A Battle Royale berúgott és frigyre lépett az Alkonyattal, bizarr kapcsolatukból pedig egy fura trilógia született, melynek népszerűsége igen nagy, ám minősége annál szerényebb. A történet középpontjában Katniss Everdeen áll, egy jellemtelen tinilány, igazi Bella-klón a csúnya jövőben, ahol az emberek szórakoztatására gyerekeket zárnak össze amolyan erdei valóságshow formájában, hogy a lehető legváltozatosabb módszerekkel mészárolják le egymást.
Jean-Marc Vallée munkásságán merengve az embernek meg kell állapítania, hogy a csávó ahhoz nagyon ért, hogyan tegye érdekessé filmjeit. A C.R.A.Z.Y. című drámája egy kígyózó családi kálvária a legjobb fajtából (ami egyébként nem a legelső filmje, de nyugodtan tekinthetjük annak, mert fele-részt írta is), rá 8 évre megcsinálta az Oscart Matthew McConaugheynak meg Jared Letonak (Dallas Buyers Club), tavaly pedig megrendezte ezt a kaland- és életmódváltás-drámát, amivel megadta Reese Witherspoonnak - valószínűleg - élete legkomolyabb és legjobb szerepét.
Jéghegynek ütközött a Disney hajója
Az utóbbi időben sokan temetni kezdték a Disney-t (nem is alaptalanul), a Jégvarázs pedig minden várakozás ellenére csak újabb szöget vert a koporsóba. Be kell valljam, a bevételi rekordokat döntögető, Oscar- és más díjakat szépen bezsebelő, egekig magasztalt mese sikere előtt olyan döbbenten és értetlenül állok, mint apáca az erotika-kiállításon. Meg is mondom, hogy miért.
Tehenészfiúk és tehenészlányok, sarkantyúzzátok meg lovaitokat, majd irány a Vadnyugat, ahol az ormótlan sziklafalak közt húzódó kanyonok, messzi prérik és forró sivatagok számos legendát őriznek hírhedt banditákról, hős rangerekről és bátor indiánokról. Ezen legendák egyike a magányos lovas históriája is, melyet a félbolond, Tonto nevű öreg indián regél el nekünk. Meséjéből pedig megtudhatjuk, milyen is az, ha a Disney rászabadítja a vadnyugatra a kikent képű Johnny Deppet, aki furán beszél, még furábban viselkedik és egy döglött madarat hord a feje búbján.
Freedom!
Az az igazság, hogy Jordan Vogt-Roberts fantasztikus gyerekfilmjét a mai tizenéves generáció sem érteni, sem átélni nem fogja tudni. Ezért kicsit sajnálom őket. A Nyár királyai ugyanis hosszú idő óta az első olyan ízig-vérig nyers, kalanddal zsúfolt tinifilm, amely annak minden bájával, makacsságával, abszurditások és túlzások közepette humorával, drámájával mindvégig őszinte bír maradni.
Hölgyeim és uraim, kérem, foglalják el helyeiket! A most következő műsorszámot Sam Raimi prezentálja:
(indulhat a függöny!)
Az 1900-as évek hajnalán járunk. Egy szebb napokat is látott vándorcirkusz épp a maroknyi érdeklődő zsebeiből igyekszik néhány petákot kicsalogatni. Köztük van Óz is, a hatalmas varázsló.
Nem, ez így nem igaz.
Óz ugyanis egyáltalán nem hatalmas varázsló, sokkal inkább egy önző, haszonleső, szélhámos nőcsábász, aki olcsó bűvésztrükkökkel és a „nagymamája zenedobozával” csajozik, miközben sikerről, gazdagságról és nagyságról álmodozva észre sem veszi, milyen kimagasló tehetséggel taszít el magától szerelmet, barátot, kollégát s mindent, ami fontos. Még az életét is majdnem eldobja egy futókaland miatt, ám a sors ad neki még egy esélyt, hogy bebizonyíthassa, nem is olyan rossz ember ő, és a tomboló hurrikán gyomrába keveredő hőlégballonját egy ismeretlen világba repíti.
Hölgyeim és uraim, készen állnak egy varázslatos utazásra? Akkor tessenek jó erősen kapaszkodni, mert rázós utunk lesz!
Animált zöldségben kevés a vitamin
Hé, te ott! Igen, hozzád beszélek, te könnyen befolyásolható korban rügyező kis lurkó, kinek romlatlan gyermeki lelke még fogékony a szépre és a jóra. Jól figyelj, mert nagyon fontos dolgot szeretnék kérni tőled! Szeresd, csodáld, tiszteld és óvd a természetet, hisz’ a magasra nyúló fák, a zöldellő bokrok és a színpompás virágok rengetege olyan csodákat rejt, amikről fogalmad sincs. Márpedig ahhoz, hogy észrevedd ezeket az aprónak tűnő, ám annál jelentőségteljesebb csodákat, csak egy egészen egyszerű dolgot kell tenned.
Nyisd
ki
a
kurva
szemeidet.
És ha már kinyitottad, tegyél elé egy 3D szemüveget is, hogy megnyílhassanak előtted a természet értékeinek varázslatos dimenziói.
Amikor az ember tizennégy éves, bizonyos embertípusok legendává érnek a szemében. Mud (Matthew McConaughey) éppen ilyen a két kisfiú, Ellis és Neckbone számára. Egy szökött fegyenc, aki egy elszeparált szigeten egy balsorsra jutott, ütött-kopott csónakban bujkál stukkerral a derekán. A külvárosi, kígyóktól hemzsegő mocsaras vidéken élő két vagánynak pedig az maga a nagybetűs KALAND, hogy segíthetnek neki elkerülni azt, hogy elfogják.
Jeff Nichols Mud-ja gyakorlatilag egy "felnőtt gyerekmese" az igaz szerelemről, amely egy indie-drámába oltott kalandtörténet keserű igazságát tömöríti, több mint két órás cselekményébe.
Zákosz? Mi asz, hogy zákosz?
Nem érdemes kertelni, mondjuk csak ki nyíltan rögtön az elején: varázslatos kalandok lehengerlő együttese helyett szánalmas önismétlés lett Peter Jackson új trilógiájának nyitódarabja, melynek még csak nem is az a legnagyobb fogyatékossága, hogy gátlástalanul koppintja A gyűrűk ura szerkezetét, cselekményét és minden apró mozzanatát, hanem hogy olyan lapos, mint Kristen Stewart pólója. Baromi felesleges volt ugyanis háromórásra nyújtani, amikor ez az egész sztori a következő két résszel együtt is lazán elfért volna 90 percben (és ezzel cseppet sem túloztam).
Mese babbal
Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy világ, ahol a technika fejlődésével párhuzamosan hódított egyre nagyobb teret magának a bárminemű tartalmat, mondanivalót és mélységet nélkülöző, pusztán a vizualitásra építkező, általában 3D-ben domborító, habkönnyű kikapcsolódást biztosító „látványfilm”, mely már-már külön műfajjá nőtte ki magát az utóbbi időkben. Ezen belül is virágkorukat élik manapság a klasszikus népmesék dark-fantasybe torzított látványos-hangos mutációi, aminek következtében nem kerülte el Hollywood figyelmét Az égig érő paszuly története sem.
