Kicsiny blogunk életében mindig is fontos szerepe volt a Halloweennak, ami nálunk egyet jelent a horror, azaz a horrorfilmek és rémregények meg mindenféle más borzalmak ünnepével. Reméljük, idén is sikerült egy kellemes virtuális vérfürdőt rendeznünk. Köszi mindenkinek, aki olvasott minket (le ne mondjon eme jó szokásáról a jövőben se!); jövőre újra megnyitjuk a rémségek tárházának kapuit. De addig is lehet szemezgetni az idei felhozatalból, amit jól felsorolunk az alábbi, rettentően ijesztő kép alatt.

Évek óta érlelődik a fejünkben egy 13-as horror toplista, de ezidáig csak nem voltunk képesek összegereblyézni a tagokat egészen mostanáig. Ráadásul most egyben megkapjátok a Viagra által esszenciális daraboknak kikiáltott (hohó, szubjektívebb már nem is lehetne) gyűjteményt egészen 2001-től a tavalyi évig. 13 év terméséből emeljük ki a műfaj vérbő színe-javát.*

Indulhat a kronológiai horror-trip? Jó utazást!

Okkult kalandok a romlás szigetén

Nyomozás és szaglászás, talányok és rejtvények, brutális halálesetek, lélegzetelállító környezet és egy nagy adag misztikum. Címszavakban valahogy így lehetne összefoglalni a The Vanishing of Ethan Cartert, ami egy nem hétköznapi ügy felgöngyölítésére invitál minket, azaz Paul Prosperót, a természetfeletti képességekkel rendelkező nyomozót, kinek bőrébe bújva egy eltűnt kisfiú nyomába eredünk, és hamarosan egy hullákkal kikövezett rejtély labirintusában találjuk magunkat.

Ed Harley (Lance Henriksen) boldogan él kisfiával valami isten háta mögötti kisváros napsütötte, szikár idilljében. Kisboltja van, halálédi sráca, meg a Cigány névre lábhoz szökkenő kutyája. Amikor a nagypofájú városi kölykök két krosszmotorral behajtanak az életükbe, természetesen minden elcsesződik. A kölyök meghal, Edhárliban pedig harmónikaszóra elkezd fortyogni a düh, akár egy ősrégi westernfilmben. Több se kell neki ahhoz, hogy felkeresse az ingovány mélyén rothadó öregasszonyt és megkérje rá, hogy élessze fel a bosszú "tök-fejű" démonját, hogy elégtételt vegyen a felelőtlen csürhén.

Halálos koncert – avagy a szegény ember Fülkéje

Tom Selznick (Elijah Wood) korunk egyik legnagyobb zongoristája. Vagy korunk egyik legnagyobb balfékje? Az emberek mindenestre még nem felejtették el azt az ominózus baklövést, amikor Tom 5 évvel ezelőtti, utolsó előadásán úgy belesült halott mestere eljátszhatatlannak tartott darabjába, hogy azóta se lépett fel a nyilvánosság előtt. Most azonban készen áll, hogy visszatérjen, és újra megcsillantsa ragyogó tehetségét. A baj csak az, hogy nem a lámpaláz a legnagyobb ellensége a zsúfolásig telt színházban, hanem egy őrült gyilkos (John Cusack), aki egy sötét zugban megbújva, mesterlövészpuskája távcsövén keresztül figyeli, és azzal fenyegeti, hogy megöli őt és a feleségét, ha akár csak egyetlen hangot is téveszt…

Galéria az alábbi kép alá rejtve.

Eleve röhejes, hogy az amerikai remake második részének feldolgozását odaadták Hideo Nakata mancsaiba, aki az eredeti japán Ringu-t dirigálta. Nem is igazán tudott mit kezdeni azzal, hogy saját magát kellett reprodukálnia - nem beszélve arról, hogy Gore Verbinski az első résszel úgy odapirított neki, hogy túl sok sansza amúgy sem volt. Az eredmény nem túl meglepő.

Daniel Stamm idei thrillere afféle halvány utózöngéje a Fűrész által kitaposott nyomvonalnak, azaz leginkább az „éld bele magad!”- típusú horrorok határmezsgyéjén mozog, és kissé olyan, mintha a Would you rather-t és az összes hasonszőrű szinonim-zsánert megpróbálták volna újrafeldolgozni. Csak nem sikerült. A 13 Sins helyenként annyira groteszk, röhejes és vicces, hogy az ember nem vele, hanem rajta röhög.

„Gyorsan történt. Harminckét perc kellett ahhoz, hogy elpusztuljon egy világ, és megszülessen egy másik.”

Ha egy könyv megfilmesítési jogai már akkor elkelnek (rettentően magas, 1.75 millió dolláros áron), amikor még nemhogy a kiadásig nem jutott el, de a szerző még az írással sem végzett, az azért már jelent valamit. Hát még ha a rendezői széket rögtön egy olyasvalaki stoppolja le, mint Ridley Scott… De mit tud ez a könyv, amiért már a megjelenése előtt ennyire be voltak zsongva a tengerentúlon?

Nos, A szabadulás már ránézésre is igencsak tartalmasnak tűnik; a Biblia-nagyságú, vaskos kötet több mint nyolcszáz oldalt foglal magában. Keletkezésének története 2006-ig nyúlik vissza, amikor is Cronin kislánya arra kérte apját, hogy írjon egy olyan sztorit, amelyben egy lány menti meg a világot. Az apuka pedig igen sajátosan teljesítette a kérést; a 2010-re elkészült könyv ugyanis minden lett, csak nem lányregény.

A rémálmok holnap folytatódnak.