A nyolcadik utas: a Halál (1979) címszereplőjét egy nigériai srác alakította, akire Peter Archer ügynök véletlenül akadt rá egy londoni pubban (ahová mellesleg a stáb sörözni járt a forgatások után). A szerepre a kezdetektől fogva egy magas, vékony színészt szerettek volna megnyerni, és bár az akkor 26 éves Bolaji Badejo nem volt színész (grafikus iskolába járt), a 218 cm-es magassága és nyúlánk alkata elég meggyőző erővel hatott Ridley Scottra, hogy tüstént ráadja az ijesztő gumijelmezt. Ami mellesleg roppant kényelmetlen volt, mivel rendesen ülni sem lehetett benne, így Badejo kénytelen volt végigállni a forgatási napokat. A szerepre egyébként becsülettel felkészült, még tai-chi órákat is vett, hogy ügyesebben tudjon mozogni a nehéz gúnyában. Összesen 4 hónapot töltött a stábbal, és később már nem kívánt kamerák elé állni. 1980-ban visszautazott Nigériába, és itt is halt meg egy betegségben 1992-ben. Az Alien volt élete egyetlen filmszerepe. 

Klasszikusok vegyesen. Galéria az alábbi kép alá rejtve.

(Az első rész kritikája itt olvasható). A három évvel későbbi folytatáshoz Burton két nagyszerű dolgot is kapott: nyolcvan milliót és szabad kezet. Ez az, amire szüksége volt. Nem lihegett senki a seggében, nem voltak nélkülözhetetlen instrukciók, csak ő és a fantáziája. Ez pedig az eredményen is meglátszik:a folytatás, ugyan nem akkorát, de szintén kaszált és végre teljességében egy olyan világot varázsolt, amire csak nagyon kevesen képesek (Del Toro neve kapásból), úgy, hogy a cselekményt nem alárendelik, hanem mindezen együttesek szolgálatába állítják.

A Batman Returns színtiszta, elvont, nagybetűs BURTON-FILM.

Burton Gotham-je nem evilági. Akadnak pontjai, melyek igyekeznek a valóság illúziójához kötni őket (a ballonkabátos, bézs kalapot hordó nyomozók által beszivárgott noir hangulat briliáns), de alapvetően az egész hangulata, a sajátos atmoszféra pont azt a szürrealista külcsínt adja a Batman univerzumhoz, amitől a ’89-ben született adaptáció a mai napig viselheti a klasszikus billogot.

Kósza 25 év távlatából ez márpedig érdem.

Damon Lindelof olyan, mint a fű. Vannak, akik imádják, vannak akik már a szagától öklendeznek, mások a megszállottjai lesznek. Paranoiát okoz. Miközben a többiek rendszeres fogyasztóvá és önkéntelen függővé válnak. Lindelof produktumai azért igazán effektívek, mert tudattágító hatásuk elvitathatatlan, ha a megfelelő befogadó közegbe jut.

A SyFy csatorna kimeríthetetlen ötlettárral rendelkező gagyigyára újabb szörnyeteget ellett a világra. Ezzel pedig újra eljött az a dicső pillanat, amikor az ép elme térdre kényszerül…

Egy félresikerült űrrakéta-kilövést követően a kilövendő űrrakéta szállítmánya véletlenül egy állatkertben köt ki, ahol egy Stella nevű 8 méteres krokodilt úgy megfertőz szupertitkos nanotechnológiával, hogy a csúcsragadozó megállíthatatlan robotkrokodillá mutálódik, és még jól el is szabadul. A gyaníthatóan egy megcsömörlött állatkerti recepciós által megálmodott történet ezután kétfelé ágazik: míg az egyik szálon az új biológuslánnyal hősködni induló vadőr hajszolja a géprettenetet, ezzel párhuzamosan az említett vadőr tinédzserkorú fia a közeli aquaparkban medencésbulizik más tinédzserkorú fiúkkal és lányokkal. Micsoda balszerencse, hogy az állatkert minden egyes tava összeköttetésben áll az aquapark medencéivel…

Ég a kanóc. Mondhatnám, hogy az, amit az előző évad végén gyújtottak be, de a folyamat már sokkal-sokkal előbb beindult, a hatodik évad végén csak locsoltak rá egy kis benzint. Mi pedig (mint az várható volt), közvetlen közelről lehetünk szemtanúi annak, hogy kinek a lelke ég nagyobb lángon a pokol kietlen országútján. SPOILEREK jönnek.

Jack Nicholson nemcsak a világ egyik leghíresebb színésze, hanem egyúttal minden idők egyik legnagyobb nőcsábásza is. Egyszer, a Playboy-villa inasa egy ott rendezett buli alkalmával arra lett figyelmes, hogy éjjel 2 tájékán Jack egy 25 év körüli, magas, szőke csajjal az oldalán megjelent a kertben - ahol a mutatósabb kocsikat szokták elhelyezni -, majd rövidesen egymásnak estek. Méghozzá egy 1952-es Jaguar Roadster motorháztetején. „Mindketten tökrészegek voltak” – emlékszik vissza az inas, aki még jobban ledermedt, amikor megjelent előtte a Jaguar tulajdonosa. James Caan volt az. Az inas először azt hitte, ki fogja nyírni, amiért nem tesz semmit, de amikor mentegetőzni kezdett, Caan csak ennyit mondott: „Fiam, evés közben nem vesszük el a húst az oroszlántól”.

Hogyan rohanj a veszTEDbe / A Million Ways to Die in the West (2014)

A Ted sikere után Seth MacFarlane teljesen érthető módon vérszemet kapott, így a 2. filmjében író-rendező-producer-főszereplő státuszok mindegyikét magára aggató humorzsák enyhén túlvállalta magát. Szerencsére szó sincs arról, hogy összeroppanna a feladat súlya alatt, de érezhetően húzza a vállát. Bár a sajátosan alpári stílusa kellően felforgatja a vadnyugat gyomrát a maga altesti poénjaival, sajnos összességében kevés olyan emlékezetes, kreatív ötletet integrált a forgatókönyvbe, amitől most egy közepesnél jobb műfajparódiáról beszélhetnénk. Az ötletek híján túlmagyarázott viccek és unalomig ismételt poénok mellett persze egy rakás hasfalrengető MacFarlane-geg és bizarr cameo asszisztál a frenetikus szereplőválasztáshoz, szóval egyértelműen nem egy rossz film ez, viszont nem is lesz éleTED vígjátéka.

Jimmy Cliff - Many Rivers to Cross (Wilfred)

Még adós vagyok egy kritikával a sorozatról, ahol egy ausztrál fickó kutyajelmezbe öltözve próbálja elvezetni Elijah Woodot a boldogsághoz, és aminek utolsó előtti részében Jimmy Cliff könnyfacsaró balladája szurkálja a szívünk.