ezért a Karib-tenger kalózai sorozatot igazi kincsként tartom számon; imádom mindegyik részét. Természetesen az első az etalon, amit nem lehet überelni, így célszerű különválasztani a többitől, és ha így teszünk, akkor az Ismeretlen vizeken tökéletesen beleillik a folytatások sorába. Szerencsére semmivel sem rosszabb, mint a második, ill. a harmadik rész.

Nem szokásom, de ezúttal számos kritikát végigböngésztem a mozi előtt, és elég lehangoló véleményekkel szembesültem, azonban érdekes módon – akárcsak a Sucker Punch esetében – most is úgy éreztem, mintha egy teljesen más filmre váltottam volna jegyet, a kritikákban felsorolt negatívumok közül ugyanis én nem túl sokat érzékeltem.

Kezdjük a 3D-vel. Imaxben néztem, szóval nincs összehasonlítási alapom a sima 3D-vel, de itt még a sötét jeleneteknél is minden tökéletesen tisztán látható volt, és a film minden egyes képkockáján gyönyörűen érződött a térhatás. Az arcunkba vágó kardokat és az egyéb nézőtérre ugró dolgokat nem vitték túlzásba, viszont megvolt az a mélység, amitől úgy érezzük, mintha mi is a Queen Anne’s Revenge fedélzetén sétálgatnánk.

Sokan támadták a történetet, annak egyszerűsége miatt, amit - megmondom őszintén -, nem igazán értek, hiszen a második és a harmadik résszel pont az volt a baj, hogy túlbonyolították, és sokszor követhetetlenné vált. Azért döntsük már el, hogy mit szeretnénk. Az alapötlettel semmi gond nincsen: hőseink el akarnak jutni a Fiatalság forrásához, de előtte be kell gyűjteniük a rituáléhoz szükséges eszközöket, nevezetesen egy sellő könnyét, valamint két ezüst serleget. A probléma csak az, hogy az út során vetélytársak is akadnak, akiket jó lenne megelőzni. Véleményem szerint ez egy teljesen elfogadható alaptörténet, amire igenis fel lehet építeni egy kalandfilmet, nincs ezzel az égadta világon semmi probléma. Az építkezéssel azonban már koránt sincs minden rendben.

A legnagyobb negatívum az, hogy mivel három rész alatt már bőven volt időnk kiismerni Jacket, így nemcsak a nagyobbak, hanem az apróbb fordulatok is kiszámíthatóvá váltak. Ettől persze még ott a mosoly az arcunkon, hiszen hogy a történet kiszámítható, nem jelenti azt, hogy rossz is, csak éppen hiányoznak belőle a nagy meglepetések. Kapunk viszont helyette humort, nem is keveset; messze ez a sorozat legviccesebb része, szinte minden percre jut egy-egy vérbeli Jack Sparrow-beszólás, amin szakadni lehet. Mindenki kedvenc kapitánya tehát elemében van, de szerencsére nem viszi annyira túlzásba, hogy erőltetetté váljon.

Két dolog van, amit szerintem nagyon ki kellett volna húzni a forgatókönyvből, ez pedig a vallás, ill. a sellő szerelmi szála. Míg előbbinél roppantul idegesített, hogy mindig akadt valaki, aki a hitről papolt, addig utóbbit teljesen feleslegesnek éreztem, hiszen Jack és Angelica románca bőven elég, nem hiányzik még egy romantikus vonal, ráadásul a pap és Sziréna (!) szerelme teljesen hiteltelen, és nem is tűnnek annyira fontos szereplőknek, hogy különösebben érdekeljenek minket.

Inkább Feketeszakáll és Angelica karaktereire kellett volna rágyúrni, mert a róluk szóló információkkal igencsak fukarkodott az író. Főleg Teach hátterét hiányoltam, amiről mindössze pár elhintett mondatban hallhatunk, pedig szívesen megismertem volna a képességének történetét, ill. a zombigyártás menetét.

A humor mellett az akciójelenetek gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk a bő két órás játékidő alatt. Az összecsapások ahol kell, látványosak, ahol kell, viccesek, és szerencsére Jack szokásához hűen mindig kihasználja a környezetében fellelhető tárgyakat a menekülés érdekében, így igencsak kreatív megoldásokat láthatunk, ha egy-egy épületből kell kijutni, miközben fegyveres katonák üldöznek. Olyan nagy látványelemek nincsenek, mint az előző részekben, de akár vízen, akár szárazföldön járunk, mindenhol gyönyörű a kép világ. A már jól ismert dallamok is visszaköszönnek, és nagy örömömre a sorozatra jellemző kellemes hangulat se veszett el út közben. Ezt javarészt a Jack Sparrow-t továbbra is zseniálisan alakító Johnny Deppnek köszönhetjük, és ha már a színészeknél járunk, mindenkiről elmondható, hogy remekül formálja meg karakterét, a Barbossát játszó Geoffrey Rush-t például részről-részre jobban kedvelem, de Penélope Cruzt és Ian McShane-t sem érheti panasz.

Akit nem intett óvatosságra a rendezőváltás, a szereplőcserék, a megszorítások, ill. a tény, hogy ez már a sorozat egy sokadik része, azt könnyedén csalódás érheti, de aki nem vár nagy újításokat és mély gondolatokat, hanem csak szórakozni akar, és megelégszik a jól bevált recepttel, az nagy eséllyel élvezni fogja a Karib-tenger kalózai 4. részét. A franchise rajongójaként nekem egy 7/10-et megért, és akár Gore Verbinski, akár Rob Marshall rendezi a következő részt, én most azonnal akarom.