Frank Darabont munkássága önmagáért beszél, hiszen olyan műveket szállított eddig nekünk, mint A remény rabjai, a Halálsoron, vagy az egészen profi szinten működő sorozat, a The Shield (itthon Kemény Zsaruk). Ezért joggal örülhetett minden film és sorozatbuzi, amikor Darabont magára vállalta a Walking Dead című képregény átültetését tévésorozattá. És akkor lett csak még nagyobb ez az öröm, amikor úgy egy hete kiszivárgott az első rész a netre, aminek a premierjét az AMC stílusosan Halloweenkor tűzi műsorára.

Bevallom én ezelőtt nem halottam a képregényről, viszont utána néztem és azonnal megtetszett a története. Egy kisvárosban játszódik, ahol a Seriffhelyettes bekap egy golyót, amitől kómába zuhan. Amikor magához tér, tök üres a kórház, 28 nappal később effektus bevillan, a városban temérdek számú hulla van, felborított autók, kihalt épületek és sétáló zombik vesznek körül mindent. Miután összeszedi magát főhősünk, elkezd a családja után kutatni, akik vélhetően Atlantába menekültek, mert úgy terjedt a hír, hogy ott van egy menedékhely. A posztapok függők már biztos rákacsintottak, ha mégsem akkor hamar tegyék meg, mert ez lesz az a sorozat, amit nehéz lesz ott hagyni. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy mindössze 6 részes lesz az első évad (2. évad berendelés?).

Darabont mester pedig, pengeéles kezdéssel szolgált számunkra, a kisvárosi zombikkal. Nem őrülten zakatoló zombiapokalipszist kell elképzelni, hanem egyenletesen zajló kerek történetet, ami hangsúlyosan a szereplők helyzetére, érzéseire koncentrál. Mindezt oly módon teszi, hogy érezzük azt az érzelmi terhet, amit a karakterek vállára helyez, mellette viszont eszeveszetten tudjuk élvezni, mikor baseballütővel laposra verik, a blend-A-med mosolytól megfosztott élőhalottak díszes társaságának egy tagját. Vagy azt, ahogy egy pisztollyal bevitt fejlövést lassítva szemlélhetünk. A pilot ehhez mérten nincs teletömve akciójelenetekkel, viszont amiket látunk, azokkal felrakták a lécet 10 emelet magasra, ráadásul még teletömték őket feszültséggel. Az utolsót hegyesre csiszolva, ahol már azt mondtam magamban, hogy "na ne!". Aztán megfejelték még egy picit, és már csak tényleg annyit tudtam kibökni, hogy ez hatalmas sorozat lesz. Aminél az epizód végéhez érve már tolnád be a lejátszóba következő részt.

Persze a pilot sosem egyszerű munka, hiszen több dolgot kell egyszerre megismertetni a nézővel, úgy hogy egyik se legyen elkapkodva mégis mindenre jusson idő. Darabont szinte teljesen eleget tesz ennek, nem hagyja unatkozni a nézőt, még akkor sem, ha néhány klisé ismerős lehet a posztapok kedvelők számára. Ezek mit sem vonnak le az értékéből. A fényképezése és a színvilága szintén csillagos 5-ös, abszolút passzol a kisváros kihalt hangulatához. A végén bevágott soundtrack pedig csak megkoronázza az egészet, egy kis adag iróniával.

Most lehet sokaknak úgy tűnik, hogy tövig benyaltam a sorozatnak "pedig ez csak 1 rész" mondhatnátok, de az az igazság, hogy kilóra megvettek vele. Nem is húznám tovább a kedves olvasó drága idejét, hiszen tudom, már alig várja, hogy megnézze a sétáló holtakat. Egy pontszámmal zárom a végét ami 8/10 lett, és azzal, hogy nézzétek, mert k*rvajó!

Mai utolsó videónk következik, ami nem más, mint egy klasszikus Simpson család epizód, amit most teljes egészében meg is tekinthettek, méghozzá magyar nyelven. Nehéz volt választani, mert mindegyik halloweeni különkiadásuk nagyon vicces, de nekem ez az egyik kedvencem. Előre szólok, nagyon félelmetes! :D

2004-ben Arany Málnára jelölték, és azóta is eléggé megoszlanak a vélemények a Texasi láncfűrészes mészárlás című, 1974-es film remake-jéről, én mégis azt mondom, hogy ne hallgassatok ezekre a rossz szájízű megjegyzésekre, mert ez egy nagyon is szórakoztató horror, amit egy-két évente simán újra elő lehet venni.

Fekete-fehér, áldokumentarista felvételekkel indít a film, de nem kell megijedni, nem sokáig marad ilyen. Ez csak afféle csőbe húzás a készítők részéről, hogy elhitessék a gyanútlan, naiv nézőkkel, hogy igaz történetet feldolgozó képsorokat látnak. Tény, hogy egy kevés köze akad azért a valósághoz, hiszen Bőrpofa karakterét egy Ed Gein nevű, kissé elborult emberről mintázták (akárcsak Hannibal Lectert), aki azzal szórakozott, hogy halottakat ásott ki a temetőből, majd a belőlük készített különféle díszítőelemekkel dekorálta ki a házát. Később azonban rájött, hogy frissebb alapanyaggal jobb dolgozni…

Mond nektek valamit az a név, hogy "NoBuGro Films"? Nem? Sebaj. Az alábbi videó megtekintése után ugyanis garantálom, hogy alaposan az eszetekbe vésitek, mert egy nagyon jó humorú, rendkívül látványos zombihentelős rövidfilmet hoztak össze ezek a magyar srácok.

A filmhez katt ide!

(A középső zombit szét kell lőni :))

Az angol cím találó, mivel hűen tükrözi a film minden értékét. Igen, Jennifer teste valóban jó. A film viszont egyáltalán nem az.

Az alapötlet nem rossz. Egy balul elsült buli után a suli szépe lelép a zenekar tagjaival, és egy teljesen más emberként tér vissza. Elsőként legjobb barátnőjének, Needy-nek tűnik fel, hogy nem stimmel valami Jenniferrel, ugyanis a lány már nem csak a tekintetével képes felfalni a fiúkat…

Az Oscar-díjas Diablo Cody írta a forgatókönyvet, amit a nem Oscar-díjas Karyn Kusama vihetett vászonra. Horror-vígjátéknak készült a film, de egyik műfaj követelményeinek sem felel meg. Ami a vérengzést illeti, kb. semmit nem látunk, hiszen amint történne valami érdekes, a kamera szemérmesen elfordul. A komikus elemekkel se sokkal jobb a helyzet. Én nem is nagyon ismertem fel azokat a momentumokat, amiket a készítők poénosnak szántak. Két esetben érzékeltem, hogy itt most valószínűleg nevetni kéne, de igazából még csak egy halvány mosolyra sem futotta.

Gevin: Ha összegeznem kellene Alexandra Aja legújabb művét, akkor ezt mondanám: a vér és a csöcsök eszméletlen mennyiségű arcba tolása volt a koncepciója. Minden viccet beleértve, ez nem az a horror, ahol megijedsz vagy félsz, hanem az, ahol önfeledten tudsz szórakozni és nevetni, mert ezt nyújtja, egyáltalán nem veszi komolyan magát, még arra a pillanatra sem, amikor Ving Rhames elkezdi darálni ezt a kihalt halfajt. Az utóbbi évek horrorterméseinek (már amiket láttam) legszórakoztatóbb darabja lett a Piranha.

Dr.Jones: Én ezzel az utolsó mondattal egy picit vitatkoznék, de az tény, hogy nagyon jó volt a Piranha. Komolytalannak komolytalan, viszont senki ne számítson Dead Snow szintű ökörségekre, ez inkább mosolygós, mint röhögős film.

Még korántsem ért véget a horror-hétvége, csupán lazítunk egy picit: egy boszorkány, egy szellem és egy láthatatlan egér segítségével oldjuk a feszültséget. Következzen hát három nagyszerű Tom & Jerry epizód:

Ha azt mondanám, hogy egy maréknyi fiatal egy elzárt, lakatlan területre indul nyaralás céljából, ahol még térerő sincs, és a sötétből valami gonosz erő les rájuk, mindenkinek az amerikai tucathorrorok jutnának eszébe, melyek minden kreativitást mellőzve vonultatják fel újra és újra ugyanazokat a kliséket, miközben véresen komolyan veszik magukat. A norvég filmesek azonban úgy gondolták, hogy a komolyságot kihagyják a receptből, és egy meglepően szórakoztató horror-vígjátékkal rukkoltak elő.

Nagyban zajlik a horror-hétvége itt a blogon, és hogy a műfajhoz még túl kicsik is megkapják a nekik járó borzongás-adagot, ezért most egy igazi halloweeni hangulatú animációs filmet húzunk elő a kalapból.

Borzasztó egyszerű a történet: három gyerek felfedezi, hogy az öreg Nebbercracker háza nemcsak él, de meg is eszik mindent és mindenkit, aki a közelébe merészkedik. Mikor úgy döntenek, hogy a rejtély nyomába erednek, még csak nem is sejtik, hogy hamarosan életük legveszélyesebb, legizgalmasabb, legemlékezetesebb Halloween éjszakája vár rájuk.

Sok olyan véleményt olvastam, hogy ez a mese túl horrorisztikus, és nem való túl kicsi gyerekeknek. Ezzel részben egyetértek, mert tény, hogy taknyosként én is összeizgultam volna a gatyámat. Egy haláleset is előfordul, valamint ehhez kapcsolódik egy egészen félelmetes jelenet, de végül is minden jóra fordul benne (ahogy az lenni szokott), és a poénok is megerősítik bennünk, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni.

Ha van olyan, aki még csak most kezd hangolódni a Halloweenre, annak megadjuk a kezdő lökést ezzel az igencsak hangulatteremtő részlettel a The Nightmare Before Christmas című remekműből.