DiCaprio azt nyilatkozta egy interjújában, hogy az élet nem a pénzről szól. Hát neki már biztos nem. Ellenben Jordan Belfort számára az egész tetves élet a pénzről szólt. A hatalomról, a pörgésről, az infantilis hedonizmus hajszolásáról egy olyan élet tükrében, melynek minden kibaszott percét élvezni kell. Vagy a koksztól vagy a puncikban való elmerüléstől, vagy a kettőtől egyszerre egy időben. Ez Jordan Belfort, aki kijelentette, hogy milliomos lesz - nem is kellett rá sokáig várnia.
Valószínűleg pofátlanság lett volna Scorsese mestertől ha harmadjára is leforgatja a Nagymenőket, ezért inkább most témát és kontextust váltott. Bár semmiképpen sem szabad elmenni a tény mellett, hogy DiCaprio meddig rágta a fülét az öreg mesternek míg végre rávette, hogy csinálja meg a Wall Street farkasát. Azt pedig mindnyájan tudjuk, mi, akik már ismerjük őt, hogy eszméletlen egyediséggel képes mesélni a kívülről csillogó élet belső rothadásáról. És Jordan Belfort története sem más. Csak sokkal több benne a kokain meg a punci.
Mindezek ellenére Scorsese stílusának kihangsúlyozása egy icipicit megkopott. Sokkal kevesebb olyan igazi minőségi, ösztönből, tehetségből fakadó pillanatot véltem felfedezni (pl amikor a hajón szembeszállnak egy 6 méteres hullámmal), amely klasszikussá, filmtörténeti mérföldkővé tette két ragyogó gengsztereposzát. Pedig a Wall Street Farkasa a felszín alatt valahol ugyanolyan gengszterfilm, csak személytelenebb, harsányabb, csapongóbb és komikusabb minden korábbi művénél.
Azért szórakoztató, mert minden jelenetében minimum 13-szor hangzik el egy ízes káromkodás, fogy el néhány tudatmódosító pirula, meg hat utca az orrban, aminek következményein majdhogynem térdcsapkodva lehet vihogni az egész helyzet szürreális keresztmetszetén. De közben az egyén távol marad, az empátia elveszik a sok fehér porban és sütőporos orrhegyekben, a karakterek érdekesek, de gyakran túl felszínesek és ha azt vesszük, itt végül is ki a frásznak kellene/lehetne drukkolni?! Mert, ahogy Jordan is elmondja a végén, ne felejtsük el, hogy még mindig kibaszott gazdag.
DiCaprio briliáns, Jonah Hill röhejes, de Joe Pesci-utódnak ha tízszer ilyen tehetséges lenne is kevés volna, Kyle Chandler szűkre húzott pupillái pedig messze nem idézik azokat a figurákat, akik végül mindig bekasztlizzák a nagyhalakat.
Az egész mozi egy szürreális felemelkedés-bukás sztori csak ezúttal öltönyös brókerarcok keverik a paklit, akik annyi kokaint esznek, amennyit nem szégyellnek, punciról puncira járnak és rohadt tehetségesen beszélnek a kagylóba arról, hogy az embereknek mit és miért érdemes, KELL, muszáj most venniük, ha nagyon hamar nagyon gazdagok akarnak lenni. Atmoszféra, stílus, csillogás, kontextus, történet. Scorsese tálal és a végére természetesen jól is laksz, sőt (a filmnek gyakorlatilag még talán 2 óra játékidő sem kellett volna), de miután kiszállsz a ringlispílből melynek eszméletlen pörgése közben kokain havazik, három luxuskurva lovagol a farkadon miközben te száz dollárosokat dobálsz a szélbe rá kell jönnöd, hogy ez az élmény már korántsem olyan újszerű, mint amilyennek látszik. Persze ettől még kurvára élvezni való. 7/10