A horror királyának, a feszültségkeltés doktorának, a legsötétebb rémálmok fejedelmének időtlen idők óta bérelt helye van a bestseller-listákon, műveit több mint 40 nyelvre fordították le és 400 millió példánynál is többet értékesítettek belőlük szerte a világon. Vérfagyasztó művei újra és újra kiadásra kerülnek, megannyi kellemesen borzongató órát okozva régi/új olvasóinak. A sokkolás, a félelemkeltés minden csínját-bínját ismeri, állítólag még a kísértetek is hozzá járnak tanácsért, ha rá akarnak ijeszteni valakire. De amilyen tekintélyes munkásság tornyosul mögötte, legalább olyan tartalmas és izgalmas életutat is tudhat a magáénak.
Ezen életút legfontosabb és legérdekesebb állomásait szedtük most pontokba, azzal a céllal, hogy eme cikkel fejezzük ki mérhetetlen tiszteletünket Stephen King írói, emberi és démoni nagysága előtt.
#1 Hamar megismerkedett a testi-lelki fájdalom igen széles skálájával
Stephen King gyerekkora nem volt fenékig tejfel. Kétéves volt, amikor egyik este apja közölte, hogy elugrik egy doboz cigarettáért, és soha nem tért vissza. Édesanyjának ezután egyedül kellett gondoskodnia Steve-ről és két évvel idősebb bátyjáról, Dave-ről. Alkalmi munkákat vállalt, és a család rengeteget költözött.
Egy nap a kis Steve felemelt egy salakbeton tömböt, ami alatt pechjére egy darázsfészek lapult, s az egyik darázs úgy megcsípte, hogy a hirtelen jött, éles fájdalom hatására elengedte a tömböt. Ami persze a lábfejére zuhant. Ez az első emléke a fájdalomról. Ennél azonban nagyobb trauma is érte, méghozzá nem is sokkal később, amikor négyéves korában végignézte, amint egyik játszótársa a sínekre kószál, majd elcsapja egy tehervonat. (Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a halál szele megérintette, ugyanis 16 éves korában ő talált rá nagymamája holttestére)
Mivel édesanyja rengeteget robotolt, gyakran vigyázott rá és bátyjára bébiszitter. Akadt köztük egy dagadt, tinédzser lány, aki előszeretettel élte ki szadista hajlamait a 4-5 éves Steve-en, például a szekrénybe zárta, vagy a kanapéra nyomta, ráült a fejére, és eleresztett egy jókora békegalambot. „[Ez] fölkészített az irodalmi kritikákra. Akinek egy százkilós bébiszitter fingik az arcába, miközben azt kiáltja, Pú!, az nemigen ijed meg a The Village Voice kritikájától.” – jegyzi meg Az írásról c. könyvében.
Steve King 1952-ben
Hatéves korától sokat betegeskedett. Először kanyaró, majd torokgyulladás kínozta, de a legrosszabb az volt, amikor a gyulladás átterjedt a fülére, és többször fel kellett szúrni. Ezután a mandulája volt a soros, amit el is kellett távolítani.
Mivel jóformán egész évben az ágyat nyomta, meg kellett ismételnie az első osztályt. Mialatt otthon lábadozott, a legtöbb idejét azzal töltötte, hogy elolvasott mindent, ami a kezébe akadt. Leginkább a képregényeket falta, azon belül is a horrort, de letudott jó néhány korabeli sci-fi regényt is. És ami a legfontosabb: ekkor kezdett el ő maga is írni.
#2 Az írás Kingéknél családi vonás
Ahogy az a művészeknél általában lenni szokott, az egyéni alkotást a másolás előzte meg. Leginkább képregényeket koppintott, kicsit kiegészítve őket, ám édesanyja buzdítására végül önállóan is megírt egy történetet. Majd még egyet és még egyet. Egyre jobban ráérzett az írás ízére. Anyja pedig történetenként 25 centtel jutalmazta – ez volt Stephen King első írói keresete.
Később igazi filmrajongó lett és rengeteg időt töltött a helyi moziban, természetesen főleg horrorfilmeket bámulva. „Rászoktam, hogy írás közben filmkockákban lássak, mint a mozivásznon”. Odavolt minden rémségért, nem csoda, hogy nyolcévesen állandó rémálmok gyötörték.
Kingnek szinte minden művéből legalább egy film vagy sorozat is készült, ám ezek többsége a rajongók és a kritikusok szerint is csapnivaló lett. Az egyik legrosszabbat, a Maximális túlhajtást ráadásul King maga rendezte.
Az írást nem hagyta abba, 11 évesen már saját írógépén pötyögte rémtörténeteit. Később különféle magazinoknak kezdte küldözgetni novelláit, ám azok rendre elutasították őket. 13 évesen már alkalmi munkákat is vállalt, és igen testhezállókat kapott, felfogadták pl. sírásónak vagy a sírkert gondozójának.
Ugyancsak 13 volt, amikor a padláson talált egy dobozt, melyben apja régi dolgai hevertek, és igencsak megdöbbent, amikor egy rakás rémregényt talált. Az igazi döbbenet viszont akkor következett, amikor egy másik dobozban olyan levelekre bukkant, amiket különböző magazinok szerkesztői küldtek, elutasítva apja novelláit. Ekkor döbbent rá, hogy apja is írónak készült.
A King család 1979-ben. Az óramutató járárásval megegyezően, balról kezdve: Tabitha, Owen, Stephen, Naomi és Joe
A sors pedig úgy hozta, hogy később Stephen King fiai, Joe és Owen is mindketten írók lettek, Joe ráadásul apja nyomdokaiba lépve ugyancsak a horror műfajában alkot. És felesége, Tabitha? Naná, hogy ő is ír.
#3 Első könyve majdnem a kukában végezte
King 19 éves volt, amikor először jelent meg novellája nyomtatásban, majd azt követően ez egyre sűrűbben előfordult, bár az hamar világossá vált, hogy nem ebből fog megélni. Tanári diplomát szerzett a Maine-i Egyetemen, feleségül vette Tabitha Spruce-t, majd egy gimnáziumban vállalt irodalomtanári állást. E mellett persze minden szabadidejét novellaírásra fordította.
Egy barátjával 10 dollárban fogadott, hogy női főszereplővel is képes történetet írni. A Carrie-t novellának tervezte a Cavalier magazin számára, az ötletet pedig egy gimnáziumi tamponautomata (aminek a létezése óriási felfedezés volt számára) és egy nemrég olvasott cikk a telekinetikus jelenségekről összeolvasztása adta. A szereplőket saját egykori iskolatársairól mintázta, és legépelt három oldalt egy lányról, aki állandó céltáblája a többieknek, s pont a gimi zuhanyzójában jön meg a havibaja, a többiek pedig tamponokkal kezdik el dobálni. Aztán rájött, hogy valójában semmit nem tud a tinédzser lányokról, a menstruációról és hasonló dolgokról, ezért összegyűrte és kivágta a kukába a piszkozatot.
King a gyerekeivel, 1980-ban.
A felesége viszont kihalászta, elolvasta, és követelte, hogy folytassa. „Azt feleltem, szart se tudok a gimnazista lányokról. Azt válaszolta, hogy e területen majd segít ő.” Így aztán folytatódott a munka, és mire az 50. oldalt legépelte, már King is tudta, hogy jól döntött. „Néha akkor is folytatni kell, ha az ember nem szereti, és alkalmasint akkor is jó munka születik, amikor úgy érezzük, hogy ülve kell szart lapátolnunk.”
A Carrie szerzői jogai 400.000 dollárért keltek el, aminek felét kapta meg King a kiadó szabályai szerint. Ezek után pedig már azt is megengedhette magának, hogy otthagyja tanári állását, és minden idejét az írásnak szentelje. Meg az ivásnak.
#4 Leghíresebb műveit alkohol- és kokainmámorban írta
Nem véletlen, hogy számos regényalakja kemény piás (pl.: A ragyogás, A rémkoppantók), hiszen ezeket a figurákat többnyire magáról mintázta. King a ’70-es, ’80-as években igen vehemensen pusztította magát: átlagosan napi 25 doboz sört gurított le, amit általában két doboz, füstszűrő nélküli cigaretta is kísért, 1985-től pedig még a kokainra is rákapott. Ezeken kívül sem nagyon válogatott, ha épp nem volt más kéznél, kiitta a Listerine-t a fürdőszobaszekrényből. "Nem számított mi az. Az volt a lényeg, hogy tudatmódosító legyen". Barátai emlékei szerint a közös sörözések alatt Stephen már a negyedik korsó fenekét nézegette, amikor ők még az elsőt itták. A kokó pedig úgy szétszedte a nyálkahártyáját, hogy két jókora vattapamaccsal az orrában dolgozott, nehogy a vére az írógépre csöpögjön. Tulajdonképpen ájulásig írt és ivott/ivott és írt minden éjjel; reggelente sokszor a felesége talált rá a dolgozószobájában, az íróasztala mellé borulva, saját hányásában, vizeletében és ürülékében fetrengve. Állítása szerint kb. napi 3 órát volt józan. Valószínűleg akkor találta ki, hogy aznap milyen szerekkel pusztítsa magát. Egy idő után pedig már sehol nem bírt megmaradni pia nélkül, még a dedikálásokon, felolvasásokon és egyéb nyilvános szerepléseken is döntötte magába a sört.
A Borzalmak városa, A ragyogás, a Végítélet, a Cujo és még számos klasszikusa jelent meg ebben az időszakban. A pia és a drogok cseppet sem gátolták a munkában, sőt mintha azok irányították volna az írógépet püfölő ujjait. Roppant termékenysége ellenére a legtöbb könyvének megírására nem is emlékszik.
Egy énje 1975, vagyis A ragyogás megírása óta tudta, hogy alkoholista – hiszen tudat alatt önmagáról írta a könyvet -, de nem volt képes elfogadni. A család végül megelégelte ezt a vállalhatatlan életformát. Felesége, Tabitha először kiszórt a szőnyegre egy méretes zsáknyi üres sörös dobozt, cigarettacsikket, kokós tasakot, váliumot és xanaxot, majd közölte, hogy ő és a gyerekek is szeretik, de ha nem hagyja ezt abba, akkor szedheti a sátorfáját. King így emlékezik: „Attól tartottam, nem leszek képes dolgozni többé, ha abbahagyom az ivást és a drogozást, mégis úgy döntöttem (…), inkább odaadom az írást a házasságért, és hogy lássam a gyerekeimet felnőni. Ha ez az ára.”
Fiával, Joe-val 1982-ben
Végül sikerült megválnia káros szenvedélyeitől, és bár az írással sem hagyott fel, félelme részben beigazolódott, hiszen számos rajongója még csak a kezébe sem hajlandó venni a ’90-es évek óta készült könyveit, mondván, King tehetsége a piával együtt a kukába szállt.
#5 Ki az a Richard Bachman?
King a kezdetektől fogva roppant termékeny író volt (a Végítélet pl. 1500 oldal), ám a kiadó egy szerzőtől csak egy könyvet közölt évente. Ez volt a szabály. King ezt úgy tudta kicselezni, hogy álnév mögé rejtőzve jelentetett meg regényeket. Ezek eleinte a Carrie előtti időkből való, s azóta a fiók mélyén szunnyadó regényeinek feljavított változatai voltak, később pedig újakat írt. Akkoriban átlagosan 3 havonta írt meg egy regényt, de a Menekülő embert például egyetlen hét alatt hozta össze.
A Bachman-regények is egészen népszerűek lettek, de csak akkor lettek igazán sikeresek, amikor egy könyvkereskedő leleplezte az írót. Akkoriban épp a Sorvadj el! volt az aktuális Bachman-regény, melynek eladásai 28.000-ről hirtelen 280.000-re ugrottak.
Amikor kiderült a turpisság, King a Tortúra c. könyvén dolgozott, amit eredetileg szintén a Bachman-sorozatba szánt. Bár Richard Bachman 1985-ben hivatalosan „meghalt”, King még 1996-ban, A rendcsinálók ill. 2007-ben Blaze címmel jelentetett meg egy-egy regényt egykori álnevén.
King egyébként John Swithen álnév alatt is publikált egy novellát a Cavalier magazinban, 1972-ben. A történet 1993-ban bekerült a Rémálmok és lidércek c. novelláskötetbe is. Később a Blaze előszavában viccelődött azzal, hogy Swithen valójában nem az ő álneve volt, hanem Bachmané.
#6 Stephen King ölte meg John Lennont?
A ’60-as években egy interjúban megkérdezték John Lennont, hogy szerinte hogyan fog meghalni? „Biztos valami őrült fog kinyírni” – válaszolta a The Beatles gitárosa, ami sajnos, mint tudjuk, meg is történt. John Lennont a hivatalos álláspont szerint egy Mark Chapman nevű fazon lőtte agyon 1980. december 8-án New Yorkban.
Egy Steve Lightfoot nevű férfi azonban ezt nem teljesen így gondolja. Szerinte Richard Nixon és Ronald Reagan politikai okokból el akarta tenni láb alól Lennont, erre pedig onnan következtetett, hogy különféle napilapok, mint pl. a Times szalagcímeiben kódolt üzeneteket vélt felfedezni. Elmélete szerint Nixon és Reagan Stephen Kinget bérelte fel merénylőnek, Chapman pedig csak egy színész volt, akit lefizettek, hogy vigye el a balhét. Szerinte ráadásul a Lennonról készült híres, utolsó fényképen, amely órákkal a halála előtt készült, és amelyen épp Chapmannek ad autogramot, nem is Chapman látható, hanem maga King!
Lightfoot szerint pedig az író később rejtett utalásokat helyezett el gyalázatos tettére a Holtsáv c. regényében. Továbbá azt is állítja, hogy több levelet is kapott Kingtől, melyekben a szerző arra kérte, hogy hallgasson a dologról. Lightfoot azonban még egy könyvet is írt elméletéről, Stephen King shot John Lennon címmel.
#7 Két kérdés, amit mindennél jobban utál
- Honnan veszi az ötleteit?
Ez az a kérdés, amit mindig megkap, és ami már a könyökén jön ki, ráadásul nem is igazán tudja, miféle választ várnak rá, akik felteszik. Hogy valami ötletkereskedésben veszi őket, hazaviszi és megírja? Szó sincs ilyesmiről. Az ihlet bárhol, bármikor felütheti a fejét. Az ihlet mindig kopogtat. A trükk az egészben az, hogy az ember képes legyen meghallani, és ajtót nyitni neki. „Csak úgy jönnek az ötletek, s hagyni kell, hogy kitörjenek, ennyi. Hagyni kell, hogy kitörjenek.” King egyébként leggyakrabban két, egymástól teljesen idegen ötlet összeboronálásból építi fel regényeit (lásd: Carrie = tamponautomata + telekinézis).
- Mikor NEM ír?
Erre a kérdésre egy ideig az volt a bevett válasza, hogy csak karácsonykor, a születésnapján és július 4-én pihen, mert úgy érezte, ezzel szimpatikusabbnak tűnne a rajongói szemében, mintha egyszerűen bevallaná, hogy minden nap ír. Ha elkezd egy könyvet, egyszerűen nem tud nem írni. Ha kihagy egy napot, a karakterek máris elkezdenek fakulni, a történet máris kezd kicsúszni a kezéből. Lételeme az írás. „Számomra az a kemény munka, ha nem dolgozhatok, és az írás a szórakozás.”
King egyébként délelőtt dolgozik és átlagosan napi 10 oldalt írt. Délután szunyál, leveleket ír, sétálgat, az este pedig a családé. Az írás mellett sokat olvas, kb. 80 könyvet évente.
#8 Stephen King receptje a sikeres íráshoz
„Egy alapötletből indulok ki, és tudom, merre tartok, de nem vázolgatok. Rendszerint van elképzelésem arról, mi történik majd tíz oldallal odébb, de sosem írok le belőle semmit, mert az valahogy gátolja, hogy az ember menet közben érdekes kitérőket tegyen. Theodore Sturgeon mondta nekem egyszer, hogy szerinte az olvasó csak akkor nem fogja tudni, mi történik legközelebb, ha az író sem tudja ezt. Én mindig ilyen helyzetben írok. Sosem tudom biztosan, merre kanyarodik a történet, hogyan fog alakulni.” – olvasható a Kísértetszív c. életrajzi könyvben.
1986-ban, a Writer júliusi számában megjelent egy cikke „Hogyan legyünk sikeres írók – tíz perc alatt” címmel, melyben a kezdő írók számára gyűjtött csokorba mindent, amit a mesterségről tud, és a szabályokat, amiket szerinte mindenkinek be kell tartania, aki sikeres íróvá akar válni. Az „Írj sokat, olvass sokat” aranyszabály mellett a legfontosabb tanácsait 12 pontba szedte:
- Legyél tehetséges!
- Fogalmazz tömören!
- Legyen önkritikád!
- Irts ki a szövegből minden felesleges szót!
- Sose nézz a kézikönyvbe, ha piszkozatot írsz!
- Ismerd a piacot!
- Írj szórakoztatóan!
- Folyton ezt a kérdést ismételd magadban: „Tetszik ez nekem?”
- Tudd a helyükön kezelni a kritikákat!
- A megfelelő alázattal tekints ezen szabályokra!
- Ügynökök? Sürgősen felejtsd el őket!
- Ha rossz, húzd ki!
Akkori kutyájával, Marlowe-val, 1995 júliusában, Maine-ben
1997-ben aztán egy egész könyvet készült szentelni a témának, de hamar félretette, mert nem igazán tudta, hogyan is kéne megírnia. Végül 1999 nyarán döntött úgy, hogy befejezi, bármi legyen is, de terve sajnos nem sikerült, mert…
#9 Majdnem meghalt, amikor elütötte egy furgon
A szokásos, négymérföldes délutáni sétáját végezte, a nyaralójukhoz közeli, erdővel szegélyezett földúton - közben megállt még a fák között csurrantani egyet, mielőtt kiért volna az országútra, ahol a forgalommal szemben, a kavicsos útpadkán még egy utolsó mérföld megtétele várt rá. Ekkor kapta telibe egy 1985-ös, világoskék Dodge Caravan.
A furgont vezető Bryan Smith épp a hátsó ülésen lévő rottweilerével hadakozott, mivel a kutya betámadta a hússal teli hűtőládát, amikor a kocsi letért az útról, és úgy elcsapta Kinget, hogy az nagyjából négy métert repült, mielőtt földet ért volna. Smith először azt hitte, hogy egy szarvast ütött el, aztán megpillantotta a véres szemüveget az anyósülésen, ami akkor került oda, amikor az író feje találkozott a szélvédővel.
A segítség gyorsan kiérkezett, a moccanni sem bíró, kitekeredve fekvő író első kérdése pedig az volt, hogy rágyújthat-e, és csak a második, hogy meg fog-e halni? A Paul Fillebrown nevű mentős mindkét kérdésre nemmel felelt, de később elárulta, hogy amikor először megpillantotta Kinget, kizártnak tartotta, hogy kihúzza a kórházig. King azonban kihúzta, ám a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az ottani orvosok nem merték/tudták bevállalni, így mentőhelikopterrel rögtön átszállították egy másik kórházba.
