Ha azt mondanám, hogy egy maréknyi fiatal egy elzárt, lakatlan területre indul nyaralás céljából, ahol még térerő sincs, és a sötétből valami gonosz erő les rájuk, mindenkinek az amerikai tucathorrorok jutnának eszébe, melyek minden kreativitást mellőzve vonultatják fel újra és újra ugyanazokat a kliséket, miközben véresen komolyan veszik magukat. A norvég filmesek azonban úgy gondolták, hogy a komolyságot kihagyják a receptből, és egy meglepően szórakoztató horror-vígjátékkal rukkoltak elő.

Az alapszituáció tehát adott: hőseink felszabadultan sörözgetnek a végtelen hómezőn magányosan álló kis faházban, amikor is egy különös idegen váratlanul betéved hozzájuk, és mesél nekik a hely múltjáról. A német megszállás mellett szót ejt a gonoszról, ami azóta is ott settenkedik a fák között. Ahogy az lenni szokott, senki sem veszi komolyan a figyelmeztetést, egészen addig, míg rájuk nem szabadulnak a náci zombik. 

A picit lassú, unalmas kezdés után felpörögnek az események, és a fiatalok mellett a zombik is hullani kezdenek. Egymásnak esik élő, halott és minden, ami mozog. Hentelés van, méghozzá a kreatívabb fajtából; alacsonyan szállnak a testrészek, miközben csattannak a poénok. A film nagyon ügyesen vegyíti az izgalmas, feszült részeket a vicces helyzetekkel. Olyan érthetetlen emberi reakciók és megoldások vannak, amiket nem lehet nevetés nélkül kibírni, de gusztustalan és groteszk jelenetekből sincs hiány.

A karakterek egytől-egyig sablonosak, van itt a filmbuzitól kezdve, a hős szerelmesen meg a vicces fiún át a pánikbeteg csajig mindenféle figura. Egyetlen közös van bennük: ha a szükség úgy hozza, nem restellnek baltát, kést, láncfűrészt vagy akár gépfegyvert(!) rántani, hogy ezekkel vágjanak rendet az emberhúsra éhező élőhalottak között.

Ami a zombik kinézetét illeti, a készítők nem estek túlzásokba. A jelmezek nem a legjobbak, hiszen ki hinné el, hogy az egyenruhák még ennyi év elteltével is tisztán és sértetlenül simulnak a rothadó húsra. A sminktől se kell Romero-filmekre jellemző színvonalat várni, egy nagycsoportos is félelmetesebb fejet rajzol. A csonkítások viszont kellően látványosak, agyból, belekből és vérből kapunk eleget.

Norvégia hófedte tájai, egy csapat fiatal és egy seregnyi zombi. Ezekből az elemekből építkezik a Dead Snow, és nem spórol a vérrel, de a humorral sem. Lassan indul be a sztori, de amikor felpörög, az utolsó képkockáig képes tartani az iramot, miközben egy pillanatra se veszi komolyan magát. Nagyszerű szórakozást nyújt, így nem érhet kevesebbet 7/10 pontnál.