A 127 óra a 2003-ban sziklák közé szorult Aron Ralston szenvedéseit mutatja be, amiket ő maga is megörökített kézi videokamerájával (igen, azt a bizonyos jelenetet is). A felvételeket azonban a családján és közeli barátain kívül csak Danny Boyle és James Franco láthatta, akik sokkolónak nevezték a látottakat. A film forgatásán pedig ugyanazt a kamerát használták, amit a csapdába esett Ralston használt a Blue John kanyonban. Ralstonnak egyébként fogalma sem volt róla, ki az a James Franco, amíg utána nem nézett, akkor azonban rájött, hogy már több filmben is látta, és biztosra vette, hogy meg fog birkózni a szereppel. Apróságokat leszámítva elégedett is volt a végeredménnyel, azt nyilatkozta, hogy olyan hiteles, mint egy dokumentumfilm. A tesztvetítéseken mellesleg több néző lett rosszul vagy kapott pánikrohamot.  

Alonzo Harris egy arrogáns, amorális féreg. Már az első felbukkanása mindent elárul róla. Nem hagy teret, elnyom, még csak véletlenül sem engedi, hogy kibontakozz, hogy a párbeszédben csak akár egyetlen pillanatig ne ő irányítson. Fekete bőrdzseki, nagy arc, nagy fux, nagy duma. A gettóniggerek okosabbik fajtája, aki azért állt a jófiúk kirakatának oldalára (értsd: zsaru), mert ott sokkal könnyebben tudott érvényesülni a jelvény biztonsága mögött. Alonzo egy morális fekete lyuk, egy erkölcsmentes emberi koszfészek, a kakas a szemétdombon. Császár ő a niggerei közt. És mindent meg is tesz azért, hogy ez így maradjon.

A Kiképzés Antoine Fuqua legprofibb rendezése, David Ayer legprecízebben megírt forgatókönyve (se Utolsó műszak, se Nehéz idők nem ér a közelébe, EZ) és a kétezres évek elejének legjobb zsarufilmje.

Jimmy Fontana - Il Mondo (About Time)

A legjobb nóta egy olasztól, akinek egy borz van a fején - mondja Bill Nighy. A tavalyi év legjobb időutazós filmjéből, ami mellesleg brit és csodákat művel az emberrel. Eddig ötször pörgettem le, mert fantasztikusabb életfilozófiát nehéz találni, mint amit átad minden egyes újranézéssel. Ez a nóta pedig Richard Curtis művének legjobb montázsához kapcsolható, ami egyszerre vicces, megindító és a szívedig markoló. Egy olasz fickótól, akinek egy borz van a fején. A világ.

Vin Dieselnek van egy ikertestvére, akivel egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Paul Vincent mellesleg szintén a filmszakmában működik, vágóként keresi a kenyerét. A tesók vezetékneve meg azért különbözik, mert a Mark Sinclair Vincent néven született Diesel megváltoztatta.

Ez az a film, aminek megnézését NBA-rajongóként még akkor is kötelességének érzi az ember, ha már messziről lerí róla, hogy – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem lesz jó.

Christopher Nolan külön bejáratú operatőre, Wally Pfister rendezői babérokra tör, direktori bemutatkozásához pedig olyan színészek szerződtek, mint Johnny Depp, Rebecca Hall, Morgan Freeman, Cillian Murphy, Paul Bettany és Kate Mara. A Transzcendens címre hallgató projekt egy akció-sci-fi-dráma-thriller hibrid, mely a mesterséges intelligencia, ill. az ember és a gép kapcsolatának témáját járja körül. Premier: április 17.

A keménység rabságában

Amikor egy forró, meleg periódust egy markáns hidegfront szakít meg, zivatarláncokba rendeződhetnek. A zivatarláncok szabályosan rendezett viharfelhők, amik több kilométer hosszúságúak is lehetnek. Az ilyen láncokban kialakulhatnak fejlett zivatarfelhők is, amelyeket szupercellának nevezünk. Filmünk NEM ezeket a természeti jelenségeket mutatja be.  

A Predator forgatásán a Blaint alakító Jesse Venturának a jelmezosztályon a fülébe jutott, hogy a karja kb. egy hüvelykkel nagyobb, mint Arnold Schwarzeneggeré. Ennek annyira megörült, hogy madarat lehetett fogatni vele, indult is rögtön az Osztrák Tölgyhöz, hogy mérjék össze a karjukat, a vesztes pedig jön a győztesnek egy üveg pezsgővel. Hamar lehervadt a vigyor az arcáról, Ventura ugyanis a legnagyobb megdöbbenésére vesztett. Mint az hamarosan kiderült, a furfangos Schwarzi találta ki, hogy szívassák meg, a jelmezesek pedig szó nélkül belementek. 

1914. New York. 15 évvel az H.G. Wells klasszikus sci-fijében bemutatott eseményeket követően a marslakók újabb invázióra készülnek. Csakhogy az emberiség ezúttal felkészült a támadásra. A Földön maradt idegen eszközök segítségével a földi és a marsi technológiát összegyúrva létrehozták saját fegyvereiket. 

Paolo Sorrentino a nihil költője. Olyan elképesztő szuggesztivitással képes mesélni a majdnem semmiről, hogy az döbbenetes. Valódi, olasz eleganciába csomagolt filozófia, amely valamilyen érhetetlen módon gondolatfoszlányokat generál az agyadban melyek folyamatosan frissülnek, áramlanak és hullámzanak. Beállítások, gyönyörűen megkomponált képek, mesteri fényképezés, klasszikus olasz zene és természetesen Sorrentino házi színésze, Tony Servillo. Nehéz lenne egy mondatban körül írni, hogy miről szól a The Consequences of Love (akárcsak legújabb műve A Nagy Szépség, amely mellesleg szintén kiváló darab), de megtalálható benne egyfajta olyan művészi attitűd, amely egyértelműen unique szerzői mozivá avanzsálja.