A folytatás, amiért ölni tudtunk volna
Közel egy évtizednyi várakozás előzte meg az ez idő alatt klasszikussá érett Sin City folytatását, ami kicsit a Fanboys című filmet jutatta eszembe, amiben néhány megszállott Star Wars rajongó elindul betörni George Lucas otthonába, hogy elsőként láthassák az első epizódot, de csak a vetítés kezdetekor ötlik fel bennük a mindenki által elfeledett, rohadtul valótlannak tűnő, de mégis igen zavaró kérdés: mi van, ha szar lesz? Nos, nyugodjatok meg, mert attól megnyugszotok: a Sin City 2 nem lett szar.
A bűn városa, Basin City éppen olyan, amilyennek emlékeinkben megőriztük: reményvesztett, korrupt, sikoltástól és fegyverropogástól hangos, vérgőzös pokol. Olyan város ez, ahol sohasem süt a nap; ahol a vészterhes éjszakák fülledt melegében végig ott lappang az erőszak, a halál lehetősége; ahol a mocskos, húgytól és vértől bűzlő utcákon kóborló emberek velejéig romlott, megcsömörlött gyilkosok és kurvák mind. Elkárhozott lelkek, akiket csupán egyetlen dolog köt össze: a bosszú. Ez az egyetlen nyelv, ez az egyetlen érzés, ez az egyetlen hajtóerő.
Az első rész keserű sorsú, kiábrándult karakterei megmaradtak ugyan, de már koránt sem olyan árnyaltak, koránt sem olyan elevenek. A belső monológok éle eltompult, a párbeszédek közhelyei pedig elsiklanak a fülünk mellett. Frank Miller óriási vágya a mesélésre elapadt, így kiveszett Sin Cityből az a rothadó, bűnös szív, ami annyi stílust pumpált az első rész vénáiba, hogy nemcsak minden idők legjobb képregény-adaptációi, hanem minden idők legjobb filmjei közé is emelte azt.
A történet szálai most is kígyókként tekeregnek előre, melyek időnként elsiklanak egymás mellett, máskor összefonódnak, majd szétrebbennek, hogy később újra összegabalyodhassanak. Sajnos azonban a szerteágazó cselekmény ezúttal nem a történet összetettségét, ill. annak drámai mélységeit szolgálja, hanem éppen azok hiányát palástolja. De ha belül már nem is lüktet úgy az a mindent elsöprő, nyers erő, kívül még megmaradt mindaz a vibráló egyediség, ami a Sin Cityt egy élő képregényfüzetté avanzsálta.
Robert Rodriguez biztos kezű rendezése az első másodperctől megbabonáz, s állandó fenyegetettséget, zaklatottságot árasztó fekete-fehér-színes képsorai őrjítően jó hangulat-adagok svédasztalává sűrűsödnek össze. Mohó szemeink pedig vadul falnak mindent, amit Rodriguez eléjük tesz: a rajfilmszerű autós üldözéseket, a vérpatakokba zúduló nyers brutalitást és a ritmusra vonagló, fedetlen női testeket egymásra halmozó látványorgiát. Egy percünk sincs unatkozni, mialatt Mickey Rourke, Josh Brolin, Joseph Gordon-Levitt és sok más keményfiú töri ripityára egymás csontjait, a kilenc év alatt egy percet sem öregedett Jessica Alba riszálja kerek hátsóját és Eva Green mellbimbói szinte átszúrják a vásznat.
A rettentően menő, lehengerlően látványos képi megoldások és a szexuálisan túlfűtött közjátékokkal megszakított, komikus-brutális akciójelenetek dübörgése teszi egy nem zseniálisan jó, hanem egész egyszerűen csak kurva jó mozivá az A Dame to Kill Fort. A folytatás kétség kívül csupán árnyéka lehet a kultikussá vált Sin Citynek; egy felületes és kissé lélektelen, de ugyanakkor piszkosul hangulatos, dögös és brutális árnyék, ami még mindig képes bekebelezni és bemocskolni a lelked, ha akarod. Márpedig akarni fogod.
SIN CITY: ÖLNI TUDNÁL ÉRTE
(Sin City: A Dame to Kill For, 2014)
amerikai akció-thriller
játékidő: 103 perc
rendezte: Robert Rodriguez, Frank Miller
főszereplők: Mickey Rourke, Josh Brolin, Eva Green, Joseph Gordon-Levitt, Jessica Alba, Rosario Dawson, Ray Liotta, Michael Madsen, Jamie Chung, Bruce Willis, Powers Boothe, Dennis Haysbert, Christopher Meloni, Jeremy Piven
