Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Kéjjel-nappal / Knight and Day (2010)

2010.12.12. 20:39 Gevin

Milyen eredménye lehet annak, ha előszednek két letűnt, kissé háttérbe szorult, a fényéveit már letaposott sztárt, hogy álljanak össze lövöldözni egy picit és közben valamiféle igaznak látszó érzelmet is tápláljanak egymás iránt? Szórakoztató? Egy picit? Igen egy halvány szinten bejött, mégha utána Cruiseal közölték is, hogy kell valaki mellé a MI:4-be, mert egyedül kevés lesz. Azért lehet vele elütni egy kora délutáni órát, mert abszolút komolytalannak szánták, ami ordít róla.

2 komment

Címkék: akció vígjáték filmkritika 6/10

Pilot: Sons of Anarchy

2010.12.12. 08:47 Gevin

Eddig csak elismerő szavakat olvastam Kurt Sutter sorozatáról, úgyhogy nem volt kérdéses a bepróbálás. Eljutottam végre a pilot megnézéséig, ami igen pozitívan lepett meg, annak ellenére, hogy nagyjából tudtam mire számíthatok. A SoA semmilyen rózsaszín illuzió látszatát nem akarja kelteni, bemutat egy motoros bandát, annak ügyleteit, közben meg precízen megalapozza a drámát. Sziklaszilárd férfiasság árad minden pórusából.



Egy tökös motoros bandáról van szó, akiknek épp meggyűlik a bajuk rivális társukkal, akik felrobbantják a fegyverraktárukat. Visszavágás lesz a vége, na de ez így stílszerű. Tömény bőrdzsekis majd egy órát kapunk, pisztolyokkal, tűzharccal, drámával, és Ron "motherfucker" Perlmannal. Közben pedig a főbb karaktereket mutatják be, akik remekül teljesítik a feladatuk.

A legjobban a dráma cselekményének kidolgozottsága lepett meg, mert abszolút jól vezetik fel a szálakat, tisztán látható, hogy körülbelül merre fognak haladni. És ez alapján bizony néznem kell. Ron Perlman és Charlie Hunnam karaktere abszolút passzol egymáshoz. Perlmant alapból kedvelem és egyértelmű, hogy neki ezek az ösztönös, vad karakterek mennek a legjobban, most sem szabtak rá mást. Jax is szimpatikus volt, az idióta feszítős járása ellenére, azt lájtosabbra kellett volna venniük szerintem, de lehet elhagyja időközben. A múltjának a megvillantása, hogy miért a csapat tagja, és miért ennyire fontos, remekül műkdött. Érdekel mi lesz a továbbiakban, talán csak annyi a negatívumot említenék, hogy némileg lehet sejteni mi lesz a dráma középpontjában. A feleség és a gyerek felvonultatása pedig lehet, hogy túl hirtelen volt így első felvonásnak, de ez majd kialakul. A többi szereplőt szintén ismerhetik a rutinosabbak, nem kezdem felsorolni őket, mert hosszú a lista, de filmes és sorozatos körökből egyaránt van belőlük.

Ha lenne vadmotoros ismerősöm, neki tuti megmutatnám a pilotot, maximum annyi lenne vele a gond, hogy már rég látta, mert ő is függő. A fényképezés egyébként remek, az erőszakkal sincs gond, nem haboznak, teszik, amit kell. A karakterek pedig különösen egyediek, hiszen az utolsó percekben az Elvis dallamra bemutatott képkockák önmagukért beszélnek. Kell egyfajta hangulat a Sons of Anarchyhoz, de mindenképp érdemes neki adni egy esélyt. 7/10 pontot szórok erre a bemelegítésre, korrekt lett az alapozás.
 

Szólj hozzá!

Címkék: dráma sorozatkritika sons of anarchy

Mit fogsz nézni Karácsonykor?

2010.12.11. 15:54 Gevin

Van jól bevált listád? Mármint persze filmes, csakis az. A tipikus sablonokat már gondolom sokan unják, habár a Reszkessetek betörők első része nálam általában becsúszik - én kérek elnézést, de nagy gyerekkori kedvenc. Viszont a Bud Spencer és egy kecske agyi szintjén mozgó romantikus ömlengésektől kiver a víz, úgyhogy általában dvdről hozom a hangulatot. Idén sem fogom kihagyni a Tapló Télapót, lassan az lesz a kedvencem, meg a Jim Carreys Karácsonyi Énekre kíváncsi vagyok már tavaly óta, plussz a Mindenki Megvan-t újrázom szerintem. Persze sorozatos terveim is vannak, mint mindig, de azt egyelőre pihentetem. Egyébként nem tudom miért, de Karácsonykor valahogy mindig beugrik a Dark Knight, hogy megint nézni kéne, Heath Ledger klasszikusát. Tavaly elmaradt, idén meglátjuk mit hoz az ünnep. Miután jól elmondtam mik a terveim, ti jöttök:

- Milyen filmek vannak betervezve Karácsonyra? Mi az, ami sosem marad el?

(És persze készülünk a témára mi is.)

6 komment

Címkék: kérdezünk

Kill the Irishman - Trailer

2010.12.11. 15:32 Gevin

A jól bevált recepthez nyúlnak: gengszterfilm, kazalnyi tökösséggel. Csak a szereplőkön változtattak kicsit. Mit szóltok, ha azt mondom Christopher Walken és Val Kilmer tűnik fel, na és persze a betonfejű Vinnie Jones. Főszereplőnek meg Ray Stevensont castingolták. Én azt mondanám, hogy meg fogom nézni. A többi már csak rajtatok múlik.
 


 

 

Szólj hozzá!

Címkék: előzetes

Ajánló: Breaking Bad

2010.12.10. 15:39 Gevin

Az AMC tűzte műsorára 3 évvel ezelőtt, és hát nem lőttek mellé azt kell mondjam, sőt. A Mad Men szintén itt fut elég nagy díjakat söpörve be, a kritikusok pedig zabálják. A Breaking Bad készítői sem próbálnak abszurd hevességű érzelmekkel megvezetni minket, csupán egy frusztráló, élethű drámát tesznek a szemünk elé.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló sorozat dráma breaking bad

Dirty Diva!

2010.12.09. 15:08 Gevin

1 komment

Címkék: fun 30rock

Skyline (2010)

2010.12.08. 18:17 Gevin

Imdb 4.6 Hahahe. Azzal akartam kezdeni a posztot, hogy ez a tipikus példája, amikor az Imdb hazudik, de nem tehetem, mert azt hiszem értem miért áll ezen a pontszámon a Skyline. Egy egész izgalmas sci-finek indul, és a 10 millió, amit kaptak, azt mind belefektették az effektekbe. Mi a gáz? Hát a vége az nagyon, és hát a szereplők sem A listások, de mondjuk ez a fenét nem érdekelné, csak ne lenne ekkora botrány a befejezés.

1 komment · 2 trackback

Címkék: thriller filmkritika sci fi 5/10

Posterfucktor #2

2010.12.08. 14:19 Gevin

Nézzük mik jöttek az elmúlt héten. Elsőnek a Black Swant rakom, mert zsenik, a poszter készítői ezt már többször megmutatták. A film kint már nyitott, és imdb-n jelenleg 8.9-en áll. Aronofsky betalált ismét?


 

1 komment

Címkék: poster

The Walking Dead: megvolt az első évad

2010.12.07. 18:07 Gevin

Igen meg, de azt kell mondjam őszintén, hogy ettől a finálétól nem estem hasra. Sőt, néha picit lehetett unni is, de erről inkább majd később. A pilot szinte az ellenkezője volt ennek az évadzárónak, persze nyilván nem véletlenül söpörte be az AMC legjobb nézettségét. Az első két rész, eszméletlen nagy zakatolással robbant be, aztán áttértek a drámai részre, hiszen a képregénynek is az a fő irányvonala. És maradtak is annál, amire persze számított, aki picit utána nézett a dolgoknak. Meg hát amúgy sem lehetett végig tartani az eszeveszett zombiölést és menekülést ilyen magas szinten, ahogy elkezdték.


Bekattant, mert vége az évadnak.

A történetről (az első linken lehet többet olvasni) annyit, hogy a posztapok és zombifüggők vágyálmait teljesítette Darabont, amikor elvállalta a Walking Deadet. Az más kérdés, hogy ebben a 6 részben nem foszlottak e szerte ezek az álmok. Na de térjünk picit a sztorira: kihalt kisváros, sétáló hullák, túlélők. Ismerősen csenghet ez a posztapok-függők számára. Rick seriff a központi karakter, akin keresztül bemutatják nekünk a kialakult helyzetet. Majd később csatlakoznak a túlélők, rokonok és a nyakunkba zúdul a dráma. Mert ugye van, hogy az ember gonoszabb, mint az esetleges zombik jelen esetben.

A drámai tematikának két jelentős pontját éreztem, az írók és a szereplők részéről. Egyrészt Rick (Andrew Lincoln) karakterét sikerült a legjobban szinten tartani, ehhez pedig nem lettek volna elegek csak az írók. Jól teljesített ebben a szerepben, nem lett mintaszerű vagy ilyesmi, de amit el lehetett tőle várni, azt szerintem hozta. Volt, aki nem tudta ezt teljesíteni, pontosabban (Andrea) Laurie Holden volt nekem idegesítő többször, főleg abban az ominózus részben, amikor nagy hangsúlyt kapott (aki látta tudja miért). Ezért megörültem, amikor a fináléban felcsillant a remény, a kiiktatására, de sajna nem kegyelmeztek meg. Nem jó színész a csaj, ellenben az áruló barát John Bernthal annál jobban vergődött itt a végén, kifejezetten kellett ez a fajta karakter bele. A többi túlélő pedig hozta a normát.

Akkor térjünk rá erre a 6. epizódra, ami gyenge lett, mint egy harmatos hajnalon ébredő másnapos egyetemista. Vagy valami ilyesmi. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy nulla volt az izgalmi faktora, ami hát azért elkélt volna, ha már ezzel vonulnak hosszabb szünetre. Dumáltak a végről, hogy már semmi nem maradt, amiért érdemes tovább küzdeni, bemutatták, hogyan öl a vírus, majd egy kellemes zenére leléptek a képernyőről. Nem az, hogy túl rossz rész lett volna, csak nem illett ide a végére, mindössze ennyi a kifogásom.

A gyengülés ellenére továbbra is azt kell szajkóznom, hogy ku*vajó a WD és nézze mindenki, aki még nem adta be a derekát. A következő évadra nem kaptunk semmi olyan lényeges kérdést, ami miatt jelölgethetnénk a naptárban a napokat, mert tényleg az van benne, hogy sok irányba mehetnek. Visszatérő karakterek meg egyértelműen jönnek majd (Saw-Merle, és a feka apa-fia páros).

8/10 kijár az évadra, hétről hétre jó volt nézni, mit hoz ki Darabont a képregényből, és eddig dicsérni tudom, a néhány hiba ellenére is. Meglátjuk mit tartogat a második évadra. Azt mondom még ide a végére, hogy jobban fel kéne pörgetnie a drámát, feszült izgalommal, olyasmi cselekménnyel, amit a táborban mutatott, amikor meglepték őket a sétálók. Ilyesmivel kellett volna lezárni az évadot. Az ütött volna. De azért így is kötelező anyag.

2 komment

Címkék: horror sorozatkritika the walking dead

Ajánló Doboz

2010.12.06. 20:25 Gevin

Ha szerinted valamit feltétlenül látnia kell mindenkinek, mert annyira ütött, hogy azonnal megakarod osztani az élményt, vagy épp óva intenél egy förtelmes alkotástól, mert órákat lopott el az életedből, akkor itt megteheted:

- Add meg az adott produkció címét, majd néhány sorban mondd el röviden milyen volt, vagy csak ami egyszerűen kikivánkozik belőled, írd ki magadból.

A jobb oldalt kint lévő dobozra kattintva tudtok ide irogatni. Bátran jöhet mindenféle téma, de a személyeskedést azért értelemszerűen esetleg nem toleráljuk (kiba**zuk, mint macskát..). Hajrá, jöhetnek az ajánlók!

7 komment

Címkék: ajánló doboz

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása