Néhány évvel ezelőtt láttam egy részt a Balázs show-ból, amiben egy nő ecsetelte, hogy „légtérhajlítással” képes közlekedni a bolygók között, és a műsor előtt 10 perccel még a Marson tartózkodott. Nem csoda, hogy megszakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam Az utolsó léghajlító címet. De hamarosan világossá vált számomra, hogy ennek semmi köze a Marika nevű földönkívülihez, hanem egy igen szórakoztató rajzfilmsorozatról van szó. És ha valami népszerű, akkor ugye abból Hollywoodnak filmet kell gyártania. Shyamalan vette kezébe az irányítást; lássuk, mi sült ki belőle…
-Vigyázz, szemmel verek!
Adva van négy elem: a Föld, a Víz, a Tűz és a Levegő. Mindegyikhez kapcsoljunk hozzá egy-egy népet, akik közül néhányan képesek ezeknek az elemeknek az idomítására. Ha ez még nem lenne elég, van egy hiper-szuper avatar is, aki mind a négy elemet uralja, és feladata az egyensúly fenntartása. Amolyan Bolygó Kapitánya funkciót lát el, csak sokkal menőbb, mert mindig újjászületik. Mi akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor előkerül Aang, a jelenlegi avatar, aki száz éve véletlenül hibernálta magát, és ez pont kapóra jött a Tűz népének, hogy háborút indítson a többi nép ellen. Mivel Aang alapjáraton csak a levegőidomításhoz ért, ezért még meg kell tanulnia uralni a maradék három elemet is. Összebarátkozik Katarával és Sokkával, akikkel útra kel, hogy megmentse a világot, miközben a Tűz Urának száműzött fia vadászik rá.
A trilógia nyitódarabjának szánt film a sorozat első harmadát, azaz a Víz Könyvét dolgozza fel, melyben Aang a vízidomítást igyekszik elsajátítani. A forgatókönyvet maga Shyamalan vetette papírra, és sajnos eléggé lecsupaszítva tárja elénk a történetet. A sztori szempontjából fontos részek hűen követik a rajzfilmet, és ezzel még nem is lenne probléma, csak minden más kimaradt. Ami a legszomorúbb, hogy a humor teljesen eltűnt, így aztán az olyan karakterek, mint például Sokka, teljesen jellemtelenné váltak. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a párbeszédek többnyire kiscsoportos szintű tőmondatokból állnak. Tovább rontja a helyzetet a színészi játék is. Sokszor olyan élettelenül mondják fel a szövegeiket, mint alacsony vércukorszintű diáklány az ünnepi beszédet. Még a Zuko herceget alakító Dev Patelt se emelhetjük ki, bár ő még egészen tűrhető a bután megírt karakteréhez képest.
Ami miatt mégis nézhető a film, az a viszonylag sok akció és a kiváló zene. A mennyiség ellenére a harcjelenetek elég vegyes érzelmeket váltottak ki belőlem. Az animációk többnyire tetszettek, csak azt nem értettem, hogy miért kezd el mindenki balettozni idomítás előtt? A sorozatban anélkül is röpködtek a tűzcsóvák, hogy az idomárok előtte botokkal vagy kézzel hadonászva ugrabugráltak volna. Jól küldi az Aangot játszó Noah Ringer - engem simán összepakolna -, de ez így akkor is fura. A cgi is javít valamelyest az összképen, de James Newton Howard zenéje volt az, ami végig tartotta bennem a lelket.
Aang nagyon hajlít
Arra senki ne számítson, hogy majd a sorozatból jól ismert hangulat fog visszaköszönni rá. Ez az Avatar csak halvány árnyéka önmagának. Ha ajánlanom kéne, azt mondanám, hogy olyanok nézzék, akik még nem múltak el 12 évesek, vagy csak nagyon csípik a fantasy-t. A rajzfilm kedvelőinek szinte biztos, hogy csalódást fog okozni, tőlem is csak 4/10 pontot kap.