Sokan klasszikusként emlegetik, nálam viszont eddig kimaradt, így ideje volt pótolni. A 34. Magyar Filmszemle „Legnagyobb közönségsikert elért magyar film” díjjal jutalmazta 2003-ban a Valami Amerikát. Rejtély, hogy ezt mivel sikerült kiérdemelnie.

A történet szerint a magyar származású, ám Amerikában élő producer, Alex (Szervét Tibor) egy európai útja során haza látogat, esélyt kínálva ezzel Tamásnak (Pindroch Csaba), a kezdő rendezőnek egy egész estés film leforgatására. Tamásnak két dolga van: testvérei - Ákos és András (Szabó Győző, Hujber Ferenc)- segítségével megnyerni a producert, valamint összekaparni 60 milliót, ugyanis Alex csak a költségek felét állná. Számításaikba több hiba is csúszik, így a dolgok nem egészen úgy sülnek el, ahogy azt eltervezték…

A film legnagyobb problémája a hossza. Nagyon elnyújtották, és sajnos nem repülnek olyan gyorsan a percek, mint azt elvárnánk. Az első másfél órában a szereplők felváltva ülnek és beszélgetnek, állnak és beszélgetnek, meg táncolnak és beszélgetnek. Ebben az a legszomorúbb, hogy a párbeszédek többsége angolul hangzik el (valami iszonyú kegyetlen akcentussal), így sok angolul nem beszélő néző kénytelen a képernyő alján lévő feliratokat olvasni, amikből magyar vígjáték létére pofátlanul sokat megenged magának a Valami Amerika.

Vicces részekből meglepően kevés van, de szerencsére úgy időzítették őket, hogy pont mielőtt elaludnánk, azért felfrissülünk egy picit, reménykedve, hogy talán most már végig ilyen jó lesz, de persze a film csak vergődik tovább a kínosan gyenge poénok porában, míg végül egy erőltetett csavar keretében végleg kimúlik. Ezek után a stáblista alatt felhangzó, a rádióból milliószor hallott, felettébb irritáló zene is csak áldás.

Nem is vesztegetek rá több szót, mert ez egy borzalmasan rossz film, és értetlenül állok a sikere előtt. Unalmas, erőltetett, nem vicces. Terka néni (Schütz Ila) viszont hatalmas karakter, csak miatta szökik a pontszám 3/10-es magasságba.