Eddig se tartottam valami erős sorozatnak a True Bloodot – de persze mindig is imádtam a vámpírsztorikat, ezért érdekelt -, viszont ez a harmadik évad még az előző kettőt is alulmúlja. Míg a második évadban rendszeres orgiákkal igyekezték palástolni az írók szegényes fantáziájukat, addig most a képernyőn megjelenő, cseppet sem szemérmes, folyamatos buzulás mellett természetfeletti lények egész hadseregét vonultatják fel. A vámpírok és alakváltók mellé a Twilight nyomán megérkeznek a vérfarkasok, velük együtt a tündérek és a boszorkányok; a vérpumát meg még mindig nem akarom elhinni.

A történet ezúttal Russel Edgington, a mintegy 3000 éves vámpírkirály körül forog, aki a vérszívókat felsőbbrendű fajnak tartva, nem nagyon akar belenyugodni az emberekkel való egyenjogúságba. Először Bill, majd Eric is belekeveredik a király játékaiba, végül pedig szokás szerint Sookie-nak is muszáj belepofátlankodnia a mások dolgába. Eric közben bosszút áll családja haláláért Russel homi élettársán, amitől a király eszetlen ámokfutásba kezd. Sookie és Bill szerelme mélypontra jut, mivel a vámpír nem volt elég őszinte, ráadásul elsumákolt néhány dolgot a múltjával kapcsolatban.

Jason az első évadban a vámpírvér, a másodikban a vámpírölés, ezúttal pedig az igazság megszállottja lesz; mindenképpen rendőrré akar válni Andy Bellefleur sheriff legnagyobb örömére. A Sam hirtelen felbukkanó alakváltó családjánál meg már csak Tara és egy Franklin nevű pszichopata vámpír „szerelmi” szála lóg ki jobban a történetből.

Ami mindenképpen pozitívum, hogy végre felfedik Sookie valódi kilétét, vagyis, hogy miféle lény is ő, de Eric múltjáról is lehull a lepel. Sam előéletéről is megtudunk pár érdekes dolgot, és az ő jellemére is nagyobb hangsúlyt fektetnek, de sajnos Lafayatte-nek is több szerep jut, aki az anyja egyik ápolójával buzulja végig az évadot.

A vérfarkasok bevonása hülyeség volt, főleg azért, mert ezek sokkal inkább farkasemberek (értsd: Twilight-féle kutyák), de legalább nem egy szál kisgatyában flangálnak, gondosan beolajozott felsőtesttel (legalábbis nem mindig). A többi természetfeletti lénynek egyébként még ennyi értelme sincs; a végén már a falat kapartam, amikor minden egyes fordulat arra éleződött ki, hogy az adott karakter átváltozott valamilyen állattá.

Egyre irritálóbb mindenki ebben a sorozatban: Sookie csak rinyál, Tara szintén, Jasonnek napról-napra kevesebb agysejt jut, Bill meg szerencsétlenebb, mint valaha. Eric az egyetlen, akiért izgulni lehet, kizárólag az ő karaktere teszi nézhetővé a sorozatot. Az évadzáró meg kimagaslóan borzalmasra sikeredett azzal a Matrix-paródiának tűnő csattanóval, engem mindenesetre nem nagyon hozott lázba, hogy melyikük marad állva a harc végén; az eredmény amúgy is nyilvánvaló.

A hamarosan startoló negyedik évadra nagyon össze kell kapniuk magukat az íróknak, mert a vámpírsztorik összes sablonját ellőtték lassan, és nem biztos, hogy a még több furcsa lény behozása lenne a legjobb megoldás. Példát vehetnének a Vampire Diaries-ről, és inkább a történetre kéne rágyúrni erőteljesen, mert ez így most csak egy 4/10-es élmény lett.