Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

A sorozatjunkie, avagy mit nézel és mit nem nézel

2015.07.12. 22:50 Gevin

A karaktereken múlik minden - mondtam ezt anno valamelyik posztomban. Ezt máig tartom. Ugyanakkor, ha azt vesszük, hogy kit mi tart meg egy-egy sorozatnál, vagy mi készteti megnézésre, akkor nem mehetünk el olyan kardinális dolgok mellett, mint a koncepció, történet, hangulat, kor vagy helyszín és persze a brand, illetve a nevek mellett sem. De a karakterek árnyaltsága, humora, személyisége még mindig az egyik legmeghatározóbb dolog, ha arról beszélgetünk, hogy ki miért néz még mindig, megrögzötten és lankadatlanul sorozatokat.

tumblr_n43au8prgx1qch22vo1_1280.jpg

Most tegyük félre egy kicsit a kvázi új nézőket, vagy a tinédzserek alatt lévő korosztályt (nyugdíjas szintén off) és koncentráljunk a sorozatjunkiera.

Egy bizonyos idő elteltével - kötve a korhoz - az emberben kialakul egyfajta ízlés és érdeklődés, és miután már túl van több évnyi függésen, elég könnyen képes belőni, hogy mi az ami érdekli, amit mindenképp nézni fog, és mi az, aminek esélye sincs. Ez alap. Felejtsük el azt a hozzáállást, hogy "..dehát mindenki megérdemel egy esélyt, még bármi lehet belőle, ne dönts imdb pontszám alapján, a kritikák hazudnak, a kritikusok mindig baromságokat dumálnak" BLA-BLA-BLA, give me a break! Nem áll rendelkezésre végtelen idő, nincsenek már ágyban rohadós nyári szünetek, amikben anno hosszú évadokat nyomtunk le. Az idő pénz, sőt, több annál, úgyhogy mindannak a sok baromságnak, amit az előbb felsoroltam igenis nagy jelentősége van. Tudni kell, hogy mire lehet építeni, kinek a véleményére érdemes adni. A tapasztalatok nem hazudnak, még ha olykor mellé is lövünk pár dologgal, ott egy viszonylag magas pozitív arány, ami miatt látod, hogy működik. És persze ott az örök dupla vagy semmi, amikor egy produkció annyira megosztó, hogy a híre felzabálja a médiát. De egy picit eltértem a tárgytól.

Lindelof és a Lost

Tudom, most mindenki húzza száját, van aki már rég a Google-n jár, de a Lost az egyik legjobb példa arra, hogy fertőz meg tömegeket egy tévésorozat. Lindelofot pedig utáljuk is bármennyire az utolsó évadért meg a blöffökért, azt muszáj elismerni, hogy mekkora dolgot vitt véghez. Alapvetően a fentebb említett kritériumok közül ő rögtön a (számomra) legfontosabbal nyitott: karakterek. Miután ezek készen voltak - és bőven volt belőlük annyi, hogy fekete, fehér, rasszista, vallásos, ateista, kvázi akárki azonosulni tudjon velük - Lindelof előhúzott valamiféle mágiát és az egészet beszőtte misztikummal, természetfelettivel, olyan mindfuck-al, amivel nem sokan tudtak mit kezdeni. Egy számított: NÉZNI AKARTAD! Innentől pedig már megvagy fogva. Persze, ahogy ingadozott a blöffel körülölelt kártyavár, azért egyes nézők is le-lemorzsolódtak, de azért maradt egy elég jelentős massza. Országos adón pedig bőven eljutott annyi emberhez, akik még legalább annyinak továbbadták - mert a legmeggyőzőbb ajánlás és reklám, még mindig szájról-szájra történik, haveri körben - hogy máig vitákat robbantson ki ha szóba kerül bizonyos fórumokon. És ez azért nagy dolog, így vagy úgy, de kultikus státuszig jutott.

lost_sorozatjunkie_cikk.JPG

Egyénre szabva, avagy a kult (The Wire, The Sopranos, Six Feet Under)

Egy angol kollégám mondta, hogy attól jó egy könyv igazán, ha mindig várod, hogy visszatérhess hozzá. Újra belekerülj a történetbe, a hangulatába, az atmoszférájába. Egyre kíváncsibb légy arra, hogy mi lesz a karakterekkel. Szerintem pontosan ettől jó egy adott sorozat is. A Maffiózók azért máig a legkedvencebb szériám, mert nem számít, hogy melyik epizód hányadik percébe csatlakozok be, olyan, mintha visszatérnék egy olyan közeghez, amit mindig is szerettem. Mintha a szereplők régi cimborák lennének, akik sosem változnak meg és mindig ugyanazt a remek szórakozást nyújtják, mint amikor megismertem őket (a Rescue me szintén zenész).

Az sem véletlen, hogyha egy-egy újonnan indult show apropóján előjönnek a nagy nevek, az analógiák és az ajánlások, miszerint, "ha tetszik ez meg ez, akkor ezt meg ezt ne hagyd ki". Minden egyes kriminél szóba kerül, hogy David Simon kultikus The Wire-jénél a mai napig senki sem tudott realisztikusabb produkciót csinálni, amelyben drogdílerek, feketék-fehérek, korruptak, becsületesek, bürokraták egyensúlyoznak egy olyan világ peremén, amely sosem fehér vagy fekete. Anno számomra az első évad kínkeserves csikorgással indult csak be, és idővel mégis azon kaptam magam, hogy minden évad egyre jobban és jobban leköt, szépen lassan pedig a zsenialitás csúcsára emelkedik és a karakterek annyira sajátosan árnyaltak, érdekesek, hogy gyűlölöm és imádom őket egyszerre.

tony_soprano_maff.jpg

A nagy címek. Mert tízből kilencszer hibátlanul beválnak a klasszikusok, amikhez aztán csak nagyon kevesen tudnak felnőni. Mégis általában az embernek hosszú hónapokba-évekbe telik rávennie magát ezek pótlására, hogy aztán egy olyan élménnyel legyen gazdagabb, amit soha sem fog elfelejteni. A legutóbbi például a Six feet under, amelynek utolsó montázsa végérvényesen beleégett az emlékeimbe, amelyre azért az elmúlt éveket tekintve nem sokan voltak képesek.

Amikor valami elromlik (Masters of Sex, Californication, Dexter, The Walking Dead, Game of Thrones)

Érdekes megfigyelni olyan jelenségeket is, amelyek esetében a lassacskán megkopó érdeklődés (szinte észrevétlenül) furakodik be az elménkbe és azon kapjuk magunkat, hogy egy évaddal ezelőtt még imádtuk azt, amit most hatalmas sóhajokkal szenvedve nézünk. A Masters of Sex első évadja briliánsan ragadta meg a kor hangulatát, karakterei sokrétűek voltak, koncepciója, amely a szex vizsgálata köré épült, az '50-es években a tabuk tabuja volt, de élt egy doktor, aki szenvedéllyel telve robogott be a történetelembe, hogy mindezt tanulmányozva úttörő lehessen..., akik nézik, tudják miről beszélek. A második évadra viszont olyan giccsközeli műdrámába csusszant át az egész műsor, amiben mintha minden egyes húzás, fordulat, konfliktus tizedesjegyre pontosan ki lenne számítva. Megnéztem néhány epizódot és valamikor több, mint fél évvel (!) később, amikor semmi más nem akadt a kezem ügyébe fogtam magam és végignéztem az évadot. A karakterek megkoptak, a történet pedig érdektelenné vált. Drámát akartam nézni, de nem ilyet, puff vége, game over, elmúlt a varázs.

dexter_sorozatjunkie_cikk.jpg

Talán a legutáltabb példám, de ott a sokak hedonista haverjává avanzsáló agyas író, Hank Moody avagy David Duchovny, akinek hét évig forgattak az "életéről". Azaz a Californication, amely három évad gyönyörű, térdcsapkodós és könnyfacsaró dramedy hullámvasút után annyi szart kapott, hogy minden elcsesződött. Itt azonban nem kérdés, hogy az íróknál vagy elfogyott a kokain, vagy csak egyszerűen ha beledöglöttek sem tudtak újjal előállni, így a Showtime egykori üdvöskéje lassacskán átment önmaga paródiájába és egy említésre sem méltó, felböfögött befejezéssel álltak elő 7 év (!) után - egy KURVA levél?! Meg egy szaros repülőgépes jelenet?! Get the fuck outta here.

Nem lenne fair, ha kihagynám Dextert. Őszintén szólva a befejezésről sokat nem tudok mondani, mert a mai napig képtelen voltam rávenni magam a megnézésére, miután a legszebb időket idéző hetedik évad után egy ótvar szar nyolcadik következett, a felénél fel kellett adnom (de ez már "a csakazértis végignézem"fejezet kellene legyen).

A Walking Dead és a Game of Thrones a mai napig (a kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva) hatalmas sikerrel fut, több millió nézője van. Én már évadokkal ezelőtt kiszálltam, és utóbbinál még valahol az indok is kézenfekvőbb és érthetőbb: sosem szerettem a fantasyt igazán. De a GoT is alapvetően a karakterekre épül. Sőt, mi több, másból sem áll, mint kurva sok és még több karakterből, akik közé még több és több érkezik. Értem én, hogy az ezer oldalas regényeket Martinnak ki kellett töltenie, de nekem ez már túl sok volt. Két évad után azon kaptam magam, hogy nézem a harmadik évad első részét, de nem tudom miért. Azok a figurák, akiket igazán kedveltem meghaltak, a többiek pedig egy egyre vékonyodó fonal végén lógnak, amely az érdeklődésemet szimbolizálja. Sárkányokat meg tíz rész alatt talán egy percre ha láttam. Eh, hagyjuk abba.

rick_wlaking_dead_big.jpg

A TWD görbéjének lefelé hajlása (nálam) kissé érthetetlenebb. A sorozat miatt vettem meg a képregényt (bár a mai napig azt mondom, hogy Kirkman előszava kenterbe veri az egész első kötet történetét), kiolvastam, még tetszett is. Aztán volt egy "Farm, ahol élünk"-évada a szériának, amit tiszta szívből gyűlöltem (talán mégse annyira, pedig úgy emlékszem) és ott volt a harmadik, ahol repetitíven ismétlődtek a korábbi logikátlanságok és az ostoba párbeszédek ostoba karakterek között, valahol pedig ez lehetett a fő indok. Ha a karaktereid elhiteltelenednek, ha elég sok baromságot beszélnek egy idő után eleged lesz belőlük. A minőség messze nem volt egyenletes, és ha sokáig szarakodnak vele annak meglesz a következménye. Azóta sem gondoltam rá, hogy folytassam.

"..csakazértis végignézem" (Sons of Anarchy)

Avagy Kurt Sutter és a Sons of Anarchy. Négy (majdnem öt) eszméletlenül velős évad után Sutter elkövetett egy nagy hibát. Ő nálam is sokkal bölcsebb volt a kezdetekben a karaktereit illetően. Tudta mennyire fontosak, ráadásul úgy kezdett, hogy az eredendően bűnöző white-trash söpredéket szerettette meg a nagyérdeművel és ezután már a tenyeréből evett mindenki. Egy idő után pedig eljutott arra a pontra, hogy képtelen volt megválni tőlük, pedig a történet, a konzekvencia megkövetelte volna (szeretjük Ron Perlmant, de na). A hatodik évad egy nagy rakás szar volt, egyedül a vége ütött, de Sutter szociopata hajlamait már réges-rég ismertük, szerettük, néztük, aztán eljött a búcsú ideje. A hetedik évad háromnegyedében ment az óriási drámázás, ami nevetségesen erőltetett szenvelgés volt csupán, de Sutterben legalább volt annyi, hogy becsülettel elköszönjön gyermekétől. Két évvel korábban kellett volna.

sons-of-anarchy-jax-_sorozatjunkie_poszt.jpg

Név, Brand, Hype (Breaking Bad, True Detective, House of Cards)

A Breaking Bad az elmúlt tíz év tévétörténelmének egyik legnagyobb bizonyítéka arra, hogyha valami kimagaslóan profi, akkor arra így vagy úgy, de előbb utóbb felfigyel a tömeg. Itt az "utóbb" esete állt fent. Vince Gilligan majdnem a semmiről indult (írt néhány X-akták részt meg a Hancock-ot). Volt egy főszereplője, akit akkor kb azok ismertek akik legalább olyan szerelmesei voltak a Malcolm in the Middle-nek, mint jómagam. Bryan Cranston pedig a legviccesebb karakterek közé tartozott (Ó, Hal..). De nem is ez a lényeg. Két évad után szar se ismerte a BB-t (nekem egy hasonlóan megrögzött sorozatnéző haverom ajánlotta, előtte sosem hallottam róla). Azonnal beleszerettem, mert valami olyasmi volt, ami nagyon nem volt jellemző.

A mai napig imádom azokat a wannabe embereket, akik örömmel hangoztatják, hogy a Breaking Bad első két évada még elég langyos és szar, azt végig kell szenvedni és utána indul be az egész. Nem, nem. A Breaking Bad első, de főleg a második évada KURVAJÓ. Gilligan koncepciója utólagosan visszatekintve kristálytiszta - akkor még nem láthattuk, csak sejthettük. A BB a kezdetektől fogva réteg drámasorozatnak indult, aztán a sorozat rendszeres nézői, rajongói annyit dumáltak róla (mert kellett, megérdemelte), hogy vírusként kezdett terjedni a híre. De mondom, már akkor ütött, amikor még csak egy maroknyi fiatal nézte itthon. Igazából nem volt szüksége hype-ra, de kivívta magának és ezáltal világhírűvé és instant klasszikussá vált. Így is lehet.

breaking_bad_sorozatjunkie_cikk.jpg

Pár napja olvastam azt a röhejes kitalált baromságot egy blog kommentjei között (nem tudom hol álmodták), hogy a True Detective színészfelhozó sorozat. Nem tudom, hogy amikor bejelentették az első évad két főszereplőjét, akkor ki a picsát kellett felhozni és honnan (?), de nálam egyértelmű volt, hogy egy olyan krimisorozat, aminek a főszereplője Woody Harrelson és Matthew McConaughey lesz, ráadásul mindez az HBO gondozásában az egyértelműen kötelező (még úgy is, hogy Mattie csak akkoriban "kezdett" el színészkedni, Mud, Killer Joe).

A második évadot óriási várakozás és égig állított elvárások előzték meg. A TD-ből brand lett, Pizzolatto pedig világhírűvé tette nevét. Így a most futó második szezont, már a főszereplők bejelentésekor elkezdték ekézni egy cseppet, mostanra pedig már odáig fajult, hogy szinte mindenki nézi, de utálja. Vagyis a brand, amit egyetlen évaddal felépített Pizzolatto működik. Más kérdés, hogy az alkotó töretlenül hű önmagához és saját elveihez. Elképzelései, víziói, de legfőképpen írása és látásmódja egy hangyányit sem változott, amit sokan képtelenek megérteni. Pedig nem ismétli önmagát, mégis hű stílusához, a széria második etapja pedig nyilvánvalóan nem tud felérni elődjéhez (mert az valóban kerek és tökéletes), de így is kurva jó, mély, sötét, rohadt és korrupt. Pont amilyennek vártam.

true_d_season_2_sorozatjunkie_cikk.jpg

House of Cards: avagy miért kezdenék el nézni én egy olyan amerikai sorozatot, ami a politikáról szól? A válasz: Kevin Spacey. Gyakorlatilag egyetlen pozitív kritika elolvasása után tudtam, hogy ezt muszáj bepróbálnom, hiába utáltam világéletemben a témát. Azóta is töretlen lelkesedéssel rajongok érte. Néha elég egyetlen név, egy rendező, egy színész vagy karakterszínész és a zsebükben van a néző.

Sosem tudhatod mi az, ami működik és mi az, ami nem, de azért vannak jól bevált sablonok, amelyek egy kialakult ízléskört mindig is lázban fognak tartani. Persze ezzel most rohadtul nem mondtam semmi újat, pusztán a saját magam ízlésén vezettem végig egy sorozatjunkie gondolatmenetét és érveit, amelyek számos ponton ütköznek más sorozatfüggők szokásaival. Vagy te nem így gondolod?

(a vígjátéksorozatok, sitcomok és hasonlók szándékosan nem kerültek elő most, de lehet, hogy egy másik posztban folytatom az elmélkedést, ha lesz rá igény)

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnéd, hogy örüljünk, akkor nyomj rá egy lájkot és kövess minket facebookon is!

3 komment

Címkék: sorozat elmélkedés

A bejegyzés trackback címe:

http://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr567602438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2015.07.13. 10:36:43

@doggfather: A vinyómon már vagy fél éve :).

mondtam "..hónapokba-évekbe.."

REALchris · facebook.com/CHRISbajzat 2015.07.19. 14:16:53

twin peaks,wire,sopranos,
spartacus,lost,fringe,nip/tuck,
pushing daisies,it crowd,american horror story,six feet under,hannibal,wayward pines,scream,true detective. #csakpár :D

és várós: ash vs. evil dead , twin peaks
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...