A helikopteren összeesett a tüdeje, de sikerült stabilizálni az állapotát, és a kórházba érve máris nekiláttak, hogy összerakják a romokban heverő Kinget. A fejbőrét 20-30 öltéssel varrták össze, a gerince kilenc helyen megrepedt és négy bordája is eltört. A csípője szintén eltört és elcsúszott, s a jobb lábán a combnyaktörés mellett a térdkalácsa kettévált és az alsó lábszára szilánkosra tört.
A felépülése hosszú volt és fájdalmas, de egy maratoni műtétsorozattal összerakták a lábát és a csípőjét. Mire kikerült a kórházból, 24 kg-t fogyott. Óriási fájdalmai ellenére 5 héttel a baleset után újra írni kezdett. Fájdalomcsillapítókon élt, de újra dolgozott. Ekkor fejezte be Az írásról c. könyvét, ill. írta meg az Álomcsapdát, amit mellesleg az egyik leggyengébb művének tart (A rémkoppantók mellett).
Miután rendbe jött, 1500 dollárért megvásárolta a furgont, ami elütötte, azzal a céllal, hogy darabokra törje a járgányt, ami annyi szenvedést okozott neki. Végül lemondott eme ördögi tervéről, és a furgon a roncstelepre került.
Az események aztán olyan rejtélyes fordulatot vettek, mintha csak egy King-regényben történt volna mindez. A következő év szeptemberének 21. napján, azaz éppen King születésnapján ugyanis a gázoló, Bryan Smith váratlanul meghalt. Méghozzá fájdalomcsillapító-túladagolásban. Két évvel később pedig újabb King-regény jelent meg, Rémautó címmel.
#10 Mitől fél Stephen King?
Nagyjából mindentől. Gyerekkorában irtózott a pókoktól, a bohócoktól, a vécébe eséstől. Később attól, hogy képtelen lesz írni. Elmondása szerint a haláltól nem fél, viszont az Alzheimertől retteg. Lefekvéskor pedig a mai napig óriási gondot fordít rá, hogy mindig be legyen takarva a lába, nehogy éjjel egy hideg kéz kinyúljon az ágya alól és megragadja. „A takarók mágikus dolgok, a mumusok kriptonitjai” – viccelődött egy interjúban.
De amitől egész életében betegesen félt, és fél még ma is, az nem más, mint a 13-as szám. Mindent megtesz, hogy elkerülje ezt a számot. Amikor ír, sosem áll meg a 13. oldalnál és sosem ír egy nap kereken 13 oldalt. Az olvasást szintén nem hagyja abba a 13. oldalon, vagy olyan résznél, ahol az oldalszám számjegyeinek összege 13. 13-án (különösen péntek 13-án) lehetőleg nem ül repülőre, de legszívesebben ki se mozdul otthonról. A házuk hátsó lépcsője 13 lépcsőfokból áll, ezért az utolsó előttit mindig átlépi, hogy ezáltal csak 12 lépést tegyen meg.
A rémkirály stílusosan egy kísértetkastély-szerű házban él. Dolgozószobájának mellesleg nincs ajtaja; egy titkos folyosón át lehet csak bejutni.
Bár Stephen King többször is bejelentette visszavonulását, a mai napig képtelen letenni a tollat. Egyszerű halandó számára szinte felfoghatatlan lelkesedéssel és akaraterővel ontja magából hátborzongató történeteit, és kizárt, hogy valaha is felhagyjon eme szokásával.
Jó egészséget és további remek alkotásokat kívánunk Mr. Kingnek, és köszönjük a rémálmokat!
Aki pedig átfogóbban is szeretné bebarangolni a horrorkirály életének lidércekkel teli, tragikomikus útvesztőit, annak azon könyveket ajánljuk beszerzésre, melyek cikkünk megírásához is nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak:
Lisa Rogak: Kísértetszív Stephen King: Az írásról Stephen J. Spignesi:
Stephen King elveszett művei
Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnéd, hogy örüljünk, akkor nyomj rá egy lájkot és kövess minket facebookon is!
