Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Frank (2014)

2014.10.19. 22:26 Gevin

Megfoghatatlan. Lenny Abrahamson egy olyan dologról mesél, amibe nem lehet belekapaszkodni, ami kicsúszik a kezeid közül. Hangok, ütemek, ritmusok és érzések. A tehetség nem tanulható. Megadatik. Vagy nem. A Frank alapvetően nem a zenéről, nem a zenekarról, vagy annak kínkeserves útjáról regél, hanem az egyénről, aki mindent - kerüljön az bármibe is - feláldoz az önkifejezés oltárán. (A poszt további része spoileres lehet).

Frank kritika.jpg

Már az önmagában elég sokat elárul, hogy a címszereplő, az absztrakt, különc figurákból álló banda frontembere egy bazinagy műanyag, rajzfilmfigura beütésű fejet visel. Kvázi kirekeszti a külvilágot. Az ő fejébe rajta kívül senki sem léphet be. És, ami ott zajlik, az egy zárt, idegeneket távol tartó, saját bensőséges világ, melyben Frank (Michael Fassbender, aki mindössze tíz perc erejéig válik meg a "fejétől") keresi a tökéletes hangzást.

Jon (Domhnall Gleeson, Írország legújabb üdvöskéje) puszta véletlen folytán kerül be a csapatba. Egész életében félig kész dalok duruzsolnak a fejében, de sosem képes jól megalkotni őket. Frank közelében azonban ráébred, hogy ez a forrás, ez a lehetőség, ez a közeg az, amely elhozhatja számára az inspirációt, melyet mindig is keresett. Téved.

Az atmoszféra, az ír tájak már-már szürreális gyönyörűsége, a harsány, velős karakterek szinte azonnal beszippantják a nézőt. Nincsenek nagy revelációk, egyértelmű magyarázatok, vagy fülbemászó dalok (a zene melyet rögzítenek az underground legmélyebb bugyraiból tör felszínre, és egyáltalán nem érdeke, hogy egy nagyobb réteget megnyerjen magának). Hangulat van. Nagybetűs művészet, mely sohasem teljesen egyértelmű, kaotikus, őrült, beteg, felemelő és lehangoló egyszerre. Veszettül inspiráló.

Don (Scoot McNairy), az egyik tag meg is jegyzi a sikeréhes Jonnak: eljön az a pont, amikor te akarsz Frank lenni. Vagy úgy érzed, hogy lehetnél Frank. De sosem lesz így.

A film talán legsokatmondóbb jelenete, amikor Amerikában, nagyszínpadon, idő közben verbuválódott rajongók előtt Jon fellép Frank-kel. Frank összeomlik. Hogy mitől? A zenétől, mely nem az övé. Fizikailag rosszul lesz tőle, mert szar.

Frank kritika2.jpg

Jon ekkor még nem, de egy családi látogatás alkalmával jön csak rá, hogy mit is tett. Frank beteg. Mentálisan. De a legnagyobb gyomros (hiszen ez azért már kezdetben sejthető volt, egy férfi műanyag fejjel a nyakán, amitől se fürdéskor, se alváskor nem hajlandó megválni egyáltalán nem normális) nem ennek az információnak a tudatosítása, hanem azé, mikor rájön, hogy a címszereplő gyermekkora tökéletes volt. Nem volt hátrányos helyzetű, az apja nem verte, az anyja nem volt alkoholista vagy drogfüggő. Boldog otthonban nőtt fel. Nincs meghatározó forrás, nincs radikális gyermekkori trauma mely inspirációt szolgáltat újra és újra. Jon gyermekkora szintén zavartalan és boldog volt. Egy dolog különbözteti meg őket: egyiküknek jutott tehetség. 7/10

komment

Címkék: dráma filmkritika 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr826808989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása