Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Supernatural: The Animation (2011) – Az első rész tükrében

2011.03.04. 14:01 Dr.Jones

Már egyszer beszámoltunk róla, hogy a MADHOUSE stúdió jóvoltából idén érkezik az Odaát anime-feldolgozása (trailer itt), mely az első két évad történetét meséli el, kissé kibővítve. Olyan események és karakterek bemutatását ígérték, amik a sorozatban háttérbe szorultak, vagy akár teljesen kimaradtak, emellett pedig gyönyörű animációt és remek akciójeleneteket emlegettek.

Az pedig már az első részből világosan kiderül, hogy nem üres szavak ezek. Nyilván nem kell nagy újdonságokra számítani, ez csak amolyan bemelegítő epizód – ám annak majdhogynem tökéletes. Igyekeztek mindenből megmutatni egy keveset, így kapunk vért, szörnyet, akciót és egy kis humort is. Sam és Dean karakterei egyelőre nem fednek fel sokat magukból, mindössze pár elhintett mondattal és flashback-kel utalnak a múltra, de remélhetőleg idővel szépen kibontakozik majd minden.

Az 1967-es fekete Chevy Impala ezúttal egy békés városkába vezeti el hőseinket, akik az ott történő rejtélyes gyilkosságok után szimatolnak. Viszonylag hamar rájönnek, hogy miféle teremtmény áll a háttérben, és kisebb-nagyobb sikerekkel a nyomába szegődnek.

Egy teljesen átlagos epizód ez, ami a Winchester-fiúk egyik hétköznapi esetét dolgozza fel, ezért tökéletes azoknak, akik csak most ismerkednek az Odaáttal. Unatkozni viszont a régi fanok sem fognak, mert a sorozat hangulata teljes mértékben visszaköszön. Van itt is ügynöknek álcázás, csipkelődés, csajozás (persze csak Dean részéről), és izgalmas, feszült helyzetekből sincs hiány. Az elmésebb beszólásokból többet is el tudtam volna viselni, de nem baj, később valószínűleg nagyobb teret fog kapni a Supernaturalra jellemző sajátos humor, és Dean „Deanesebb”, Sam pedig „Samesebb” lesz. 

Már a trailerből is tisztán látszott, hogy a grafikai megvalósítással nem lesz gond; mind a hátterek, mind a karakterek gyönyörűek, és élethűen, animétől szokatlanul kidolgozottak. A stúdió műveiben gyakran előforduló hibák azonban itt sem maradtak el, így egy-egy szem néha elcsúszik picit, vagy az arcok lesznek hirtelen furák, de ezek nem olyan feltűnőek, hogy különösebben zavaróak lennének. A zene pedig a sorozatból sokak számára ismerős lehet.

Aki nem ismeri az Odaátot, annak sok minden bizonyára még elég zavarosnak fog tűnni, de aggodalomra semmi ok, az apró flashbackek és utalások szépen megágyaztak a folytatásnak, és véleményem szerint sikerült felkelteniük az érdeklődést a további epizódokra nézve. A grafika szép, az akciók pörgősek, a vér a plafonig fröcsköl – magyarul: jó lesz – ha nem romlik a színvonal –, nagyon is jó. Egy 22 perces epizód pontozásának túl sok értelme nincs, de iránymutatásnak álljon most itt egy 8/10.

1 komment

Címkék: horror anime supernatural

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr102709757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robbie90 2011.03.07. 15:17:44

Oppá, ez már van? :) Már megyek is nézni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása