A világ egy mániákus gyilkos szemével
Frank.
Kissé zárkózott, magának való fickó.
Látszólag nem tűnik ki a tömegből.
Nappal ósdi próbababákat restaurál.
Éjjel viszont magányos nőket gyilkol.
Frank mániákus.
Egy könyörtelen gyilkológép.
A világ egy mániákus gyilkos szemével
Frank.
Kissé zárkózott, magának való fickó.
Látszólag nem tűnik ki a tömegből.
Nappal ósdi próbababákat restaurál.
Éjjel viszont magányos nőket gyilkol.
Frank mániákus.
Egy könyörtelen gyilkológép.
Ködbe vesző emlékeim mégsem bizonyultak oly homályosnak és távolinak, mint azt hittem én a Vörös Sárkány újranézése előtt. Ugyanis az egy évvel később készült folytatás (amely voltaképp előzmény) még mindig csak egy gyenge másolat, egy újrafeldolgozás, kvázi Bárányok hallgatnak remake, amely próbálja megidézni az eredeti művet, de a nagy erőlködések közepette néhány kiemelkedő pillanattól eltekintve inkább csak megizzad.
Az első rész nyilvánvaló anyagi, kritikusi és közönségsikere (5 Oscar) elkerülhetetlenné tette egy esetleges folytatás lehetőségét. Hisz tudjuk, Hollywood mindig megfeji, amit meglehet (gyakran azt is, amit nem). Az idő azonban mára igencsak elhasználttá tette Ridley Scott filmjét, ennek ellenére még mindig megvan benne néhány olyan elképesztően feszes pont, amelynek sokkhatása beleég az ember tudatába. A tíz évvel később játszódó cselekmény már elvesztette azt az utánozhatatlan karizmát, egyediséget melyet az első rész kínál: a pszicho-thriller kikopott, maradt a horror. Amely a tudat belső falait brutalitásával mázolja ki vérrel, és ami már nem az elménkben fúrja magát kényelmetlenül mélyre, nem a képzeletünkben hátborzongató, hanem magán a vásznon.
Legújabb rovatunkban klasszikus sorozatgyilkos-filmekkel foglalkozunk, úgyhogy tessék felkészülni a tébolyult, szociopata és egyéb aberrációktól szenvedő (kéjelgő?), torzult elmék befogadására és felelevenítésére.
Dr. Hannibal Lecter. Pszichiáter. Sorozatgyilkos.
Már Jonathan Demme klasszikusa előtt is voltak mozik, amelyek a sorozatgyilkos témakört barangolták végig különböző szemléletekkel. Demme '91-es műve azonban maga a pszicho-thriller és a karcos feszültségtől izzó krimi mintapéldánya, az archetípus, amely bemutatta, hogy a legveszélyesebb lény nem a primitív, agresszív és elfajzott emberi korcs, hanem a szuperintelligens szociopata. A kifinomult szörnyeteg, aki frakkba öltözve, Mozartot hallgatva harminc éves francia bort iszik miközben ezüst villával fogyasztja el az emberi agyat. Hollywood ikonikus gyilkosai joggal és örömmel fogadták őt maguk közé (pedig a film még csak nem is az ő kergetéséről szól).