Általában évi 1-2 western kerül nálam terítékre, idén ez az első és minden bizonnyal a True Grit lesz a második. Nem lesz könnyű dolga. Ugyanis a Red Hill olyan szikével operál, ami nem csak éles, de hajszálpontos is. A feszültség robbanásszerűen ordít a pofánkba, miközben gyönyörűen komor és veszélyt árasztó fényképezést bámulunk, és ehhez hozzácsapták a zsigerien markáns karaktereket.
Eleinte úgy tűnt a jól bevált receptbe semmilyen új hozzávaló nem került, aztán később mégis csak adtak az érzésnek. Red Hill egy kisváros, ahova Shane Cooper az áthelyeztetését kéri személyes okokból. Gyönyörű reggelre ébred, ragyogóan süt a nap, amikor elindul az első napjára, amiről még csak nem is gyanítja, hogy ólomban és vérben gazdag lesz. Shane épp az őrsön tájékozódik, amikor a hírekben közlik, hogy Jimmy Conway megszökött a börtönből, két gyilkosság miatt ültették le, mindkettő Red Hill határain belül történt. És persze kiemelten veszélyes rangsorolású egyénről van szó. Természetesen ebből vadászat lesz - a kérdés csak az, ki melyik oldalon fog loholni - ami ismétlődő shotgun csattogásokhoz fog vezetni. És persze ez nem lehet elég mindenkinek, sőt, ezután jön néhány remekbe szabott szimbólum, és az is kiderül, hogy a forgatókönyvet sem valami gyenge elméjű vetette papírra.
Véleményem szerint minden jó westernfilm erényei között megtalálható a hangulatot aláfestő fényképezés. Innen sem hiányzik. Gyönyörű tájképeket kapunk napsütésben, viharban, lóháton, vagy szorult helyzetekben. Némileg változtattak csak ezen, néhány nem megszokott szín behozatalával. Eleinte végig olyan érzésem volt, hogy a Nem vénnek való vidék alternatív változatát nézem, aztán ahogy röppentek a percek, egyre jobban eltűntek ezek a gondolatok. Viszont a tűz-és közelharcok pont olyan nyersen, és hidegvérűen zajlanak le, ahogy az előbb említett Coen filmben. Nincs tökölés, csattog a shotgun, folyik a vér, hullanak a cowboyok. Ez maximálisan bejött, így kell kinéznie egy tökös westernnek.
Volt negatívum is azért, mert akadt néhány olyan rész, ahol csak egy ravasz meghúzása kellett volna és ezen a kialakult helyzeten nagyon gyorsan úrrá lehetett volna lenni. Nem haladt volna tovább, mint a futótűz. Ez szúrta a szemem azért rendesen. Nyilván nem léphették meg, mert akkor nem zajlódhatott volna tovább a cselekmény. Ostoba emberi cselekedetek, ennyi.
Ryan Kwanten (True blood) kicsit kilépve a tévésorozatok világából, sikeresen vett minden akadályt. Nem ingott meg a játéka a komolyabb pillanatokban sem. A badass szerepben Tommy Lewist láthattuk, és nem mondom azt, hogy Javier Bardem szintűre játszotta magát, de kezet foghatnak. Iszonyat módon hozza a karakterét, szinte egyetlen szó nélkül végig. A hulló emberek táborában sokan vannak, van néhány lúzerebb, de a kemény, bajszos pisztolyforgatóké inkább a terep.
Soundtrackben sem nyúltak mellé, minden pillanat alá megtalálták az odavalót. A zongora külön emeli a szintet. Amiről még szólnék az a bizonyos szimbólum, amit nem lövök le, de baszottul passzolt a filmhez. Már az elejétől teljesen kiszámítható, hogy "na ez az, ami tutira jön majd" mégis működik. És bár ez egészen meglepett, remekül terelnek rá az érzelmekre a végéhez közeledve. Szépen húzzák elő a pakliból. Ja és a végén ne nyomjatok egyből a kikapcsolásra, mert van egy plusz jelenet a teljes stáblista előtt. Eleinte 7 pont körül akartam adni, de a forgatókönyv zárása eléggé talált, úgyhogy 8/10-re ugrott a mutató. Azt mondanom sem kell, hogy westernkedvelőknek kötelező.
