Damon Lindelofot a munkássága alapján lehet egy picit többen küldenék el a picsába, mint ahányan fejet hajtanának előtte. De egy valamit le kell szögezni: a faszi eszméletlen nagy talentummal rendelkezik a hatásos expozíció és a karakterdráma szövögetésében. Legújabb tévés garázdálkodása éppen ezért halad jó úton ahhoz, hogy a Lost régóta keresett, méltó utódjává avanzsáljon effektíve rövid idő alatt. Nem meglepő tehát, hogy a már lement három rész alapján a tömeg igen tetemes mennyiségben morzsolódik lefelé, pedig aggodalomra nincs ok, éppen ellenkezőleg. (A kritika további része szintén spoilermentes).

Az emberiség két százaléka eltűnik a Föld színéről. Bumm. Kész, vége, nyomuk sem marad. Mi az isten történt?! Ki a franc tudja. Gőzük sincs az egészről, pedig tudósok, átlagpolgárok, rendőrök meg nyilván bazi sok istenhívő ember keresi a válaszokat. Immáron 4 éve, de semmire sem jutottak. Illetve annyit azért sikerült összehozniuk, hogy a meghagyott 98% százalék a bűnös maradék. Isten felemelte az arra érdemeseket és a többinek hagyja, hogy elpusztuljon a földön, gyarlóként. A fonalat a történet 4 évvel később veszi fel egy Mapleton névre hallgató kisvárosban (apró közösség, misztikus történések, szimbólumhegyek, ismerős?), ahol középpontban egy olyan család áll, akik éppenséggel nem vesztettek el senkit azon a bizonyos napon a szeretteik közül. Mégsem tudnak felejteni.

Lehet Lindelofot sok mindennel vádolni, de az elvitathatatlan tény, hogy remek érzékkel képes a misztikumot a dramaturgiai panelek közé szivárogtatni. Ez tette anno a Lost-ot azzá, ami. Ahogy rákényszerítette a nézőket arra, hogy úgy várják a következő epizódot, mint heroinfüggő a soron következő adagot. Csakhogy mára a nézők is tapasztaltabbak. Tisztában vannak vele, hogy a Leftovers előreláthatóan sokkal több kérdést, talányt és megmagyarázhatatlan eseményt vet majd fel, mint amennyi válasszal képes majd szolgálni.

Veszett kutyák, fehér köpenyes, láncdohányos néma szektatagok, víziók, állattetemek, ismeretlen és furcsa névtelen idegenek kószálnak majd fel-alá Mapleton városában, amely sok néző gyomrát előre megfekszi. Épp ezért lehetséges, hogy a hirtelen kommersz tévédrámák közé betuszkolt Leftovers ugyanolyan hamar is fog kikopni onnan, hogy a rétegsorozatok panteonjában kezdje el kibontogatni szárnyait. És talán pont ez kell majd neki, ahhoz, hogy óriásit robbanthasson. Ami ugyanakkor nem feltétlenül válik hátrányára (már ha nem esik akkorát a nézettsége, hogy a kaszás árnyékot vessen rá), hiszen azok, akik maradnak, pontosan tudatában lesznek annak, hogy mire is számítsanak. És a szimbólumok útvesztőjében nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a karakterdráma csak úgy bugyog. Ismerős, mégis új, depresszív, de érdekes, vad, ösztönös, de realista. Lindelof márpedig a válaszokban sosem volt igazán jó, a karaktereit mindig is remekül tudta irányítani (mégha ezúttal az alapanyagot Tom Perrotta is szolgáltatja ehhez).

 Azaz: kurvára halvány gőzünk sem lesz arról, hogy a tudat-tágult Lindelof, szimbólumokkal roskadásig pakolt vonatát mikor és hogyan siklatja majd ki, de legalább mi már régóta tudjuk, hogy az ÚT számít. Csak az a lényeg, nemde?! 8/10