Előzetes sejtéseimmel ellentétben Vince Gilligan nem dobbantott miután megrendezte a pilot epizódot, hogy aztán utána pusztán a nevével fémjelezve (ami a Breaking Bad miatt mára aranyat ér) futhasson tovább a széria. Gilligan mindvégig ott maradt - sőt marad is a következő évadra egyaránt - és leginkább ennek köszönhető, hogy a BETTER CALL SAUL nem csupán egy lerántott kópia lett zseniális felmenőjéről, hanem egy önmagában is magabiztosan működő, érdekes, izgalmas és strukturálisan remekül felépített drámasorozat. A tovább mögött SPOILEREK lehetnek.
Persze a BB farvízétől azért nem szabadult meg teljesen. Nyilván a rajongói elvárásokat, a spin-off jelleget nem lehet csak úgy azonnal uccuneki módon kihajítani a kukába, így az első epizódok elég erőteljesen dobálóznak utalásokkal, karakterekkel, helyszínnel és hangulattal, amely Albuquerque szikrázóan tikkasztó sivatagából hasít nekünk egy újabb szelet. Ezért volt itt Tuco (legkedvesebb szociopata spanyol ajkú barátunkat mindig öröm újra látni), ezért (is) van itt Mike (aki pontosan olyan jéghideg, szótlan, kimért sziklaszirt, amilyen mindig is volt) és persze a meghazudtolhatatlan beállítások, az egyedi kameraszögek, a fekete humor, amely mind-mind Villigan szerszámosládájából került elő.
De Villigan pontosan tudta, hogy mindez csak egyfajta plusz réteg, egy "elkerülhetetlen" velejáró, amiért a nép majd odáig meg vissza lesz, ugyanakkor egy teljesen új, eddig ismeretlen sztorit akart elmesélni. Ezért itt még nincs Saul, itt Jimmy McGill van (meg Slippin Jimmy), aki egy pedikűrszalon hátsó szobájából próbálja felfuttatni egyelőre szinte csak gyufásdobozokon létező ügyvédi praxisát. Ez a Jimmy pedig harcol, küzd, hol legális, hol a moralitást hatalmas ezüst színű csúzlival kettélövő módon azért, hogy nagy pénzeket szakítson. De a múltja valahogy mindig seggbe rúgja. Hiába csikar ki halál helyett lábtörést, hiába próbálja helyesen kezelni a vadabbnál vadabb helyzeteket, hiába nem hagyja, hogy a kapzsisága eluralkodjon rajta, hiába old meg gyakorlatilag halott szituációkat, az a fránya karma valahogy mindig kibaszik vele.
A tíz epizód alatt pedig Gilligan elmeséli, egyfajta eredettörténetté téve az első évadot, hogy az alapvetően jószívű, de egy kis csalásra mindig kapható Jimmyből hogyan és miért válik Saul. Hogy a hidegvérű gyilkosok és gengszterek világában az újszülött antilopként remegő vézna Jimmy milyen dumával, milyen istenadta érvelési tehetséggel lavírozik az erőszak klubtagjai között. És mindezt ugyanúgy megteszi a jog nagykutyái között is, akik végül nem azért zabálják fel, mert képtelen velük felvenni a versenyt, hanem mert az áruló onnan támad, ahonnét nem számít rá.
Jimmy esténként aggályok között hajtja álomra fejét a pedikűrszalon kényelmes foteljaiban, mert érzi, hogy nem találja a helyét. Amikor végre talál egy repedést, amelyből karriert építhetne, ami miatt az ereiben felforr a vér és az ügyvédi pálya egy csapásra kinyílik előtte, akkor hirtelen megfosztják tőle. És ez a csapás olyan erőteljes, amelytől kifekszik és visszatér egy hétre Chicagoba, ahonnan származik.
Marco (Mel Rodriguez bombasztikus választás volt), az egykori simlis, betegeskedő múltbeli barát és partner kell ahhoz, hogy Jimmy felismerje miért siklik minden félre az életében, amikor ő a jóra törekszik állandóan. Marco a katalizátor, amely beindítja a folyamatot, hogy Saul megszülethessen. És a legszebb az egészben, amikor már minden sínre kerül, az élete rendeződik és esélye nyílik a karrierre Jimmy megfordul. Rájön, hogy mi az, amiben jó. Rájön, hogy csalni, hazudni, átverni, felültetni mindenkinél jobban tud ezen a világon és ennél kifizetődőbb dolog kevés van az életben számára. Itt kezdődik a Better Call Saul. 8/10
