A valaha készült legjobb szerepjáték?

A CD Projekt RED nevű lengyel fejlesztőcsapat mindig mert nagyot álmodni. Ám amikor két kiváló akció-RPG után közölték, hogy a Witcher-trilógia záródarabjával a világ legjobb szerepjátékát akarják elkészíteni, az azért elég erős túlzásnak tűnt, még ha kivételes tehetségük és a rohamtempóban bővülő szakmai tapasztalatuk megkérdőjelezhetetlen is. A négy év lázas munkája során megszületett Wild Hunt viszont minden egyes játékpercével makacsul igyekszik az orrunk alá dörgölni, hogy a fejlesztők nem a levegőbe beszéltek. De hogy céljukat sikerült-e elérni, az egyelőre maradjon meg kérdés formájában; talán mire a cikk végére érünk, megleljük rá a keresett választ.

A fingás művészete 

A játék szereplői kitalált alakok, a programban csúnya szavak hangzanak el, kipróbálását semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.

Az MMORPG-k Halálcsillaga, a World of Warcraft már a sorozat 10. évadának 8. epizódjában megkapta a magáét, ám a South Park most a saját médiumán fingja szájba a szerepjátékok varázslatos műfaját, egy olyan zseniálisan beteg játékban, ami felér egy anális beültetéssel.

Update: Havasi kolléga a lelkemre kötött néhány instrukciót, aminek nem tudtam eleget tenni, ezért Jones posztolta a cikket. A lényeg, hogy ez egy átfogó cikksorozat lesz, amely az Elveszett Birodalmak témájának médiumaival fog foglalkozni regényeken, kisfilmeken és képregényeken keresztül. Tehát, aki jártas a témában jobban teszi, ha sűrűn lapozgatja fel a blogunkat az újabb kapcsolódó cikkek megjelenése miatt - Gevin.

Aki nagyjából “velem egy kora születésű”, de legalábbis felülről nézi a 30 -at, az minden bizonnyal emlékszik a Baldur’s Gate című játékra. Ez volt az első olyan számítógépes szerepjáték, ahol külső nézetből követhettük hősünk, hőseink kalandjait. Korábban főként a belső nézetes játékok dívtak (pl. Eye of the Beholder - sorozat), a külső nézetes játékok grafikája pedig bőven hagyott kívánni valót maga után (pl. Champions/Death Knights/Dark Queen of Krynn sorozat). Félre ne értsen senki, ezek a játékok kiválóak voltak: hozták az AD&D kalandozós - fantasy érzését, jók fejtörők és nehéz csaták voltak bennük - egy rossz szó nem érheti őket! Mégis a Baldur’s Gate volt az első játék, ahol egy élő, mozgalmas Elfeledett Birodalmakba léphettünk és kiülhettünk akár a Kardok Tengerének partjára is a tenger morajlását hallgatni.

Ennyi! A Bethesda elhozta az év legjobb játékát. Pont. És ezen bár lehet vitázni, lehet rágódni, de nem igazán érdemes. Hogyan is mondotta egykoron a jó Lenin? „A tények bizony makacs dolgok.” Eszerint tehát a Skyrim az év legjobb játéka és ez tény. Nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyjából 2006 óta nem volt ennyire összetett és részletekben gazdag fantáziajáték, mint amilyen most a Skyrim. Igen, 2006 alatt valójában az Obliviont értem, ugyanis a maga idejében pontosan ekkora port kavart fel az is, csak hát akkor még senki sem gondolta volna, hogy a fejlesztőknek egyszer sikerül majd tetézni az akkor megálmodott projektet. Nos, eltelt 5 nehéz év és a helyzet a következőképpen alakult: megint sikerült olyat alkotni, mint 2006-ban. Sikerült nekik megint játékot készíteni. A ”játékot”.

CD Projekt RED. Egyelőre nem cseng valami ismerősen ez a név, de higgyétek el, az elkövetkező években rengeteget fogunk még hallani arról a lelkes, lengyel fejlesztőcsapatról, amelyik 2007-ben végérvényesen beírta magát a PC-játékok történelemkönyvébe. A fiúknak nem kellett sokat várniuk a sikerre, hiszen a The Witcher volt az első játék, amit piacra dobtak. A fogadtatása meglepően jó volt: az RPG-k kedvelői pillanatok alatt lekapkodták a boltok polcairól a Witchert, ami rövidesen óriási rajongótábort épített ki magának szerte a világon. A hirtelen jött siker ellenére azonban nem szálltak el maguktól a készítők, és ahelyett, hogy hátradőltek volna legkényelmesebb karosszékükben finom koktélokat szopogatva, rögtön hozzáfogtak a folytatás fejlesztéséhez, ami az Assassins of Kings, azaz a Királyok gyilkosai alcímet kapta. A játékot mindjárt kivesézzük bővebben is, de elöljáróban csak annyit szeretnék közölni, hogy nemcsak az első részt veri oda keményen, hanem a műfaj képviselőinek egy igen tetemes részét is, és ez azért nem kis teljesítmény.