Mindenki ismeri a természet alapvető törvényét, miszerint az erős megeszi a gyengébbet. Nos, a börtönben is hasonló törvények uralkodnak, még akkor is, ha az őrök nem igazi őrök, és a rabok nem igazi rabok, hanem csak egy kísérletről van szó, melyben önkénteseken vizsgálják az emberi viselkedést.

A kísérletre bárki jelentkezhet, aki még nem ült sitten, így össze is jön egy jó nagy társaság, melyből különböző tesztek alapján választják ki a leendő rabokat is őröket. A feladatuk mindössze annyi, hogy folyamatos kamerás megfigyelés mellett két hetet kell lehúzniuk a sitten, és persze mindeközben néhány szabályt is be kell tartaniuk. A dolgok azonban hamarosan nem várt fordulatot vesznek, ugyanis páran kezdik túlságosan beleélni magukat a szerepükbe, elindítva ezzel egy lavinát, mely mind lelki, mind fizikai téren egyre több áldozatot követel…

Ki ne emlékezne Stifler mamájára vagy a gőzölgő almáspitére? Az Amerikai Pite 1999-es rendkívül jól sikerült bemutatkozása, és a hasonlóan jó második, valamint a még nézhető harmadik rész óta futószalagon érkeznek a gyengébbnél gyengébb folytatások.

Mint a legtöbb Pite-filmnek, ennek a középpontjában is a szüzesség, ill. annak elvesztése áll. Három lúzer rátalál az első részből már ismerős „Bibliára”, ami nem más, mint egy évtizedek óta folyamatosan bővülő titkos szextankönyv. Ennek segítségével végre becsajozhatnának, de a könyv nagy része olvashatatlan, ezért felkerekednek, hogy felkutassák az írókat, és újra összeállítsák a Bibliát.

A szereplők szokás szerint mindenféle extrém szituációba keverednek, melyek egy része ismerős máshonnan, a többi meg csak szimplán fantáziamentes és kiszámítható. A készítők már nem is próbálkoznak valami újdonság nyújtásával, de még csak egy sablonos, ám mégis valamennyire vicces vígjátékra való törekvést sem lehet érezni a film nézése közben. A poénok hiányát csöcsökkel és seggekkel igyekeznek pótolni, így a legtöbb jelenetben legalább egy valaki mindig pucér. Feltűnik a sokadik Stifler is (már meg se próbálják megmagyarázni, hogy milyen rokoni szálak fűzik az eredetihez), és persze az elmaradhatatlan Mr. Levenstein is beköszön.

Ez most egy ilyen rövid írás lett, mert sok hozzáfűznivalóm nincs ehhez a filmhez. A Szerelem Könyve minden kétséget kizáróan a sorozat leggyengébb része, humort csak nyomokban tartalmaz, és minden perce könnyedén előre megjósolható. 2/10 

Ma az egyik sportadón futottam bele, ebbe a reklámba, és hát nem hagyhatlak ki titeket kedves olvasók, hogy megnézzétek. George Clooney és Malkovich a két főszereplő. Hatalmas a két klasszikusan elegáns színész.


 

Megint kifogtam egy áldokumentarista sci-fit, juhú. Mielőtt valaki a cím láttán kombinálni kezdene, elárulom, hogy ennek a filmnek semmi köze nincs a Harmadik típusú találkozásokhoz - nem folytatás, de még csak nem is paródia.

Egy pszichológusnő áll a sztori középpontjában, akinek páciensei fura dolgokat tapasztalnak, és ezek a fura dolgok minden embernél kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Rövidesen olyan gyilkosságok és emberrablások történnek, amikre nincs magyarázat, kivéve persze, hogy „az ufók voltak”.

Rögtön az elején Milla Jovovich komoly arccal belemondja a kamerába, hogy igaz történetet dolgoz fel a film, méghozzá úgy, hogy bevágják az eredeti rendőrségi felvételeket, a többit pedig ők rekonstruálják. Ez amúgy egy nagyon jó ötlet, a District 9 hasonló próbálkozásánál sokkal hitelesebbnek tűnik tőle a mozi. Vannak itt is interjúk, meg minimális kézikamerázás, de nem zavaróak a váltások köztük.

Nem estem hasra az előzetestől, de azt el kell ismernem, hogy gyönyörű ütközetek lesznek ebben a filmben, szóval, aki bírja polír akciójeleneteket annak ott a helye a moziban. A történet az ufok kontra civilek témakört repüli körbe. Egyértelműen a harcokkal és a gyakással akarják eladni, ami ebben az esetben nem feltétlen gond. Hiszen az utóbbi időben megszaporodtak az "ufok függetlenség napját generálnak" témák. District 9 (bár ez lehet annyira nem), Skyline, és most ez?



Jonesnak mondjuk nem ajánlom, mert befigyel egy kicsi áldoku stílus.
 

A legfontosabb, hogy Californication 4. évad január 9-től és ehhez jött a plakát Hank Moodyval. Ugye mindenki nézi?

Ízelítő már volt.


 

Mivel manapság nem sok nézhető vígjáték akad, úgy gondoltam, egy régi pótolnivaló darabhoz nyúlok, amit elég sokan ajánlanak és kedvelnek (akár a neten is). Nem bántam meg, jó választás volt, jó poénokkal és egy ambíciózus ötletfelütéssel.

Ez az ötlet az, hogy Peter (a főszereplő) egy hipnoterapeuta segítségével eléri azt az állapotot, amikor megszűnnek a gátlásai, és magasról tesz a munkájára. A csavar, hogy ez csak néhány percig kellene tartson, ám a terapeuta közvetlenül az állapot elérése után gutaütést kap és Peter úgy marad. Mindez azért fontos, mert nincs más amit jobban utálna ennél az irodai robotmelónál. Minden egyes nap kínszenvedés a folyamatos csesztetésekkel, a hétvégi plusz munkával, ezt pedig csak tetőzi, hogy nem fizetik meg rendesen, ahogy illene. Emellett van két hawerja, akik a kollégái, ők is mélyen együttéreznek. Ez az állapot pedig azt eredményezi, hogy Peter magasról szarik a munkára, pecázni jár, hidegen hagyja a főnök dirigálása és az épp bekövetkező leépítéssel sem foglalkozik. Emellett beújít egy Jennifer Anistont is. Több poént is fel lehetett volna fűzni erre az ötletszálra, de alapvetően humorgazdag a film. Egy szórakoztató majd másfélórát bíztosít nekünk.

Mire lehet jó egy fekete lyuk? Esetünkben épp ezt boncolgatják, és annyira találó, hogy végül az lesz, ami lenni szokott. Megszívja az ember.

A Future Shorts kínálatából érkezett a videó.


 

Nicolas Cage egy-két kivétellel eléggé közepes filmeket fogott ki az utóbbi évtizedben, és sajnos ez alól a Varázslótanonc sem kivétel. Igaz, egy fokkal jobb volt, mint vártam, de még így sem tudok túl sok jót mondani róla. Lehetőség pedig lett volna benne bőven, mégse tudták kihasználni a forgatókönyvírók.

A látványos, és talán kicsit túlságosan is pörgős kezdő percekből megtudjuk, hogy ezer éve egy árulás következtében meghalt Merlin, a legnagyobb varázsló, ám utolsó szavaival megbízta tanítványát, Balthazart, hogy keresse meg az utódját, és adja oda neki a sárkányos gyűrűjét. Közben pedig vigyáznia kell a babára, amibe mágiával bezárták a nagyon gonosz varázslónőt és csatlósait.  Balthazar azonnal el is indul a fiú keresésére, de a kutatás egy picit elhúzódik, egészen pontosan napjainkig, amikor is egy véletlen folytán előkerül az utód, aki természetesen egy New York-i lúzer srác, mert mi más is lehetne? Dave, miután olyan szerencsétlen, hogy kiengedi a babából az áruló Maxim Horvath-ot (igen, a nevén én is mindig felröhögtem, amikor szóba került), rögtön állhat is neki elsajátítani a varázslás minden csínját-bínját, mert a gonosz Horvath (hihi) a babára pályázik, és ha az a kezébe kerül, akkor kiszabadul a még mindig nagyon gonosz varázslónő, akinek szándékában áll élőhalott seregeivel leigázni a világot.

