Damon Lindelof olyan, mint a fű. Vannak, akik imádják, vannak akik már a szagától öklendeznek, mások a megszállottjai lesznek. Paranoiát okoz. Miközben a többiek rendszeres fogyasztóvá és önkéntelen függővé válnak. Lindelof produktumai azért igazán effektívek, mert tudattágító hatásuk elvitathatatlan, ha a megfelelő befogadó közegbe jut.

The Leftovers (7 rész után)

Kiszámíthatatlan. Váratlan. Completely Unpredictable. Nem, hét rész után sem tudom, hogy Damon Lindelof és Tom Perrotta hova a fenébe vezeti az HBO aktuális showját, de mindaz amit és ahogyan művelnek lebilincselő. Éjfekete, drámai, depresszív, izgalmas, perverz és megmagyarázhatatlan egyben. A The Leftovers egy olyan massza, amely ugyan sosem lesz a kedvenced, de nem bírsz leakadni róla. A szimbólumhegyek, karakterepizódok, WTF-pillanatok és a biblikus zene folyamatosan a bőröd alá mászik. Habár az első évad egyértelműen pusztán expozíció valami sokkal komplexebb, nagyobb, és univerzumon túli misztikumhoz, annak kétségkívül baromi hatásos.

Damon Lindelofot a munkássága alapján lehet egy picit többen küldenék el a picsába, mint ahányan fejet hajtanának előtte. De egy valamit le kell szögezni: a faszi eszméletlen nagy talentummal rendelkezik a hatásos expozíció és a karakterdráma szövögetésében. Legújabb tévés garázdálkodása éppen ezért halad jó úton ahhoz, hogy a Lost régóta keresett, méltó utódjává avanzsáljon effektíve rövid idő alatt. Nem meglepő tehát, hogy a már lement három rész alapján a tömeg igen tetemes mennyiségben morzsolódik lefelé, pedig aggodalomra nincs ok, éppen ellenkezőleg. (A kritika további része szintén spoilermentes).