Sherlock:

Holmes (Benedict Cumberbatch) vézna, bongyor fürtkavalkádba rejtett ábrázata nem túl hivalkodó. Kinézetre és megjelenésre egy gimis angol pöcs valamelyik nyámnyila tinisorozatból. Watson (Martin Freeman) morózus, enyhén depresszív, közönyös karaktere már-már pont ezen negatív tulajdonságai miatt válik szimpatikussá. Mark Gatiss és Steven Moffat modern köntösbe bújtatott angol minisorozata a lehető legjobban használja ki a korból adódó potenciált, a karakterek markáns tulajdonságait ügyesen megtartva. A felvezető rész kettejük kapcsolatának bimbódzó epizódja 90 percbe sűrítve. Miután a két főhős első látásra esetlen személyiségén sikeresen átlendülünk, Sherlockék gyorsan levesznek minket a lábunkról. Nem elég, hogy Holmes elképesztő lendülettel, sziporkázva fűz láncot konzekvenciáiból és cinikus poénpatronokat durrogtat a tudatlan nyomozók orra - és igazából bárkié - alá az első felbukkanásától kezdve, de még az aktuális bűnügy is minimum a tizedik hatványa egy CSI "random amerikai város" sorozatnak. A derítően találó vizuális megoldások pedig vonzó cseresznyék a gyönyörű tálalás tetején. A kezdés egyszerre buktatja felszínre a főkarakterek legfontosabb tulajdonságait és ismerteti, amit legelőször szükséges megtudnunk. Emellett - vagy mindezek közé sűrítve - tud vicces, izgalmas, gondolatébresztő és elképesztően szórakoztató lenni. A 90 perc csak úgy füstöl olyan gyorsan véget ér mire eljutunk a Sherlock által penge-logikával megoldott bűnügy végére. A klasszikus páros szövetségre lép és még azt is megtudjuk, hogy SH inkább az smst kedveli. Krimikedvelő, brit-akcentust előnyben részesítő nézőknek egyenesen kötelező, de mindenki másnak ajánlott. Legalább. 8/10