Most érzem igazán, hogy függő vagyok. De ha ennyire képes egy sorozat a vérnyomást az egekbe pumpálni, a feszültség pedig úgy fojtogat, mint Trinity killer a Dextert, akkor azt hiszem érthető, hogy miért nézném 220-al a következő WD epizódot.

"Nice moves there, Clint Eastwood!"


 
Az a helyzet, hogy alig hagy lélegzethez jutni, csak épp annyira, hogy ne kezdj el fuldokolni. Darabont nem egy részre szerződött, nem csak a pilotban rakta magát oda, hogy az AMC álleesve rendelje be a részeket, hanem egy kőkemény túlélődrámát faragott a képregényes alapanyagból. Amit eddig mesterien mutat be. Nem ugranak elő minden sarkon a zombik, nem az eszetlen öldöklés ömlik ránk, hanem a kimért és a pánikon uralkodni próbáló maréknyi túlélő ésszerű cselekedeteit láthatjuk. Ami simán szülheti azt a megoldást, ami undorító és erkölcstelen, de a helyzet megköveteli és beválik. (Igen, a címre utaltam most).

Ez a bekezdés halványan spoileres lehet, szóval ugorj ha még nem láttad.

Valahol ugye ott hagytak minket kiéhezve, hogy Rick (a seriff) a tankban ragadt egy nagy kupac sétáló zombival a nyakában, a rádió pedig megszólalt, valaki figyelte. Innen folytatva haladunk tovább, és Rick végre találkozik újabb túlélőkkel, de önhibáján kívül jó nagy szarba is keveri őket. Végeredményként tehát fogy az idő, a zombik egyre fenyegetőbb közelségben vannak, így hát, jön a kényszer és az ész ötvözésével az ötlet: guts. Többet nem is mondanék, maradjon meglepetés, annak aki még esetleg nem tudta megnézni.

Több helyen olvastam, hogy sokan a karakterizálást és drámára fektetett hangsúlyt sokalják egy picit, esetleg több zombiírtást várnának. Nekem ebben a formában pont jó minden, sőt, kifejezetten örülök, hogy megvan a kellő dráma, a karakterek érző lények, akik negatív vagy pozitív tulajdonságaik ellenére ugyanúgy követnek el jó tetteket és rosszakat egyaránt. A legkorrektebb pedig, hogy nem lövik el az idióta cselekedetes sablonokat, amit a zombifilmek javában használnak.



Az újonnan feltűnt arcok közül Michael Rooker igazi badass meglepetést hozott, a többiek közül sem lógott ki senki. Andrew Lincoln továbbra is folyamatosan bizonyítja, hogy fekszik neki a főszerep, és úgy tud egyszerre kemény és ésszerű maradni, hogy megkedvelteti magát. Eddig kitűnő választásnak bizonyult.

Ideírom a végéhez, hogy a zene (Rock'nrolla) és a final scene ütött, a soundtrackek tökéletesen passzoltak a hangulathoz eddig. Amúgy ez az utolsó jelenet szerintem mindenki fejében megfordult már, pont ezért talált be rendesen. A pontszám akörül mozog, amit a pilotnál adtam, és szépen lassag ballag felfelé. Meglátjuk mi lesz a vége. Örömhír pedig, hogy a csatorna berendelte a 13 részes második évadot.