Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Blogger-faggatás: Desmond Wallacet kérdeztük a Supernaturalról

2010.10.26. 13:38 Gevin

Ha már Supnat a fejléc, akkor legyen már a sorozatról is valami. Desmond követi a sorozatot hétről hétre, a blogját pedig errefelé tudjátok olvasni. Akkor nézzük az interjút:

Rögtön az elején rákattantál vagy csak később? Mi volt az első berántós momentum?

Először is köszönöm a lehetőséget! Nem érzem magam annyira nagy Supernatural fannak, nem is ez jelenleg a legnagyobb kedvencem, de azért megpróbálok értelmesen válaszolni a feltett kérdésekre.

Az első két évadot még az RTL Klubon néztem, de ekkor még nem volt olyan nagy kedvenc az Odaát, mint amilyen lett a későbbiekben. Persze már akkor is tetszett a sorozat, de az egyedi esetek mellett engem mindig a főszál érdekelt jobban. Ez pedig csak a 3. évadtól kapott nagyobb hangsúlyt. Szóval mondhatjuk, hogy a főszál rántott igazán be.

Melyik a kedvenc évadod és miért?

Egyértelműen a 4. Már a 3. évadban megkezdték a felvezetését, de ekkor egy olyan főszálat kaptunk, ami a csúcsra emelte nálam a sorozatot. Akkoriban csak a LOST aktuális részeit vártam jobban. Főleg az évad első felében voltak 9 pontos részek, de a minőség később se nagyon csökkent. Ez az angyalosdi nekem nagyon bejött.

Az eddigi évadokhoz képest milyen a minőség a 6. évadban?

Már az 5. évad se volt az igazi, de a 6. évad premiere kritikán aluli volt. A 6×04 viszont egy eléggé jó epizód lett, így talán bízhatunk még a jobb folytatásban.

Kinek a karakterét látod a legprecízebben felépítettnek?

Mivel a sorozat a Winchester tesókra épül, így mindenképpen őket emelném ki. Sokat változtak a karakterek az elmúlt években. Sikerült az íróknak elmélyíteniük őket, ráadásul az őket alakító színészek se tehetségtelenek. Kettejük közül pedig mindenképpen Jensen Ackles-t (Dean) emelném ki. Ő valamivel jobb alakítást nyújt szerintem. A mellékszereplők közül pedig Bobby-t és Castielt kell kiemelnem. Nem csak nekem nagy kedvenceim, hanem sok rajongónak is. Bobby egy nagyon erős apa figura a testvérek számára, Castiel pedig az igazi őrzőangyal, akinek a felbukkanása (4. évad) nagyon jót tett a sorozatnak. Még akkor is, ha a későbbiekben megkopott a fénye.

A vendégszereplők közül melyik volt a legkiemelkedőbb/ vagy legnagyobb meglepetést produkáló?

Nagyon sok jó vendégszereplő volt már a sorozatban, így nehéz egyet kiemelni. Nekem most Paris Hilton jutott eszembe, akinek a jelenléte nagyon viccesre sikeredett, aztán a végén meg... (nem akarok spoilerezni).

Jelenleg szted merre tart a sorozat?

Ez egy nagy kérdés. Már körvonalazódik az évad fő iránya, de még sok kérdés van bennem, így erre most nem válaszolnék bővebben.

Milyen reményeket fűzöl a jövő év elején startoló animéhez?

Semmilyet. Abszolút nem érdekel.


Köszöntük Desmondnak a válaszokat, aki szeretne, esetleg van valami kérdése felé az a kommentekben nyugodtan tegye fel.

komment

Címkék: supernatural blogger faggatás

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr952398082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.10.26. 16:14:40

Én egyetlen egy részt láttam még az első évadból.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2010.10.26. 16:32:49

És? az alapján mi a véleményed? én is egyet láttam, amúgy, talán én is az elsőből, nem volt rossz, de annyira nem érdekelt, hogy most akkor nekiálljak nézni. Nem régóta van, hogy elkezdett jobban érdekelni, sokan mondták, hogy a későbbi évadokban indul be igazán - mint ahogy ezt itt is lehet olvasni - de nem vettem rá magam, hogy nézzem. De Dr. Jones is követi rendszerességgel.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2010.10.26. 18:52:37

Az első évadot néztem rendszeresen, aztán a második elejét. Utána valahogy el-elmúlt az érdeklődésem, de mindenképp úgy gondolok vissza rá, hogy bejött. De belevágni az egészbe nem fogok, annyira nem érdekel.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.10.26. 19:33:01

Megtisztelő, hogy én lehettem az első alany.

Swarm: A 2. évad végét (utolsó két rész) érdemes pótolni, aztán meg mondjuk a 3×01-et.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.10.26. 19:45:50

Nekem az első 2 évad tetszett legjobban. Utána az a démonos szál már nem igazán jött be, az angyalos-ördögös meg még kevésbé. A későbbi évadokból a poénra vett részeket viszont imádom, főleg a Dr.Szexit, az kegyetlen xD A 6. évadot egyelőre nem követem, majd ha kijött az utolsó rész is ;)

edi95 2011.02.22. 22:42:33

Én addig a részig láttam mikor valami olyasmi volt benne hogy egy colt fegyverel lötték le a főgonoszt és visszaverték a démonokat az alvilágba. A legvégén pedig azzal fejezték be hogy azt mondják "van még dolgunk" aztán lecsukják a motorháztetőt és vége. Valami ilyesmi volt. Ennek már szerintem több mint 1 éve azóta meg már túl sok rész telt el hogy visszaáljak rá.
Amúgy jó sorozat szerintem. :)
És tök jó ötlet ez az interjú forma. Grat!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása