Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Top 10-es filmes lista 2010-ből

2010.12.31. 18:40 Gevin

Hú, picit bajban vagyunk mivel csak pár hónappal ezelőtt szaladtunk neki a startnak, így nincs kritikánk túlnyomó részt a beszt filmekről (ez nem jelenti, hogy nem is lesz), de azért alap, hogy dobunk egy toplistát mindketten. Jones már nem fért idénre így az övé csúszik majd, addig az enyémmel lehet vitatkozni, vagy egyetérteni. Ez az év szerintem bőven hozott hihetetlen fasza élményeket, jobban, mint a tavalyi ezért én csak örültem, pláne most amikor nézegettem, hogy miken pörögtem a legtöbbet idén. A lista most csak 2010-es filmeket tartalmaz, direkt nem akartam régebbiekkel jönni - pedig volt bőven amit pótoltam és nagyon adta - de jövőre ugyanitt talán változtatok ezen a felálláson. A lényeg, hogy ide csak idénről válogattam.

10. Vasember 2 (Iron man 2)

Nagyon ritka, ha egy folytatás legalább olyan jóra, vagy még faszábbra sikerül, mint az elődje. Hát nálam Tony Stark második hősködése és humora valami ilyesmi lett. A szórakoztató blockbusterek egyike.

9. Batman: Under the Red Hood

A gyermekkoromat újra felelevenítő Batman rajzolva, nem 3D-s animációval. Iszonyat eltalált harcok, végig érdekes történet és az elmaradhatatlan Jokeri kacaj. Az új Batmanek közül ez odavág.

8. Kisvárosi Rock'n Roll (Cemetery Junction)

Az év egyik legnagyobb meglepetése számomra Ricky Gervais kezei közül került ki. Angol cucc dupla adag humorérzékkel és egy cseppnyi életszagúsággal. Marha jó vígjáték, aminek a végén kicsit eltöprengsz. "A nyár egyik legkellemesebb szórakozása".

7. Buried

Ezt két napja néztem, még nem volt időm a kritikára, de tényleg kurvajó a film. Van benne néhány üresjárat, de Reynolds egy koporsóban másfél órát úgy ad elő, hogy át tudod élni és ez nem kis szó. Jones már írt róla, valszeg majd én is követem, de addig ott lehet olvasgatni.

6. Viharsziget (Shutter Island)

DiCaprio ebben az évben nem volt képes hibázni. Egy óriási vihart teremtett Scorsese, hatalmas hangulattal és egy "gyönyörű" befejezéssel. Toplistás film, nem vitás.

5. Tolvajok Városa (The Town)

A Heist filmek visszaidézése a vászonra, Ben Affleck másodszor dirigált és megint profihoz méltóan csinálta. Nem úgy, mint a sok színész, aki azt hitte a kamera mögött is király, és nagyobbat bukott, mint aki Nicolasra fogadott az X-fucktorban, haha. Hatalmas hangulatot hozott Bostonból - ismét - és kaptuk a feszes akciót a torkunknak szegezve. Na, de erről majd írok valamit bővebben.

4. A Feláldozhatók (The Expendables)

Stallone megtöltötte a mozit tesztoszteronnal. Az év legtökösebb akciófilmje gyerekkorunk hőseivel. Éppenhogy lecsúszva a dobogóról.

3. A közösségi háló (The Social Network) 

A Facebook film, amitől mindenki odzkódott, többek közt jómagam is nem tagadom. Berántott, mint a szar, zseniális párbeszédek Sorkintól. Egy antiszociális zseni, hogyan válhat milliárdossá a 21. században. Erre kapunk választ, miközben annyira visz a hátán a film, hogy sec-perc lepereg. (A címre kattintva ott a kritika.)

2. Eredet (Inception)

Chris Nolan álomfejtése. A töltényhüvelyekre is figyelő profi akciójelenetek na és az éveken keresztül írt forgatókönyv. Nekem ez volt 2010 Mátrix-a. DiCaprio pedig asszisztált, de a többiekre sem lehet panasz. A legjobb moziélményem idén, azóta Dvd-n is újranéztem, megint csak fasza volt, de összemérhetetlen a moziélménnyel. Ez a film, amit majd még milliószor látunk? Na most gondolom mindenki felkapta a fejét, hogy akkor mi lehet az első..:) A tovább után megtudjátok, ahogy azt is, hogy milyen különdíjak születtek.

komment

Címkék: toplista 2010

Realase the Kraken - 2010

2010.12.31. 06:55 Gevin

Montázs kétezertíz filmjeiből, jobbakból, rosszabbakból, szép vágásokkal, ütős zenével. Még ma én is jövök az idei toplistámmal. A nagy esti hajcihő előtt még érdemes visszanézni.

komment

Címkék: video 2010

A Szellemíró / The Ghost Writer (2010)

2010.12.30. 16:00 Gevin

Roman Polanski botránya és az utóbbi időben elég viharosan megtépázott életének kapcsán bennem csak az a kérdés merült fel, hogy mennyire lesz ez hatással a készülődőben lévő alkotására. Persze azért kíváncsi lennék, hogy a vádakból és pletykákból mi az igaz, de ebbe most ne menjünk bele. Aki látott már filmet a rendezőtől, az tudhatja, hogy nem a közönséghajhászat a fegyvere, egyéni stílusban tükrözi vissza, amit be kíván mutatni a mozgóképpel.

komment

Címkék: krimi thriller dráma filmkritika 7/10

Pictures - lol?

2010.12.30. 14:12 Gevin

A netes barangolások alkalmával összeszedett néhány kép kap most helyet. Nem, nem a komolyanvehetőség a cél.



Ja és ehhez hasonló képeket mindig szívesen fogadunk.

komment

Címkék: fun képek

And Soon the Darkness (2010)

2010.12.29. 19:20 Dr.Jones

Miért van az, hogy a legtöbb thrillerben/horrorban a főszereplők nem verik agyon a rosszembert, miután már óriási kínlódás és furfang árán sikerült leteríteni, hanem egyszerűen eldobják a fegyvert és elfutnak, hogy öt perc múlva már megint a nyomukban loholjon? Nyugalom; eme költői kérdéssel a legkevésbé sem volt célom már az első mondatban elspoilerezni a film végét, egyszerűen csak óva szeretnék inteni mindenkit az And Soon the Darknesstől, akit az ehhez hasonló hülyeségek zavarnak. Aki nem bírja elviselni a minden logikát megkérdőjelező cselekvéseket, az inkább ne is olvasson tovább.

komment

Címkék: thriller filmkritika 3/10

Üvegtigris 3 (2010)

2010.12.28. 15:22 Dr.Jones

Sose tartoztam a nagy Üvegtigris-fanok közé, de az első részt még simán elnézegettem, viszont a másodiknál már úgy éreztem, hogy ez a téma nem elég erős ahhoz, hogy még egy filmet elbírjon, így aztán az eredetiség háttérbe szorult, helyét átadva az időközben erőltetetté és egyre gázabbá váló Sanyinak. Ezért aztán nem túl nagy lelkesedéssel ültem be a harmadik részre, de egy esély azért kijárt neki. Én pedig vegyes érzelmekkel álltam fel utána, mivel kevesebbet, de ugyanakkor többet is kaptam a vártnál. Kevesebbet, hiszen a megszokott hangulat teljesen kiveszett belőle, és többet, mert ezúttal történetet is írtak a poénokhoz. A vicc pedig az, hogy a hangulatot pont a történet üti ki egy jobbegyenessel.

komment

Címkék: vígjáték filmkritika 5/10

Karácsony is over

2010.12.27. 17:30 Gevin

Ennyik lettünk volna akkor karácsonyra, reméljük mindenki talált kedvére valót, fel tudtuk dobni picit az ünnepet, vagy hozzáraktunk pár mosolyt. A fa alatt mindenki megtalálta amire vágyott, ha mégsem, akkor majd jövőre. Én picit kevésbé voltam aktív, mint Jones, akit ezelőtt 3 hétre elnyelt a vizsgák tengere, úgyhogy most felhozta magát, kárpótlásul. Összeszedtem a listát, amikről írtunk ebben a néhány napban, viszont előtte még érdeklődnék kinek, hogy teltek az ünnepek, és hogy tetszett a Karácsonyi Hétvége itt a blogon?

Polar Expressz - 7/10 
A Karácsony Története (Joulutarina) - 6/10 
Mennyből az ördög (Santa's Slay) - 6/10 
Karácsonyi Vakáció (Christmas Vacation) - 8/10 
Egy varázslatos karácsony (The Christman Miracle of Jonathan Toomey) - 7/10 
Karácsony Vakáció 2 - Eddie Bácsi szigeti kalandja - 3/10 
Drágán add az életed (Die Hard) - 8/10 
Bunyó Karácsonyig (Botte Di Natale) - 7/10 
Kiskarácsony Mindenáron (Deck The Halls) - 5/10 
Fekete Karácsony (Black Christmas) - 3/10 
A szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men) - 8/10 
Tapló Télapó (Bad Santa) - 8/10 
 

komment

Címkék: karácsony napok

Tapló Télapó / Bad Santa (2003)

2010.12.27. 01:27 Gevin

Az ugye nem lehet, hogy a fejlécben kihangsúlyozott (egyéni) klasszikus karácsonyi filmről ne dumáljunk kicsit? Nem hát. Nem is tudom, hogy lehetne legjobban jellemezni, nekem valami olyasmi ugrik be róla, hogy elbaszottul zseniális. Nem tipikus karácsonyi maszlag, ezért páran - pláne szülők - tuti húzzák a szájukat és nem tudják értékelni majd. Nekem viszont az utóbbi években eléggé a szívemhez nőtt.

komment

Címkék: vígjáték dráma filmkritika 8/10

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása