Volt idő, amikor Wes Craven 6 perc alatt képes volt atmoszférát teremteni, hogy aztán a továbbiakban azt fenyegetővé, félelmetessé, karfamarkolóan izgalmassá fejlessze, hogy a néző majd beszarjon ijedtében, de a tenyerével eltakart szemével azért az ujj-réseken mindig oda-oda pillantson a képernyőre. Aztán ahogy az évek egyre tornyosultak Craven feje felett, lett idő, hogy az első 6 perc után a következő 6 percben gyorsan agyon is vágta, amit addig sikeresen felépített (igen, jelen írás tárgyáról van szó), és ha a közelmúltra pillantunk (My soul to take) talán jobb, ha azt hagyjuk is (bár Craven egykori gyermekének folytatása, a Sikoly 4 meglepően élvezetesnek bizonyult, érdemes megemlíteni).
Az Éjszakai járat annak ellenére nem működik, hogy minden megvan benne az ellenkezőjéhez.
