"Rendőrség faszfej, húzd el a beledet vagy hívom a nejedet, hogy vigyen haza!"

Minden valamirevaló bűnügyi történetbe kell egy olyan fickó, mint Bud White (Russell Crowe). Szikár, jó kiállású magabiztos zsaru, akit nem érdekelnek a következmények, makacsul törtet, a saját feje után megy, előbb üt, aztán kioktat vagy elküld a francba. Curtis Hanson klasszikus krimije alapból pazar karakterekkel zsúfolt zsánermutatvány, és lehet, hogy nem Crowe-é a leglátványosabb szerep, de hogy a leghálásabb az biztos.

Nem nagyon szoktam én ilyen hatásvadász bizbaszokkal dobálózni, de ez a legújabb PS4-et reklámozó, több, mint három perces promócucc baromi jó. Egy virtuális és valódi konzolgeneráció fejlődése, felnövése, mosolya - amihez persze mindig társul a videojáték. Ironikus, hangulatos faszaság, meglátod.

Na, akarod már a PS4-et?

John Murphy - Surface of the Sun (Kick-Ass)

A második rész abszolválása utáni enyhe csalódottságomat enyhítendő, idézzük fel a Kick-Ass egyik legfaszább jelenetét, ami az erőszakosság, a humor, az önironizálás és a film minden szatirikus felhangja ellenére olyan kiválóan működik, mint a legjobb képregény adaptációkban (na például többek között ez is hiányzik a 2. részből).

Azzal, hogy Matthew Vaughn kiadta a kezéből a projekt dirigálásának jogát, Mark Millar baromi sikeressé vált képregényének filmvásznon való folytatásának a minősége kétségessé vált. Ennek  a ténynek pedig bizony volt létjogosultsága, mert a második részből hiányzik mindaz a kúlság, lazaság, humor és kínmentes önirónia, ami olyan zseniálissá avanzsálta az első részt. Igen: a Kick-Ass baszott jó műfaji bravúr volt 2010-ben.