" - Maga azt hiszi, hogy ártatlan?
- Nem tudom."
Amikor a tizenkét esküdt közül egyikük "nem bűnös"-el szavaz, akkor a tizenegy emberben valami felmordul. Lökött ez az ürge?! Aludt a tárgyaláson vagy csak szimplán idióta?! A szemtanúk, a fültanúk, és minden tárgyi bizonyíték egybe vág azzal, hogy a vádlott, ez a tizennyolc éves fiú megölte az apját.
A 8-as esküdt (a karizmatikus, végtelenül szimpatikus Henry Fonda) még csak nem is azt mondja, hogy váltig állítja a fiú ártatlanságát. Csak arra ösztönzi a vele homlokegyenest szembenő társaságot, hogy beszélgessenek el. Ahogy a tökélyre írt cselekmény egyre aprólékosabban kibomlik, úgy kerülnek elő a vadló előítéletek, a személyes sérelmekkel bemocskolódott döntések, és az ész érvek. A tizenkét vadidegen közt jobban izzik a levegő, mint ebben a dohányfüst lepte, hőséggel kibélelt kis szobában. A fickó agyafúrtan, racionális érvekkel, pszichésen morzsol el minden megkérdőjelező, támadó, cinikus és arrogáns ellene irányuló fellépést. Kényelmetlen és kellemetlen a szituáció, ahogy a többség ellen menni MINDIG törvényszerűen az.