Ahhoz képest, hogy hány millió rajongó vágyálma teljesült ezzel a sorozattal, meglepően semmitmondó rajttal indult útjára a Dragon Ball Super. Ami persze nem jelent semmit, hiszen se hosszú-, se rövidtávú következtetéseket nem lehet levonni egyetlen röpke epizód alapján. Annyi biztos, hogy Goku és társai visszatértek a tévéképernyőkre, és ez már önmagában is olyan hihetetlen, hogy nem igazán húzhatjuk a szánkat. Amit egyébként nincs is miért húzni, hiszen ha visszaemlékeztek, a Dragon Ball Z is hasonlóan lagymatag kezdés (a bébi Gohan bömböléséről szólt kb. az egész első rész) után forrta ki magát azzá a sorozattá, ami végül 291 x fél órát vett el az életünkből, és mi ennek egy percét se sajnáltuk, és nem sajnáljuk azóta sem.

A legfontosabb, hogy a Super abszolút megőrizte a nagy előd szellemiségét, így 18 év távlatából is teljesen olyan érzés fogott el, mintha csak egy hét telt volna el az utolsó epizód óta. Egyedül a grafika esett át némi ráncfelvarráson, de az is csupán annyiban módosult, hogy szinte észrevétlenül igazodjon a mai elvárásokhoz. A karakterek viszont szemernyit sem változtak, ahogy a hangulat is maradt a régi, hála Toriyama sajátos humorának. És mivel a mester mindig is példátlan tehetséggel kreálta meg a DB világát benépesítő, rendkívül sokszínű és egyedi karaktereket, így valószínűleg hamarosan felüti a fejét egy vagy több gonosz figura is, akik csak arra várnak, hogy a Föld legjobb harcosai lezúzzák őket.

Az első rész kicsit töltelékszagú volt, kicsit semmilyen, de nyilván ahogy a Z, úgy a Super is előbb-utóbb bekeményít, nekünk csak türelmesen ki kell várni. Ennyi év után pedig ez már nem okozhat gondot. Az irány mindenesetre biztató, így komoly eséllyel válhatunk heti fél órára újra azokká a kis lurkókká, akik a kezeiket a magasba tartva küldték az energiát Gokunak a mindent elsöprő, végső támadáshoz. Szerintem nem fogunk csalódni.