Keanu elb*szta

A kétgyerekes, házas építészt alakító Keanu Reeves egyedül marad a hétvégére, hogy nagyon fontos épületeket tervezzen, ám rögtön az első éjszaka olyasmi történik, aminek maximum egy kanos tini fiú nedves álmában van létjogosultsága: már jócskán elmúlt éjfél, odakint szakad az eső, amikor váratlanul kopogás hallatszik. Keanu ajtót nyit, mire két bomba csajjal találja szemben magát, kiknek átázott, apró ruhájuk csábítóan tapad formás párductestükre. Aztán közlik, hogy csak telefonálni szeretnének. Amit nyilván óriási bunkóság lenne megtagadni tőlük. Keanu be is engedi őket, mert még nem sejti, hogy a nedves álom nem is olyan sokára valóságos rémálommá válik.

Bizarr családi kötelékek

A szegény, szerencsétlen, gyanútlan amerikai fiatalok immár 11 éve, sorozatban a hatodik alkalommal térnek ki halálosan Nyugat-Virginia hegyei között, hogy friss hússal és belsőséggel gazdagítsák a vérszomjas hegyi emberek svédasztalát.

Scarlett Johansson közösült az agyammal. És fájt.

A legenda szerint Albert Einstein egyszer azt a gúnyos megjegyzést tette egy újságírónak, hogy az emberek csupán az agyuk 10%-át használják. A nyilvánvaló tréfát azonban a vajmi kevés humorérzékkel megáldott firkász komolyan vette, majd tényként közölte, s így rászabadított a világra egy akkora tévhitet, amit sokan a mai napig megesznek. Méghozzá annyira megeszik, hogy egyenesen elméleteket gyártanak annak a lehetőségére, hogy mi történne, ha valaki képes volna kihasználni az agykapacitása mind a száz százalékát? Luc Besson a saját verzióját egy sci-fi köntösbe bújtatott bosszúfilmen keresztül igyekszik prezentálni.

Jéghegynek ütközött a Disney hajója

Az utóbbi időben sokan temetni kezdték a Disney-t (nem is alaptalanul), a Jégvarázs pedig minden várakozás ellenére csak újabb szöget vert a koporsóba. Be kell valljam, a bevételi rekordokat döntögető, Oscar- és más díjakat szépen bezsebelő, egekig magasztalt mese sikere előtt olyan döbbenten és értetlenül állok, mint apáca az erotika-kiállításon. Meg is mondom, hogy miért.

Robert Hansen.
Egyszerű pék, szerető férj, gondoskodó családapa és az anchorage-i közösség megbecsült tagja. Szabadidejében szívesen vadászik medvére, farkasra, szarvasra… de legfőképpen prostituáltakra.
Robert Hansen Alaszka történetének „legtermékenyebb” sorozatgyilkosa.

The Walking Brad

U-NAL-MAS.
Így, nagybetűkkel, szótagolva, ponttal a végén.
Nem erre számítottál? Nem csoda, hisz’ a két órán keresztül maximális fordulatszámon pörgő film semmit nem akar a véletlenre bízni, így már az első percekben kitör a káosz, melynek epicentrumában a gyanútlanul autózgató, idétlen hajú Brad Pitt és boldog családja rögtön felveszi az eszelős ritmust, hogy mentse a menthetőt. A gátakat átszakító, megvadult víztömegek hullámaiként előretörő zombisereg azonban úgy lepi el az utcákat, mint egy izgő-mozgó szőnyeg, ami megállíthatatlanul hömpölyögve borítja el a világot egyik pillanatról a másikra. A pusztuló bolygó lélegzetelállító a maga romlott szépségében. Lesújtó, de egyben gyönyörű, ahogy a városokat felfalja a halál és a rothadás, s ahogy a pokoli lángnyelvek között mégis megpróbál utat törni magának az élet, a remény utolsó szikrájába kapaszkodva.

Valószínűleg Ethan Hawke fejében is többféle ambiciózus gondolat fogant meg miközben elregélték neki a The Purge alapfelállását, ami jó néhány különböző erőszak-orientált, igazi hardcore megvalósítást hordozhat magában. Aztán, ahogy elkezdődött a forgatás, Hawke lelkesedése vélhetően pont úgy tört darabról darabra, ahogy nekünk nézőknek a játékidő múlásával. Hiszen az öreg Ethan egyszer már beszopta beszopatott de az legalább becsülendő benne, hogy támogatja a horror szcénát - ugyanakkor persze az is lehet, hogy mostanság kicsit kong a bankszámlája.

Volt idő, amikor Wes Craven 6 perc alatt képes volt atmoszférát teremteni, hogy aztán a továbbiakban azt fenyegetővé, félelmetessé, karfamarkolóan izgalmassá fejlessze, hogy a néző majd beszarjon ijedtében, de a tenyerével eltakart szemével azért az ujj-réseken mindig oda-oda pillantson a képernyőre. Aztán ahogy az évek egyre tornyosultak Craven feje felett, lett idő, hogy az első 6 perc után a következő 6 percben gyorsan agyon is vágta, amit addig sikeresen felépített (igen, jelen írás tárgyáról van szó), és ha a közelmúltra pillantunk (My soul to take) talán jobb, ha azt hagyjuk is (bár Craven egykori gyermekének folytatása, a Sikoly 4 meglepően élvezetesnek bizonyult, érdemes megemlíteni).

Az Éjszakai járat annak ellenére nem működik, hogy minden megvan benne az ellenkezőjéhez.

Érdekes dolog ez a kíváncsiság. Alap esetben nem rossz vagy káros: felfedezésre sarkall, új dolgokat ismerhetünk meg a kis hanggal a fejünkben, mely egyes esetekben viszont korrigálhatatlan tévútra vezet minket. Engem. De akkor miért magyarázok erről a fránya kíváncsiságról? Hogy jön ez ide? M. Night Shyamalan és a kíváncsiság együtt halálos kombinációnak bizonyul, utóhatásait pedig még mindig érzem. Ez a csoda pedig A Föld után névre hallgat.

Tom Cruise, arcán cizellált műgonddal old meg egy többszörös gyilkosságot két óra alatt, amelyet az általa játszott Jack Reacher-nek valójában két tár kilövése között kellene, de még maradna ideje egy kávéra. Szupertitkos, szuperintelligens, szupergyors, szuperprofi ügynök, aki inkább egysorosokat puffogtat, mint fegyvereket. Sérthetetlen. A lófaszt. De annak adja el magát. Szuperkrimi a köbön.