Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Fekete hattyú / Black Swan (2010)

2011.02.25. 17:45 Dr.Jones

Az esetleges viták elkerülése végett rögtön az elején le kell szögeznem valamit: nem arról van szó, hogy szar film a Fekete hattyú, hanem inkább nagyon finoman úgy fogalmazok, hogy nekem nem jött át. Ez valamilyen szinten azért várható volt, hiszen már Darren Aronofsky előző munkája, a Pankrátor se fogott meg igazán – sőt, egyenesen utáltam. Nem véletlenül hoztam ám fel az öreg bunyóst, mert - ha valaki esetleg nem tudná -, kezdetben egy projektnek indult a két film, de végül mégis teljesen különálló alkotásokként láttak napvilágot.

Míg a Pankrátorban egy kiöregedett sztárt láthattunk, a Fekete hattyúban egy feltörekvő reménységet ismerhetünk meg, aki az egyik legtehetségesebb balett-táncosként megkapja a Hattyúkirálynő szerepét, amiről a legtöbben csak álmodnak, és ez bizony óriási stresszel jár. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy Ninának egy olyan arcát is meg kell mutatnia a fellépésen, amit még ő maga sem ismer igazán, és a társaival, ill. a koreográfussal való kapcsolatában beálló változások olyan érzéseket váltanak ki belőle, melyeknek nem tud parancsolni.

A történet még érdekes is lenne, de nehéz akkor élvezni egy filmet, ha a főszereplőt legszívesebben fejbe rúgnánk, annyira szerencsétlen. Nina karaktere márpedig az, hiszen soha, semmilyen körülmények között nem képes levetkőzni gátlásait, ráadásul meggyőződése, hogy partnere, Lily a szerepére pályázik. Lily egyébként gyökeres ellentéte Ninának: vidám és élettel teli. Kettejük kapcsolata egy napon érdekes fordulatokat vesz, a lány érzelmeit pedig még inkább felkavarja a koreográfus, aki mindenre hajlandó annak érdekében, hogy a félénk Ninából kihozza a vad és csábító Fekete hattyút (ami nagyon nem akar felszínre törni).

A film első fele unalmas, a második pedig már jóval eseménydúsabb, csak sajnos tele van hatásvadász és sokszor egészen röhejes jelenetekkel. A pszichothriller elemeit úgy passzírozza bele Aronofsky, mintha muszáj lenne. Erőltetetten akar művészinek látszani, teljesen felesleges képeket használva, melyek sokszor indokolatlanul véresek és gusztustalanok. A végéről meg csak annyit, hogy a Pankrátor befejezése már egyszer is éppen elég gáz volt, de amikor a tapsviharra megjelenik Aronofsky neve, na, azt az önimádatot már tényleg nem akartam elhinni. Utána igazi mentőövként érkezett a stáblista, én meg megkönnyebbülten sóhajthattam fel.

Nem is a mesével, hanem a mesélés módjával van igazán gondom, a megvalósítás ugyanis annyira borzalmas, hogy ennél szerencsétlenebbül már össze se rakhatták volna ezt a filmet. Kezdjük az operatőri munkával. A Pankrátornál is alkalmazott, össze-vissza rázkódó kép miatt már csak kicsit émelyegtem (kezdek immúnissá válni), de azt továbbra se tudom megszokni, hogy többet látjuk a főszereplő tarkóját, mint a szemeit. Bizonyára nagyon izgalmas tarkója lehet Natalie Portmannek, de ha már állítólag annyit gyakorolt a forgatás előtt, akkor illene azt is megmutatni, ahogyan táncol. Nem kamu, a táncos részek 90%-ában a fejét mutatják. Ehhez jönnek még az iszonyú idegesítő kameramozgások, amik olyan érzést ébresztenek, mintha az operatőr kisfia lenyúlná a kamerát, és elkezdene szaladgálni vele a stúdióban.

Amit rossz szó nem érhet - a színészi alakításokon kívül -, az a sok-sok briliáns dallam, ami időnként felcsendül. Ezek közül jó néhány ismerős lehet mindenki számára, én bevallom, a vége felé személyes okokból egyszer hangosan felröhögtem (régen, egy gimnáziumi előadás alkalmával én magam is eltáncoltam a Hattyúk tavát, méghozzá női balettruhában – persze az csak paródia volt; közöm nincs a baletthez).

Valahogy nem tudott meghatni ez a film; akárcsak a Pankrátor esetében, itt sem éreztem őszintének azt, amit Aronofsky felfestett a mozivászonra, helyette inkább egy vontatott és bosszantóan hatásvadász katyvaszt kaptam, ami tulajdonképpen semmilyen érzelmet nem tudott kicsikarni belőlem.

„A balett nem való mindenkinek” – hangzik el a filmben a bölcs megállapítás, és ezt egy kicsit továbbgondolva elmondhatom, hogy a Fekete hattyú sem való mindenkinek, nekem legalábbis biztosan nem, de az eddigi vélemények alapján a nagy többségnek bejön Natalie Portman testi-lelki vívódása a színpadon, ezért én most a 4/10-es osztályzatom ellenére is arra biztatok mindenkit, hogy adjon egy esélyt Aronofsky legújabb, oszkárjelölt mozijának! -Dr.Jones


 

Félelmetes, szexuális, felkavaró és magával ragadó Darren Aronofsky Fekete hattyúja.

A temérdek filmes utalásból, és saját eddigi alkotói életművének önreflexiója (bár itt elsősorban a megvalósítás technikájában, a közös projektbe szánt, Pankrátor hatása érződik, azonban hangulatilag sokkal közelebb áll a Forrás hipnotikus világához) felhasználásával forgatta le a 41 éves amerikai rendező legújabb, a balett világába vezető új filmje.

A Fekete hattyú Aronofskynek a  meglehetősen kétes értékű művészi thriller műfajában tett kísérlete, ami az alapul szolgáló balett két ellentétes karakterének (a fehér hattyú és annak mágikus testvére, a  fekete hattyú) egyetlen személyiségbe való gyúrásának nagyszerű ötletéből kiindulva, mégis egy működőképes alkotássá lesz. A történetnek a sablonosságát, ugyanakkor ez a magával ragadó ötlet és a feszes tempója csak részben tudná feledtetni, a tökéletesség az előadásmódjában rejlik. Amíg a borzongás légköre Roman Polanskit és David Lynchet idézi, míg metamorfózisa David Cronenberg és egy Franz Kafka zsenijének kivonata, de ott motoszkál még benne Michael Haneke Zongoratanárnőjének és Michael Powell Emeric Pressburger páros Piros cipellők című filmjének ambivalens művészethez viszonyulása.

Natalie Portman egyszerűen zseniálisat alakít, és mivel lényegében egyszereplőre fókuszál a cselekmény, így bármennyire is hasonlóan csak dícsérni lehet Vincent Cassel és Barbara Hershey játékát is, az ő Nina alakításán állt a film. Annak ellenére igaz ez, hogy nem fogjuk a saját anyja és a művészet által gyötört torz női lelket Haneke Zongoratanárnőjének mélységéhez hasonlóan feltérképzeni. Hanem helyette a film expozéjában megkapjuk a Pankrátor kézikamerás kis realizmusát egy a pályája lecsengése előtt álló, de még nagy szerepre érdemes balerináról. Aronofsky pedig mindent megtesz, hogy hihetővé tegye ezt a képet, nagyszerűek a lány lábára és kezére irányuló közelítések, amelyek a tökéletesség érzését mímelik, azáltal, hogy nem engedi őket végig, vágás nélküli képekké, így a rendező jótékonyan elrejti azt, hogy bár tanult balettozni Portman kisasszony, de az nem mérhető egy balerina képességeihez.

A lelkem mélyén a kezdő félóra után ott volt, hogy mást, „többet” akarok. Bíztam benne hiszen már ekkor tapintható volt egy különleges négy szín dominanciájának szabályos váltakozásán alapuló képi világ, és az a hátborzongató érzés, ahogy a  visszatükröződés a tér egy jelentős részét uralja, miközben a tükör szimbólumként is funkcionál (rajta keresztül látjuk meg a lány másik énjét), ezáltal válik tarthatatlanná a realítás a film második felére.

Amikor a kézi kamera realizmusa hirtelen talajt veszít, akkor válik igazán zseniálissá a film. Áthelyezi a történést a tudat horizontjára, és kiteljesedik a tükör világ, ami viszont lényéből fakadóan szubjektív. Pusztul a test, a lélek pedig metamorfózison megy keresztül. Láthatjuk persze a hírhedtté vált leszbikus jelenetet is, amelyben Mila Kunissal teljesen felforrósítják a levegőt, és amit egyáltalán nem neveznék öncélúnak. Különösen indokolatlan ez a páratlan felvezetése után (hihetetlen dinamika van a jelenet anya-lánya konfliktusában) ugyanazt az érzést váltja ki, mint Haneke Zongoratanárnőjének hírhedt befejezése. Csupán itt nem végkifejlet, hanem katalizátorra. Nina hangjában ekkor van ott először érezhetően a kislányos és kurvás hangnem egyszerre, itt sikerül először tökéletesre az alakítás, amit anyja nem érthet meg, hiszen ő csupán vágyott, arra a sikerre, aminek végül nina feláldozza magát (de ezáltal teljessé is válik a személyisége, ezért olyan gyönyörű a végkicsengése a filmnek).

A film soundtrackja az eredeti balett mű zenei aláfestésének megkeverése Aronofsky kivételesen szép átértelmezésében. 10/10 -borosta

5 komment

Címkék: thriller filmkritika vendégblogger 10/10 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr412686741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.02.25. 18:31:41

Jones valahogy éreztem, hogy neked nem fog bejönni. Nem igazán a te stílusod. Hatásvadász elemek vannak benne, de szerintem kellenek bele, ugyanúgy ahogy Aronofsky többi filmjébe is kellettek. Valaki vagy bírja ezt a faszit, vagy nem. Én nagyon komálom, szerintem ez az eddigi legjobb munkája.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.02.25. 18:49:24

@Swarm: Én Aronofsky filmjein nem azt érzem, hogy adni akarnak valamit a nézőnek, hanem sokkal inkább kapni (sok-sok meg nem érdemelt díjat). Egyébként Coenékkel is így vagyok :)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.02.25. 19:40:18

Igen ,ebben van valami, de nekem akkor is bejönnek a rendező filmjei. Coenék megint más "tészták". Ők szerintem populárisabb filmeket csinálnak, mindig ott a humor, az állat karakterek stb. Őket is nagyon komálom.

2011.02.25. 21:39:12

Swarmmal értek egyet és Borostával, de Jones-szal már átbeszéltük ezt. :)

A Fekete hattyú remek munka lett, legalább annyira mint a Pankrátor.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.02.26. 10:01:46

@johnnymoore: Igen, nálam is kb egy szinten van a Pankrátorral, de remek munkának max egy nagy adag iróniával nevezném :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása