The Leftovers (7 rész után)

Kiszámíthatatlan. Váratlan. Completely Unpredictable. Nem, hét rész után sem tudom, hogy Damon Lindelof és Tom Perrotta hova a fenébe vezeti az HBO aktuális showját, de mindaz amit és ahogyan művelnek lebilincselő. Éjfekete, drámai, depresszív, izgalmas, perverz és megmagyarázhatatlan egyben. A The Leftovers egy olyan massza, amely ugyan sosem lesz a kedvenced, de nem bírsz leakadni róla. A szimbólumhegyek, karakterepizódok, WTF-pillanatok és a biblikus zene folyamatosan a bőröd alá mászik. Habár az első évad egyértelműen pusztán expozíció valami sokkal komplexebb, nagyobb, és univerzumon túli misztikumhoz, annak kétségkívül baromi hatásos.

Ray Donovan 2. évad (5 rész után)

Van egy elméletem: miszerint Ray Donovan csak azért létezik, hogy legyen valami mesterségesen előállított száz (értsd: 100) százalékos COOL-ság a világban. Így nagybetűvel, nagy arccal, nagy bicepsszel, nagy farokkal és nagy bankszámlával. A recept, a történet mit sem változott az első évadhoz képest, hacsaknem annyiban, hogy a Donovan család a nagy szarból, igyekszik még nagyobb szarba keverni magát, majd onnan valahogy kivergődni, úgy, hogy azt még véletlenül se tudja meg egyik fontos családtag sem. Ha ez lehetséges, Ray még kevesebbet beszél, de ha meg is szólal, a mondandójának alapvető lényege mindig, minden esetben az, hogy "Elintézem!. Mondom bazmeg, elintézem!" Közben a csillogó luxusvillában élő család többi tagja (főleg anyu) egyre elhatalmasodó személyes válságba kárhoztatja magát, ezáltal a gyerekekre sem tud-akar(?) igazán koncentrálni, akik ehhez mérten csapkodnak napról napra nagyobbat a szarba. Közben Ray hullák, FBI-ügynökök, meghúzható újságíró cafkák, és persze a manipulatív ősellenség apja közt igyekszik még szűkszavúbbnak és még kúlabbnak tűnni. És nem hiszed el, de sikerül neki. Az a kép, ahogy a Donovan família az asztal köré gyűlik, mikor apjuk hazaállít egy pizzával, miközben a bűneik csak úgy perzselik őket belülről és egyre hatalmasabbra duzzadnak elképesztően gyönyörű. A férgekkel, hullákkal, gonoszsággal, hazugsággal és múltbéli, eltörölhetetlen bűnökkel teli AMERIKAI ÁLOM. Ugye, hogy kurva szép.

Satisfaction (4 rész után)

Kismilliószor láttuk már a képernyőn hogyan mennek tönkre házasságok, a hűtlenség, a hazugságok, meg nem értett és be nem teljesült vágyak oltárán, de az Usa új sorozata mintha egy hangyányit új perspektívából közelítené meg ezt a jelenséget. Alapból ott van a két, megosztott nézőpont, ahogy férj és feleség a saját kis világában próbál kitörni, megízlelni a szabadság, az elfojtott vágyak mámorító ízét. Még ha ehhez be kell sétáljon is az életükbe egy hímringyó. A Satisfaction egy remek nyomvonalon elindult párkapcsolati dráma, amely önmagunk újra-felfedezéséről, életünk átértékeléséről és a fejlődés analizásáról szól dióhéjban. Persze apróbb dramaturgiai hegek nélkül most sem ússzuk meg, de ritka az efféle sorozat, és még elenyészőbb a száma annak, amely képes tartani a színvonalát egy jól felvezetett kezdés után. Mellesleg Stephanie Szostak igazi aranyérmes MILF, a szó talán nem legklasszikusabb értelmében véve, a zeneválasztás pedig briliáns és találó.