Az első rész nyilvánvaló anyagi, kritikusi és közönségsikere (5 Oscar) elkerülhetetlenné tette egy esetleges folytatás lehetőségét. Hisz tudjuk, Hollywood mindig megfeji, amit meglehet (gyakran azt is, amit nem). Az idő azonban mára igencsak elhasználttá tette Ridley Scott filmjét, ennek ellenére még mindig megvan benne néhány olyan elképesztően feszes pont, amelynek sokkhatása beleég az ember tudatába. A tíz évvel később játszódó cselekmény már elvesztette azt az utánozhatatlan karizmát, egyediséget melyet az első rész kínál: a pszicho-thriller kikopott, maradt a horror. Amely a tudat belső falait brutalitásával mázolja ki vérrel, és ami már nem az elménkben fúrja magát kényelmetlenül mélyre, nem a képzeletünkben hátborzongató, hanem magán a vásznon.

A közepesnek erős jóindulattal nevezhető játékismeret múltammal nem lennék túl hiteles, ha most mindenféle agyoneszkábált szakzsargonnal kezdenék el dobálózni, úgyhogy nem is teszem. De az AC-szériáért, illetve a TPS jellegű game-ekért a lelkemben lévő gyermek mindig óriásiakat üvöltött örömében (néha még ma is). Úgyhogy a kalózok közé teleportált templomos lovag azért képes megmozgatni fantáziámat, az amúgy játékokkal szembeni rideg érdektelenségem ellenére. Szóval, aki velem egyetemben csípi a kaszabolós-kombós-fehércsuklyás bérgyilkost az tapadjon a play gombra.

A Capcom baromi ígéretesnek tűnő játéka 2084-be kalauzol el bennünket, méghozzá Neo-Párizsba, ahol egy Nilin nevű nőt irányíthatunk. Nilin egykor memóriavadász volt, azaz képes volt ellopni vagy módosítani mások emlékeit. Ám egy agymosást követően hősünk a saját emlékeinek mondhat búcsút, illetve mondana, ha hagyná magát, de őt nem olyan fából faragták. Elindul hát, hogy ellenfeleit szétcsapva visszaszerezze tőlük emlékeit, s rájöjjön, ki is valójában. Erre pedig rendkívül szépen kidolgozott környezetben lesz lehetőse, vagyis lehetőségünk, és a játék akcióban sem fog szűkölködni, a Remember Me ugyanis a verekedős játékok néhány stíluselemét is beépítette főleg a közelharcra koncentráló játékmenetébe, amely így 50 ezer különféle kombót tesz lehetővé a bunyók során. A gamma Amerikában június 4-én, nálunk 7-én jelenik meg, mindhárom fő platformra. De most már beszéljen helyettem az egy kattintásra lévő videó. 

Legújabb rovatunkban klasszikus sorozatgyilkos-filmekkel foglalkozunk, úgyhogy tessék felkészülni a tébolyult, szociopata és egyéb aberrációktól szenvedő (kéjelgő?), torzult elmék befogadására és felelevenítésére.

Dr. Hannibal Lecter. Pszichiáter. Sorozatgyilkos.

Már Jonathan Demme klasszikusa előtt is voltak mozik, amelyek a sorozatgyilkos témakört barangolták végig különböző szemléletekkel. Demme '91-es műve azonban maga a pszicho-thriller és a karcos feszültségtől izzó krimi mintapéldánya, az archetípus, amely bemutatta, hogy a legveszélyesebb lény nem a primitív, agresszív és elfajzott emberi korcs, hanem a szuperintelligens szociopata. A kifinomult szörnyeteg, aki frakkba öltözve, Mozartot hallgatva harminc éves francia bort iszik miközben ezüst villával fogyasztja el az emberi agyat. Hollywood ikonikus gyilkosai joggal és örömmel fogadták őt maguk közé (pedig a film még csak nem is az ő kergetéséről szól).

A Fantasmania Online Játékbolt nem bír magával, ezért ismét nyereményjátékot hirdet; ezúttal Terminator figurákért folyhat a véres versengés. Ahogy lenni szokott, most is három forduló lesz - azaz három kérdésre kell helyesen válaszolni -, viszont nyertes csak kettő. A nyeremény pedig Terminator Endoskeleton bólogató figura és egy 10 cm-es Terminator Endoskeleton lesz. Képek, kérdés és részletes infók a tovább mögé rejtve, de érdemes szétnézni a Fantasmania honlapján is. 

Első blikkre egy rossz viccnek tűnt a Warm Bodies névre keresztelt produkció - melyben egy zombi szerelmes lesz az általa elfogyasztott agy tulajdonosának barátnőjébe -, ám időközben kiderült, hogy nagyon is ígéretes és különleges romkomról van szó, melyben Teresa Palmer mellett napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésze, a főként az X-Men: Az elsőkből és a Skinsből ismert Nicholas Hoult brillírozhat. Április 11-én ér el a hazai mozikba, előszeretettel várjuk. 

Ken Loach filmje kezdetben valóban megidézi a legkeményebb brit mozikat, ahol a fiatal potenciális bűnözők melegítőben flangálnak Anglia utcáin és a káromkodásaik kötőszóként funkcionálnak. Soha nem volt tisztességes munkájuk és a jövőképük alapján ez valószínűleg így is marad. Miután ez a nyers expozíció megtette hatását, éles váltással a film átcsap valami jóval könnyedebb, fogyaszthatóbb és szeretetre méltó komédiába.