Évek óta érlelődik a fejünkben egy 13-as horror toplista, de ezidáig csak nem voltunk képesek összegereblyézni a tagokat egészen mostanáig. Ráadásul most egyben megkapjátok a Viagra által esszenciális daraboknak kikiáltott (hohó, szubjektívebb már nem is lehetne) gyűjteményt egészen 2001-től a tavalyi évig. 13 év terméséből emeljük ki a műfaj vérbő színe-javát.*

Indulhat a kronológiai horror-trip? Jó utazást!

2001: Más világ

A kosztümös horror egyik esszenciális gyönyörűségét adta nekünk Alejandro Amenábar a XXI. század elején, mely elegánsan, de piszok profin felépített feszültségből táplálkozva kezdi ki idegeinket, miközben elhaló, soha ki nem robbanó sikolyt kúsztat a torkunkba. Mert a Más világ mérföldekkel messzebb jár holmi egyszerűen "hatásos" szellemes rémfilmtől. A hideg, ködös, sötét és homállyal teli házban, a kulcsra zárt ajtók mögött egy család szomorú drámája lappang, mely mély sóhajokban és zongoradallamokban próbál örökre titok maradni, de végül a fény minden résbe eljut. (Gevin) (kritika)

2002: A kör

Gore Verbinski biztosított arról engem, hogy bármennyi idős is legyek, egész életemben tudjak valami olyanhoz nyúlni, ami belém fagyasztja a szart. Ez mindenkinek más: nekem viszont a kislány a kútból. (Gevin) (kritika)

2003: Két nővér

Danny Boyle 28 nappal később-je ugyan fejből kiverhetetlen túra London poszt-apokaliptikus, elhagyatott depresszív gyönyörűségében, ahol a fertőzött emberek egymást falták halomra és ott hol az emberség pusztán egy maroknyi túlélőben maradt hátra. A választás mégis Kim Jee-woon mindfuck horrorjára esett, melynek hegedűszólója azóta is kísért.. A Két nővér rétegei közé ágyazva egyaránt megvan a koreai horror mesteri innovativitása, a strukturális perfekció, és a kegyetlen családi tragédia feldolgozhatatlan drámája. Horror ritkán ilyen zsigeri és szívet tépő. (Gevin) (kritika)

2004: Fűrész 

A 2000-es évek amerikai horrortermésének minden kétséget kizáróan legmeghatározóbb alakjai, James Wan és Leigh Whannell kevés pénzből, ám annál több lelkesedéssel és kreativitással hozták tető alá minden idők egyik legsokkolóbb befejezésével büszkélkedhető filmjét. Az író-rendező páros pályafutásának első közös munkája egy vérfagyasztóan csavaros, lebilincselően izgalmas és brutálisan ötletes, többé-kevésbé egy helyszínes horror; vitathatatlanul a 2004-es év abszolút legjobbja. (Dr.Jones)

2005: A barlang

Neil Marshall filmje a mai napig az egyik kedvenc darabom, mert mindaz megvan benne amiért anno totál belezúgtam a zsánerbe porbafingó koromban: izgalmas, feszült és iszonytatóan brutális-félelmetes. Sztorija faék, de olyan pofátlanul élvezetes, a dinamikus, már-már akcióhorrorba hajló fináléja (a lassú, de annál részletesebb felvezetés után) döbbenetesen felpumpálja az embert adrenalinnal. 6 nő küzd torka-szakadtáig. Feministáknak ajánlott. (Gevin) (kritika)

2006: Ils

Itt most Aja Sziklák Szeme-nek kéne állnia, amit szívből szeretek istenbizonymondom. Ékes példája azon kevés remake-nek, amelynek érdemes volt elkészülnie (itt bővebben). De a francia horrorhullám egyik legerőteljesebb darabját, mely aljas, de annál hatékonyabb vértelen feszültségépítésével mit nem képes művelni az emberrel, azt muszáj éltetni. Az Ils tömör, rövid és sokkoló. De a bőre majd szétszakad az alatta lüktető suspense-től, mely sosem kulminálódik olyan eszetlen vérontásban, amitől te jobban éreznéd magad. Sőt. Kegyetlen kis rohadék, de ettől jó. (Gevin)

2007: The Girl Next Door

Aki olvasta Jack Ketchum regényét az általában egyértelműen kijelenti, hogy a könyv sokkal, de tényleg SOKKAL durvább, mint a film. Nem tudom, majd egyszer kiderítem. De az biztos, hogy a mozgóképes anyag sem egy fáklyás menet. A terrorizáló erőszakossága alatt dúl az igazi, mentálisan emberéleteket megnyomorító horror. A történet narrátora már az elején, szikár, velős vallomásában a tudtunkra adja mire számíthatunk. Nem hazudik. A Girl next door durva és kegyetlen pubertáskorú white-trash csírákról szól, akik szenvtelenül kínoznak meg egy fiatal lányt, alkoholista, vezérként tisztelt, elhagyott anyjuk nyomására. Gyönyörű film az emberi degenerációról és a szeretet erejéről. (Gevin)

2008: Hívatlanok

Bryan Bertino filmje az a fajta, amely annyira sokkol, annyira kiábrándít, elkeserít saját gonoszságával, hogy szinte azonnal realizálod magadban, hogy ez bármikor megtörténhet. Pláne ebben az aberrált társadalomban. A Hívatlanok szép lassan, egyre nagyobb lélegzeteket véve elzárja tüdődből az oxigént és elkezdi szorítani a mellkasod, míg végül már nem kapsz levegőt. És amikor vége, úgy hanyatlasz le a heverőről a padlóra, hogy végre teleszívhasd magad levegővel. Baromi kemény, társadalomkritikus ösztönmozi, az "éld bele magad" horrorfajta egyik legékesebb példánya. De erős, mint a jó kokain, úgyhogy vigyázz vele. (Gevin)

2009: The Collector

A gyengébb Fűrész-folytatások alkotóinak keze munkája ez a minden logikai hibája ellenére is meglepően jó horror, melyben egy tolvaj betörés közben ébred rá, hogy egy sorozatgyilkos megelőzte, és a házban lépten-nyomon elhelyezett gyilkos csapdák között lavírozva küzdhet a túlélésért. A feszültség szinte a teljes játékidő alatt olyan sűrű, hogy már-már fojtogat, de a film igazi esszenciáját az ötletes csapdák és a gyilkos valamint a betörő közt kialakuló macska-egér játék szolgáltatja, ami hátborzongatóan hatásos. (Dr.Jones) (kritika1, kritika2)

2010: Szerb film

Megrázó, sokkoló, kegyetlen, gyomorforgató, felzaklató és mérhetetlenül brutális. Címszavakban valahogy így lehetne körülírni minden idők egyik legdurvább és legbetegebb filmjét, ami határokat nem ismerve tiporja össze a néző lelki világát. Hogy ez volt-e 2010 legjobb horrorfilmje, abban nem vagyok biztos, de hogy a legemlékezetesebb, abban igen. (Dr.Jones) (kritika)

2011: Insidious

Ha a nézőre a frászt kell hozni, abban a már a 2004-es esztendőnél említett James Wan – Leigh Wannell párosa verhetetlen. A hátborzongató hangulatkeltés és az ijesztgetés mesterei az elmúlt 13 év egyik legfélelmetesebb kísértetfilmjét hozták össze, és bár ezúttal is érezhetően kevés pénzből dolgoztak, az istenadta tehetség és a töretlen lelkesedés ismét egy roppant hatásos filmet szült. Az Insidioustól garantáltan ki fog rázni a hideg. (Dr.Jones) (kritika)

2012: Ház az erdő mélyén

A geekek koronázatlan királya, Joss Whedon tollából származó történet Drew Goddard keze által megelevenedve első ránézésre csupán egy sablonos tinihorrornak tűnik, ám a felszín alá bújva feltárul előttünk az egész horrortörténelem. A Ház az erdő mélyén azonban nem csupán tisztelegni kíván a műfaj nagyjai előtt, hanem Whedon sajátosan imádnivaló humorával sablonról-sablonra ki is figurázza azokat, hogy az egyszerű tucathorrorból zseniális zsánerparódiává váljon. (Dr.Jones) (kritika1, kritika2)

2013: Maniac

A 2013-as év legjobb, legstílusosabb horrorfilmje valami egészen elképesztő erővel kényszeríti bele a nézőt a maga zaklatott, rideg atmoszférájába, hogy Elijah Wood félelmetes játéka az egyik leghátborzongatóbb zenei anyaggal kiegészülve sokkoljon. A film legnagyobb sajátossága, hogy szinte mindent egy sorozatgyilkos szemével látunk, mintha a saját kezünkkel sújtanánk le az áldozatokra. Szokatlan stílusú, nyomasztóan beteg film ez, de pont ezért olyan különleges és maradandó élmény. (Dr.Jones) (kritika)

*Néhány filmet különféle fesztiválokon már jóval a moziba küldésük előtt bemutattak, így előfordulhat kisebb csúsztatás az évszámoknál. Ezekben az esetekben elég szabad kezet adtunk magunknak a döntésben, hogy melyik évhez is soroljuk az adott filmet, de leginkább a mozipremier felé húztunk.

Természetesen lehetetlen lett volna részünkről az elmúlt 13 év minden egyes horrorfilmjét szemrevételezni, de az általunk látottak közül ezek tetszettek nekünk a legjobban.

És Nektek?